Szolónt – akit a demokrácia atyjának is neveztek – Krisztus előtt 594-ben választották meg Athén vezetőjévé. Ő volt az, aki az athéni polgároknak először adta meg a jogot, hogy részt vegyenek a közügyekben és a döntéshozatalban. Ekkortól mintegy ötvenezer athéni polgár részt vehetett az agorán, ahol a közös ügyekben döntöttek az eklészián, vagyis a népgyűlésen. Gyakorolhatták többek között az osztrakizmust, vagyis a cserépszavazást (évente egyszer), amikor is megszabadulhattak a népszerűtlen, megválasztott politikusaiktól. Az athéni polgárok igyekeztek tisztességesen és értelmes módon dönteni és viselkedni, részt venni a közéletben, az elérendő szint volt az araté, vagyis a kiválóság. Azokat a tudatlanokat viszont, akik nem vettek részt semmilyen közéleti tevékenységben, egyszerűen idiótáknak nevezték.

Nos, a XXI. század új fejleményei igencsak aggasztóak. És minderről a januári davosi világtalálkozón pontosan meggyőződhettünk.

A világelit Larry Finktől mondjuk a Palantir CEO-jáig, Alex Karpig vagy Yuval Noah Harari világátalakító, transzhumanizmus és MI-hívő „filozófusig” magasról tesznek arra, hogy mit szeretne a civil polgárok vagy a munkavállalók sokasága.

A globális elit törekvéseit megismerve eljuthatunk oda, hogy demokratákból egy külső, nemzetek feletti erők hatására idiótákká válunk – persze kényszerből, nem saját önszántunkból. Olyanokká, akik nem azért nem dönthetnek immáron semmiről, mert nem akarnak, hanem azért, mert a globális elit átveszi a világhatalmat felettünk – és erről nem kérdez meg bennünket.

Amikor történetileg először Drábik János – Isten nyugosztalja, sokat tanultunk tőle! – elkezdett írni és beszélni a globális háttérhatalomról, akkor ő elsősorban a háromszáz nagy bankárdinasztiára gondolt, a Rothschildoktól a Warburgokig. Tehát döntően a pénzügyi elitről, amely nem választott társaság, mégis hatalmas befolyása van a történelem, a háborúk és a világ folyásának alakulására.

Mára némileg átalakult a helyzet, a XXI. század húszas éveire a globális elit kibővült, bonyolultabbá vált. Az alapok persze megmaradtak, a Rothschildok és más bankárcsaládok zárt köreinek gigászi befolyása most is megvan a háttérben. Ám azóta bővült a kör, s ma már vannak jól, jobban látható hálózatok, szervezetek, amelyek világhatalomra törnek vagy már meg is szerezték.

Ma arról kell beszélnünk, hogy a pénzügyi elit mellett létrejöttek a technológiai oligarchiák, akik az adatok, az algoritmusok, az információk, a digitalizáció birtokosai és ellenőrzői.

De a pénzügyi háttérhatalom is átalakult, legalábbis formáját tekintve: ma már nem a Rockefellerekről beszélünk elsősorban (akik persze ott vannak a háttérben most is), hanem a három nagy vagyonkezelőről: a BlackRockról, a Vanguardról és a State Streetről (esetleg még a Fidelityről). Részvényesi befolyásuk kiterjed szinte az összes nagyvállalatra, az olajcégektől a gyógyszeriparon és a médián át a technológiai óriásokig. Ha megnézzük, ki a legnagyobb tulajdonos a CNN-ben, a Fox Newsban, a Pfizerben, az Apple-ben vagy a ­Google-ban, mindig ugyanazok a nevek bukkannak fel: BlackRock, Vanguard, State Street. Nem csupán befektetnek, hanem irányítanak. Ezek a cégek nem a tőzsde játékosai, hanem ők a tőzsde maga! A pénz tehát továbbra is a legfontosabb, a három vagyonkezelő a világ gazdasági és pénzügyi vérkeringését irányítja. Ez nem a jövő, ez már a valóság.

A második immár az információ, amelyet a nagy technológiai cégek tartanak a kezükben.

A Big Tech a gondolatok, vélemények, narratívák formálója és ellenőrzője.

Nézzük a legfontosabb neveket ebben az iparágban: Bill Gates ma nem csak szoftverfejlesztő, hanem a globális egészségpolitika, valamint a globális felmelegedéssel kapcsolatos méregzöld kezdeményezések (szén-dioxid-ellenesség) kulcsfigurája – igaz, utóbbi szerepéről valamiért nemrég lemondott. Jeff Bezos az információs és logisztikai láncok ura. Mark Zuckerberg a Meta elnökeként a vélemények, az adatok, az információk áramlásának egyik főguruja. Elon Musk a mesterséges intelligencia, a műholdas kommunikáció és a geo­politikai infrastruktúra új dimenzióit nyitja meg. Mindannyian egy nagyobb architektúra csavarjai – azé a hálózaté, amely a digitális, pénzügyi és ideológiai kontrollt összehangolja.

Ezen a ponton érdemes még egy személyt és gigacéget kiemelni: Larry Ellisont, aki az ­Oracle szoftveróriás alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere. Ő az, aki a TikTok amerikai üzletágát is megvásárolta. Ellison ma már nem csak a technológiát irányítja. Elfoglalja a véleményformálás központi csatornáit – a televíziót, a streaminget, a közösségi médiát –, és ötvözi azokat alapvető kompetenciájával: az adathatalommal.

Ami kialakulóban van, az nem egy klasszikus médiabirodalom, hanem egy technokrata vezérlőhálózat, amelyben az információ, az adatok és az algoritmusok fegyverré olvadnak össze.

Ellison az interjúiban hangsúlyozza, hogy a társadalmakat nem a politikának, hanem a rendszereknek és a számításoknak kell vezérelniük. Célja nem egy nyílt diktatúra, hanem egy algoritmikus rendszer, amelyben a viselkedést, a fogyasztást és a gondolkodást automatikusan irányítják a szoftverek, nem pedig törvények. Víziója technokrata, nem demokratikus. Azon a meggyőződésen alapul, hogy az emberek helyett az adatoknak, a parlamentek helyett az algoritmusoknak, az etika helyett a hatékonyságnak kell dönteniük.

Továbblépve: a pénzügyi és a technológiai vagy digitális uralom mellett ott van a harmadik összetevő is: az ideológiai.

A pénz és az információ uralmához nagy globalista szervezetek szolgáltatják az ideológiai hátteret, az ideológiák és világmagyarázatok uralmát.

Ilyenek: a WEF (Világgazdasági Fórum, más néven a davosi elit), az ENSZ, a WHO (Egészségügyi Világszervezet), illetve az NGO-k (nem állami szervezetek) széles köre. Ez a hármas egység, a pénz, az információ és az ideológia az új világrend tartópillére – egy olyan rendszeré, amelyben a demokrácia csupán díszlet, a döntések pedig a háttérbirodalom tanácskozóasztalain születnek meg. Nem lényegtelen, hogy ezek a hatalmi egységek egyesülnek is bizonyos szervezetekben, erre a legjobb példa a WEF, a Világgazdasági Fórum, amelynek tavaly májusban Klaus Schwab helyett – érdekes módon – nem más lett az új társelnöke, mint Larry Fink, a BlackRock elnöke.

Davos világhatalmi erőcsoportokat egyesít önmagában.

Ezek a következők: Big Tech (Microsoft, Google, Meta), a nagy gyógyszergyárak (Pfizer, Moderna, Roche), a pénzügyi elit (BlackRock, Vanguard, UBS stb.), nem kormányzati szervezetek és alapítványok, amelyek milliárdokkal rendelkeznek és befolyással bírnak az oktatásra, az egészségügyre és a médiára, valamint egy új politikai elit, amely készségesen részt vesz egy olyan modellben, amelyben a demokratikus folyamatok alárendelődnek a vállalati érdekeknek.

A WEF egyébként a nemzetközi köz- és magánszféra együttműködési szervezetének nevezi magát. Davos azonban valójában egy olyan világhatalmi hálózat, amelyben a globális napirendeket határozzák meg, amikor tanácskoznak többek között a klímapolitikáról, a digitális identitásról, a pénzrendszerekről vagy éppen az élelmiszerbiztonság jövőjéről. Leghírhedtebb reklámmondatuk azonban mégiscsak az, ami így szól: „You will own nothing and you will be happy” („Semmid sem lesz, de boldog leszel”). Ez a mondat szimbólumává vált egy technokratikus társadalomnak, amelyben a magántulajdon felesleges, mert minden megosztható vagy előfizethető. Lakások, járművek, háztartási gépek, adatok, egészség – minden el van vonva az egyén hozzáférésétől, és helyette vállalatok, platformok és központosított struktúrák ellenőrzik.

Most pedig éppen Larry Fink, az a férfi, aki mindent birtokol, veszi át a vezetést egy olyan szervezetben, amely a többi embernek a tulajdonról való lemondást prédikálja.

Ez a kettős morál nem véletlen, hanem egy stratégia része: a hatalom és a tulajdon felülről történő újraelosztása, „fenntarthatóság”, „inkluzivitás” és „globális felelősség” címkével. Azonban valójában ez az egész nem más, mint a Marx, Engels, Lenin és Sztálin által megálmodott színtiszta kommunizmus.

Jómagam már A felülírt demokrácia című könyvemben arról írtam, hogy a demokratikus világ a piac, az állam és a (civil) társadalom egyensúlyára épül, s ha ez megbomlik valamelyik javára, akkor a demokráciának – s vele együtt a nemzetállamoknak és nemzeteknek is – vége. Most azt látom, hogy

a XXI. században a piac, a pénzuralom globálissá vált, szövetségre lépett az információs, technológiai és digitális szférával, a nemzetállamok fölé lépett, s egész egyszerűen át kívánja venni a politikától, az államtól a (világ)hatalmat.

Ezek a senki által meg nem választott gigantomániás emberek olyan komplex hatalmi szervezeteket kívánnak létrehozni, amelyek bekebelezik az államot és a politikát, a civil társadalmat, megszüntetik azokat, s helyükbe egy átfogó, digitális technopénzügyi uralmi rendet hoznak létre – az MI és a robotika előtérbe állításával, segítségével.

És hogy mi lesz velünk, illetve az utódainkkal?

Athéni demokratákból davosi idiótákká válunk.

Hacsak nem kezdünk – egymás folyamatos gyűlölése helyett, mellyel az ő kezükre játszunk! – érdektelen gumicsontok helyett, amit nagyon is tudatosan dobnak elénk, a világ valóban fontos dolgaival foglalkozni.

Talán még nem késő!

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: Fotó: depositphotos.com