Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Gerendai-Károly-Kádár-Tamás

Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: ahogyan az a fesztivál mai sajtótájékoztatóján elhangzott, az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én.

Tavaly októbertől újra magyar kézbe került a Sziget Szervezőiroda és a 3 hónapos kényszerszünet után új lendülettel vágtak neki a 2026-os fesztivál szervezésének. A régi-új tulajdonos és a korábbi csapat azzal az alapvetéssel kezdett a Sziget megreformálásának, hogy egyszerre erősítse meg a régi jól bevált értékeket, az új kor kihívásainak is maximálisan megfelelve.

Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is meg kell tudjuk újra szólítani. Célunk, egy mindenki számára vonzó és szerethető, unikális fesztivál, ami a világon mindenütt egyértelműen bakancslistás eseménynek számít. Szerencsére a »Szabadság Szigetét« még mindig a top 10 nemzetközi fesztivál között jegyzik, de ez már nem feltétlenül elég a stabil működéshez, arra kell törekednünk, hogy amiben csak tudunk, a legjobbak legyünk és ne csak egy a legjobbak között” – mondta Gerendai Károly, a Sziget régi-új tulajdonosa.

Gerendai kitért arra is, hogy első lépésként a Sziget gazdasági hátterét kellett biztosítani. A hónapok óta tartó folyamat a napokban lezárul. Az alapító-tulajdonos elmondta, hogy komoly kihívást jelentett a Sziget programstruktúrájának és víziójának újratervezése, mivel úgy látta, hogy az utóbbi években a Sziget a hazai közönség fejében egy „a hazai viszonyok között ugyan komoly sztárokat felvonultató, de főleg a külföldiekre célzó, nemzetközi fesztiválként” lett elkönyvelve, emiatt már nem érezték eléggé a sajátjuknak, viszont a külföldiek a mindenhol máshol is látható előadók miatt már nem feltétlen utaztak ide.

Most viszont azt szeretnénk, hogy ismét egy nemzetközileg is egyedi, de közben magyar fesztivál legyen, ami csak itt, Budapesten elérhető és nem egy a sok hasonló kínálatú nemzetközi esemény közül.

Fontosnak tartom, hogy a Sziget újra a hazai kulturális élet szerves, kikerülhetetlen és meghatározó eseménye legyen, ami ugyanolyan meghatározó generációs élmény lesz a magyar fiatalok számára, mint a szüleiknek volt. A külföldi vendégeknek pedig az az ajánlatunk, hogy – az amúgy más fesztiválokon is látható – nemzetközi sztárokat egy olyan fantasztikus környezetben élvezhetik, ami még számos más izgalmas, de csak itt megtalálható felfedezni valót tartogat a számukra, mindezt olyan minőségi szolgáltatásokkal megtámogatva, ami így egyszerre ígér egy komplex budapesti nyaralást és egy egyedi élményekben gazdag fesztivált” – tette hozzá Gerendai.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, a Sziget Nulladik napja egy boldog időutazás lesz, felidézve a fesztivál legemlékezetesebb koncertjeit olyan zenekarokkal, akik nem egyszer, nem kétszer csaptak hatalmas bulit már a Szigeten.

Ezzel a nappal a szervezők nem titkolt célja újra megszólítani a fesztivál korábbi látogatóit is, akik most majd együtt bulizhatnak az utánuk következő generációkkal az örökzöld slágerekre, bebizonyítva, hogy a Sziget életérzés mindenki számára korosztálytól függetlenül működik.

Erre a napra a jegyárak is a múltat idézik majd, hiszen a Nulladik Napra szóló belépők már 22.900 forinttól elérhetők, a bérletesek pedig egy beköltöző jeggyel is élvezhetik az időutazást.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője kiemelte, hogy a tavaly kialakított negyedek száma tovább bővül, a programok pedig tovább színesednek. Mint elmondta, tizenegy negyedet alakítottak ki a fesztiválon, melyekben a programokat vagy a műfaji hasonlóság, vagy a kulturális sokszínűség hozza össze. Az egymástól így elkülönülő terek megannyi, felfedezendő „kisebb fesztiválként” állnak össze egy nagy egésszé.

Fotó: Sziget Fesztivál

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004