Beütött a demokrácia, de nagyon. Megszülettek végre, alig egy év késéssel és némileg kaotikus tálalásban a jelölt-jelöltek, úgyhogy most már minden nagyszerű. Ilyen egyszerű.

Egy helyre nem is egy, hanem mindjárt három jelölt-jelölt jelöltetett, rájuk lehet szavazni. Na de ki szavazhat? A párttagok? Vannak vagy huszonöten, ők döntik el, hogy 309 jelölt közül melyik 103 indulhat majd a 2026-os választáson? Na de ők csak 25-en vannak! Akkor meg hogy? Még ha fordítva lenne, ha a 309 szavazna arról a 25-ről, de nem. Igazi demokrácia, ugye?

Aztán meg egyáltalán ismerik-e a jelölt-jelölteket? Mert mi még a 25 párttagból is csak Píter Mádjár nemzetvezetőt és talán még Tarr Zoltán helyettes führert tudjuk azonosítani, slussz.

Bezzeg sokakat már ismerünk a 309-ből. Még régről, az SZDSZ-es időkből, meg nem annyira régről az alig látható Momentum és Párbeszéd soraiból.

Ott vannak még a bukott és nagyon levitézlett egykori politikusok gyermekei, de nem hiányoznak a magukat mostanság lejárató alakok, mint Bódis Kriszta LMBTQ-szerelmes „író” (a Csipkejózsika című „klasszikus” mese szerzője), Velkey György László a Petya kabinetfőnöke, aki sértettségében lett tiszás, no meg a tiszás fórumokra felfegyverkezve járó, magának közpénzből luxusvillát építtető, tb-re zsírleszívást végeztető, újságírókat molesztáló Ruszin-Szendi.

Őket sajnos ismerjük, a többiekről legfeljebb annyit tudunk, amennyit önmagukról a közösségi portálokon elárulnak. Néhány ilyen önbemutatást volt szerencsétlenségem elolvasni, tegye meg az is, aki önkínzásra hajlamos.

A habosított nagy semmi, szép és végtelenül általános mondatok minden konkrétum nélkül,

egy nyikkanás sem a migrációról, az ukrajnai háborúról, az adóemelési és nyugdíj megadóztatási tervekről, a 13. és 14. havi nyugdíj eltörléséről, a rezsicsökkentés felszámolásáról, a családokat segítő támogatások tervezett leépítéséről, az LMBTQ elmebajhoz viszonyulásról és más nyalánkságokról.

És nem is fogunk többet megtudni, mert ahogy Deutsch Tamás találóan megjegyezte, központi ukázra mást sem emlegetnek, mint a kukacot. A Press@-ot, azaz bárki bármit kérdez, forduljon a Tisza sajtóosztályához. Majd ők elhárítják a kiváncsiskodókat. A pártvezér meg is indokolta a kötelező szájzár alkalmazását: ez a párt belügye.

Tényleg? A Tisza belügye lenne, hogy kik és milyen szándékkal fogják – reméljük, hogy nem fogják, de lehetnek balesetek – képviselni a magyar polgárokat az országgyűlésben?

Valahogy nem akar ez a dolog beleilleni az általunk ismert demokrácia fogalmába.

Így jön össze a titkos hátterű jelölt-jelöltek kideríthetetlen szándékú fellépése.

Persze akad ott még érdekesség, ahonnan ez jött. A jelölt-jelöltek némelyike még azt sem tudta, hogy hová jelölték, mert akadtak, akik utólag korrigálták, melyik település is a szívük csücske. Ja, mert a bejegyzés után tudták csak meg, hogy nem is ott jelöltek, ahová a szívük csücskét jelezték. Ám oda se neki, a szívnek nem csak egy csücske van, gyorsan kicserélték a helységnevet és ezzel el is volt intézve a dolog.

Azt ellenben nem tudom hová tenni, hogy a bejelentett listán szereplőknek tilos a visszalépés. Nem tehette meg ezt például a Veszprém megyei 1-es választókörzetben Nagy Zoltán sem, ezért

a választókat felszólította, ne szavazzanak rá.

Mi ez, bolhacirkusz? És milyen demokratikus megoldás megtiltani a visszalépést annak, aki mégsem akar biodíszlet lenni egy előre lezongorázott „versenyben”.

Mert kétségünk se legyen, Píter Mádjár minden magyarok cárja már régen eldöntötte, hol ki fog nyerni. Hiszen a Tisza-szigetek „finoman” jelezték sok helyen, kit látnának szívesen a nyertes pozíciójában. Még egy nagyon demokratikus vonás. Hiába, az igazi demokráciát a Tisza képviseli ebben szörnyű diktatúrában.

Aki ezek után elhiszi, hogy a jelölt-jelölti bohóctréfa valódi megmérettetés, az bizonyára hisz a húsvéti nyúlban is. Pedig annak csak a bogyóit látjuk.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Tisza-aktivisták Budapesten – Fotó: Csudai Sándor / Magyar Nemzet