Bár Donald Trump elnök pénteken lezártnak minősítette a közel-keleti fegyveres konfliktust, patthelyzet alakult ki a béketárgyalások során. A Hormuzi-szoros blokádja továbbra is fennáll, az amerikai haditengerészt nem vonult ki a régióból és az Origonak nyilatkozó energetikai szakértő szerint a háborús eszkaláció esélye sem elhanyagolható.
Donald Trump amerikai elnök pénteken lezártnak nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres konfliktust. A Kongresszusnak küldött levelében az elnök azzal indokolta döntését, hogy a katonai művelet elérte célját, ugyanakkor az Egyesült Államok hadereje nem vonul ki a térségből, mivel Teherán továbbra is jelentős fenyegetést jelent. A kialakult helyzet és annak várható világgazdasági hatásai kapcsán Dr. Csicsmann László energetikai szakértő válaszolt az Origo kérdéseire.
Az iráni–amerikai egyeztetések során patthelyzet alakult ki. Irán egy kétszakaszos béketervet mutatott be Pakisztánon keresztül az Egyesült Államoknak és az első szakaszban kizárólag a Hormuzi-szorossal kapcsolatos kérdésekről tárgyalnának.
A legújabb javaslatban ez már úgy szerepel, hogy a tárgyalásoknak nem előfeltétele az, hogy az Egyesült Államok feloldja a blokádot. Én ezt a részét pozitívnak értékelem, hiszen ez a legsürgetőbb kérdés mind az Egyesült Államok, mind Irán, mind a régió, mind a globális gazdaság számára
– hangsúlyozta.
Irán a tárgyalások második szakaszára hagyná a nukleáris kérdések megvitatását és a javaslatból teljesen kihagyta az iráni ballisztikus rakétaprogram kérdését:
„Ez mindenképpen negatív, és ugye ez az a pont, amelyre – az iráni javaslat kapcsán – Trump azt mondta, hogy nem elégedett.”
A szakértő szerint bizonytalan az elkövetkezendő napok kimenetele és egyaránt lehetséges a konfliktus eszkalációja, mind a Hormuzi-szoros megnyitása is. Trump pénteki bejelentése kapcsán Csicsmann László kiemelte, hogy az Egyesült Államok 60 napig folytathat háborút a kongresszus felhatalmazása nélkül – bár az elnök korábban arra is hivatkozott, hogy április 7-e óta fegyverszünet van érvényben.
Az iráni média újabb amerikai–izraeli támadásra számít az elkövetkező hetekben. Az elemző szerint Washingtonnak jelenleg két opciója van: folytatja a légitámadásokat, vagy néhány szigetet ellenőrzése alá von a Hormuzi-szorosban és ezzel próbálja kikényszeríteni a hajók áthaladását. Mind a két lehetőség nagy kockázatot hordoz, hiszen irán megtorló erejű válaszléépseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az iráni–amerikai tűzszünet véget érne. Az iráni állami televízió április végén megnevezte azokat a szomszédos országokban található célpontokat, amelyeket támadás alá fog venni, ha a harcok újraindulnak.
A felsorolt listában a Közel-Kelet legfontosabb olaj- és gázmezői, illetve feldolgozó központjai szerepelnek, vagyis Irán az egész világgazdaságra hajlandó lenne csapást mérni.
Ráadásul a harcok kiújulásával a jemeni húszi mozgalom is becsatlakozhat a konfliktusba, például azáltal, hogy a Báb el-Mandebet, vagyis a Vörös-tenger bejáratát blokád alá veszik. A szakértő a közel-keleti válság elhúzódására számít és attól tart, hogy Irán beválthatja a korábbi fenyegetéseit:
„Azt láttuk eddig is, hogyha amerikai–izraeli támadás volt, akkor Irán azzal válaszolt, hogy találat ért több olaj és földgázmezőt, olajfinomítót, olajvezetéket a térségben és Szaúd-Arábiában kikötőket is, amelyek nagyon fontosak az olaj és földgázkereskedelem szempontjából.”
A kérdés most leginkább az, hogy Irán elegendő katonai kapacitásokkal rendelkezik-e egy ilyen művelet végrehajtásához. Drónok nagy számban állnak az iráni hadsereg rendelkezésére, mivel ezek előállítási költsége alacsony. Azonban ballisztikus rakétából sokkal kisebb készletük lehet, viszont a jelek szerint a fegyverszünet időszakát arra használhatták fel, hogy a föld alá temetett rakétákat megpróbálták kiásni.
„Az irániak vélhetően készülnek a háború folytatására, és nagyon könnyen lángba boríthatják a térséget”
– fejtette ki. A cikk még nem ért véget, a teljes interjúért kattintson ide.
Trump történelmi bejelentést tett: véget értek a harcok Iránban
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor