A világ is megismerheti a magyar néptánc és zene erejét

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Magyar-menyegző

A hazai mozikban január 22-től látható Magyar menyegző című film már nagy sikerrel mutatkozott be a világ több pontján: Tallinnban, Kolozsváron és New Yorkban. Káel Csaba rendező az M2 Petőfi TV műsorában a film elkészítésének személyes indíttatása mellett az alkotás különlegességeként hangsúlyozta, megmutathatják a világnak a magyar néptánc és népzene erejét.

A hagyományos magyar néptáncot és népzenét hivatott bemutatni, ugyanakkor a szerelem ereje is megelevenedik a filmvásznon a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus alkotásban. A rendező, Káel Csaba az Esti Kornél vendégeként mesélte el, személyes élmény ihlette a január 22-től már a magyar mozikban is látható filmet.

„A 80-as években egy egyetemi kirándulás vezetett Erdélybe, ahol belecsöppentünk egy csodálatos kalotaszegi lakodalomba. Ez annyira megfogott, hogy elhatároztam, ezt a hangulatot meg kell mutatni a nagyközönségnek is” – árulta el Káel Csaba arról, hogy a film producerével és operatőrével, Lajos Tamással 30 éve dédelgetett álmuk valósul meg most filmvásznon.

Hozzátette: a filmnek köszönhetően a néző egy különleges utazásban vehet részt, egyrészt visszacsöppen a 80-as évek hangulatába, amikor még viszontagságos volt eljutni Erdélybe, másrészt részese lehet annak a fantasztikus világnak, amelyet az erdélyi magyarság megőrzött. „Fontos volt, hogy megmutassuk, ennek a mai napig van lenyomata a térségben, igaz, nem olyan nagy területen már, mint anno, de megvan, és sok örökségünk származik onnan, például a táncházmozgalom is, ami a mai napig velünk van” – hangsúlyozta a rendező.

A Magyar menyegző már elkezdte bemutatkozó útját a világban, a tallinni filmfesztivál világpremierje után Kolozsváron és New Yorkban is kiemelt, telt házas érdeklődés fogadta.

„A legjobb magyar táncosokkal dolgoztunk. Segítségükkel most megmutathatjuk a világ számára, mennyire erős a magyar néptánc, népzene” – mondta Káel Csaba, kiemelve, hogy a film zenéjét a Liszt Ferenc-díjas kiváló művésznek, a Dankó Rádió előadóművészi díjával 2023-ban kitüntetett Pál István Szalonnának köszönhetik, aki régi erdélyi zenészcsaládokból származó művészekkel karöltve alkotta meg a film zenei világát.

Magyar-menyegző
Fotó: Szupermodern Stúdió

Székelyföldön is vetítik a Magyar menyegzőt 

Január 16-án, pénteken Csíkszeredában mutatják be Káel Csaba és Lajos Tamás szerelmes táncfilmjét, a Magyar menyegzőt. Az alkotást három további székelyföldi vetítést követően január 22-től láthatja a közönség a magyarországi és a romániai mozikban.

A Magyar menyegző székelyföldi vetítéssorozata a magyar kultúra napjához kapcsolódik, és a Vándormozi szervezésében valósul meg, amely első alkalommal mutat be filmet önálló forgalmazásban Romániában – közölték a szervezők kedden.

Mint írták, az első, közönségtalálkozóval egybekötött székelyföldi bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek, erősítve a határon túli magyar közösségek kulturális kapcsolatait és a magyar film jelenlétét a térségben. A pénteki csíkszeredai vetítés helyszíne a Szakszervezetek Művelődési Háza, szombaton Székelyudvarhelyen a Rákóczi Centerben láthatja a filmet a közönség, 18-án Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban, január 19-én hétfőn pedig a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A kezdési időpont mind a négy alkalommal 19 óra.

„A Magyar menyegző bemutatóját különösen fontosnak érezzük Székelyföldön, hiszen ez a vidék a magyar néphagyomány élő bölcsője – és a film pontosan ezt a szellemiséget szeretné ünnepelni”

– idézte Venczel Endrét, a Vándormozi vezetőjét a közlemény.

A Kalotaszegen, Törőcsik Franciska és Kovács Tamás főszereplésével forgatott produkció ősbemutatója november 15-én volt Kolozsváron a Magyar Operában, míg nemzetközi premierjére a Tallinni Nemzetközi Filmfesztivál (PÖFF) versenyprogramjában, a fesztivál nyitófilmjeként került sor.

A Magyar menyegző a MOL – Új Európa Alapítvány és a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával, az MTVA és a Szupermodern Stúdió koprodukciójában valósult meg.

Forrás: hirado.hu / MTVA / Magyar Nemzet

Címlapkép: Szupermodern Stúdió

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004