Messze nincsen jelenleg szó arról, hogy Orbán Viktor a Lendvay utcai irodáját a New York-i ENSZ-székház 38. emeleti dolgozószobájára cserélhetné. De idehaza és külföldön is hullámokat vetett, hogy a többszörös miniszterelnök neve fél évvel az áprilisi választások után olyan komoly nemzetközi tisztséggel kapcsolatban vetődött fel, mint a világszervezet januártól megüresedő főtitkári posztja. A volt magyar kormányfő előtt nem eddigi politikája tűnik a legnagyobb akadálynak, hanem két potenciális vétó mellett az, hogy az ENSZ-ben erős szokásjog a földrajzi térségek rotációjának elve, és eddig legalábbis nem európai új főtitkárban gondolkodtak a Biztonsági Tanács tagjai.
A tiszás közeg még javában az Orbán Viktor párizsi magánútjáról készült képeket alakította mémekké, illetve kommentálta ezeket, amikor egy hete az amerikai The Wall Street Journalben felröppent a hír: a Trump-kormány azt fontolgatja, hogy a volt miniszterelnök jelölését kezdeményezze – orosz és kínai támogatást szerezve hozzá – az ENSZ-főtitkári tisztségre, a posztot jelenleg betöltő, de az év végén távozó António Guterres utódjaként – írja a Magyar Nemzet.
A hír kellemetlenül érinthette a kormánypárti közeget: ismét Orbán Viktor neve forog a világpolitikában!
Budapesten a hét elején már azt találgatták, vajon mit mond majd kedden Orbán Anita külügyminiszter amerikai kollégájának, Marco Rubiónak, ha ez a kérdés szóba kerül washingtoni találkozójukon. Vajon melyik kellemetlenebb számára: ha támogatja Magyar Péter a jelenlegi kormányfő által démonizált hivatali elődjének jelölését egy komoly nemzetközi tisztségre, vagy ha megtagad egy ilyen, hazánkra is jó fényt vető jelölést egy honfitársától? „Kedves Miniszter asszony, kérem, győzze meg az amerikai külügyminisztert arról, hogy keressenek más jelöltet ENSZ-főtitkárnak!” – írta az egyik tiszás hozzászóló a közösségi médiában. (Bejegyzését Deák Dániel elemző szúrta ki. Keddre pedig kiderült: a találkozót elhalasztották, végül csütörtökön valósult meg.)
Hazánkfiának neve ilyen magas ENSZ-pozícióval kapcsolatban azelőtt soha nem merült fel érdemben.
Mizsei Kálmán negyedszázada főtitkárhelyettes volt a világszervezetben, de ez inkább adminisztratív, semmint politikai tisztség. Kőrösi Csaba diplomata néhány éve, Hollai Imre évtizedekkel ezelőtt az ENSZ közgyűlésének elnöki tisztét töltötte be.
Lát a pályán
A több forrásra is hivatkozó The Wall Street Journal a globális üzleti körök, döntéshozók referencialapja, amely nem engedheti meg magának, hogy hírlapi kacsákat terjesszen. A lap szerint Orbán Viktor nyitottnak mutatkozott a feladatra. Ugyanakkor – legalábbis lapzártánkkor – hivatalos jelölésről sincsen szó, az ENSZ hivatalos honlapján, amely annak kezdetétől, tavaly novembertől lépésről lépésre nyomon követi a teljes kiválasztási folyamatot, nem szerepel Orbán Viktor neve a jelöltek között. Egy, a lap által megkérdezett aktív állományú, noha nem külszolgálatban lévő diplomata – aki ugyanakkor neve elhallgatását kérte – elmondta: két szempontból nem találta meglepőnek az egyébként meglepő hírt. Az első, hogy a Trump-kormány szeret időnként váratlan lépésekkel előrukkolni, amelyek meghökkentik a nemzetközi közvéleményt, márpedig az új ENSZ-főtitkár kiválasztásának folyamata most fontos kérdés, az elkövetkező hetekben a célegyenesbe ér.
Donald Trump nem rejtette véka alá, hogy nincs jóban az ENSZ-szel, az amerikai befizetéseket is visszatartja. Egy további szempont, hogy az elmúlt húsz év, ami Kofi Annan távozása óta eltelt, a főtitkárság rendkívül lagymatag két évtizede volt. Sem a dél-koreai Ban Ki Mun, sem a portugál Guterres nem volt karizmatikus vezető, nem tudták elérni, hogy számítson a szavuk, illetve egyáltalán az ENSZ szava a világpolitika legfelső szintjén.
Orbán Viktor viszont, ha ellentmondásos is a megítélése, vérbeli politikus, aki felébreszthetné ezt a tetszhalott szervezetet. Egy esetleges amerikai–kínai–orosz szándékot a jelölésére magyarázhat az is, hogy a világpolitika három legfontosabb országának elnökét személyesen ismeri, ők pedig jó benyomásokat szerezhettek róla
– mondta a diplomata.
Tesszük ehhez hozzá: miközben a washingtoni, pekingi és moszkvai döntéshozókat Orbán az EU-n belüli csatározásai alighanem kevéssé foglalkoztatták, nagy figyelmet keltett a kormányfő 2024. júliusi – a magyar uniós elnökség elejére időzített – meglepetéskörútja, amikor is békemissziója keretében előbb Volodimir Zelenszkij ukrán, majd Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökhöz látogatott el, végül Donald Trump amerikai elnököt is felkereste úgy, hogy előtte a NATO-csúcsot is megjárta.
Futballnyelven szólva: Orbán Viktor lát a pályán. Nemcsak keresztény, konzervatív, patrióta politikát folytat Magyarországon, de előre látta, mivel jár a 2015-ös migrációs válság, tisztában van a világ erőközpontjaival, nem azt mondta, Nyugat helyett Kelet, hanem Nyugat és Kelet. A külföldi útjai is ezt bizonyítják
– teszi hozzá Kiss Rajmund nagykövet, diplomáciai szakértő, akitől szintén azt kérdezték: a volt kormányfő milyen kvalitásaira gondolhatott az, akiben először merült fel a főtitkári jelölés ötlete. „A Trumphoz kötődő MAGA-mozgalom jó jelöltnek tartja Orbán Viktort; indoklásukban a migrációval, a civil szervezetekkel és a sajtóval kapcsolatos politikáját, valamint az intézményi konfliktusokban szerzett tapasztalatát emelték ki”, írta a Világgazdaság.
Orbánról az ellenségei sem állítják, hogy ne tudna nagy stratégiákban gondolkodni, valamint ne keresett volna fel kormányfősége húsz éve alatt rengeteg kisebb országot is, ahol szintén megismerhették őt. Mindeközben a világot az elmúlt években két nagy konfliktuszóna elhúzódó háborúi sújtják, és nem látszik, hogyan, mikor lehetne lezárni őket. Orbánt Trump meghívta az általa életre hívott Béketanácsba is.
Hogyan döntenek?
Orbán Viktor szempontjából kedvezőnek tűnik, hogy a leendő főtitkár kiválasztásának folyamata ha nem is feneklett meg, de jelenleg nehézségekbe ütközött. Az elmúlt hónapokban New Yorkban a Biztonsági Tanács tagjai – amely az öt állandó tag (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, Oroszország) vétójoga mellett majd egy személyt javasol a közgyűlésnek elfogadásra – meghallgatásokat és próbaszavazásokat tartott, de ezek során egy konszenzusos jelölt sem emelkedett ki a többiek közül. Egyesek vissza is léptek.
Szinte biztosan állíthatjuk továbbá, Orbán Viktorral ellentétben egy sincs közöttük, aki a jelenlegi amerikai, francia, kínai és orosz elnök személyes ismerőse lenne – és akkor még csak az állandó BT-tagok vezetőit említettük. A megméretésen indulók közül a legismertebb név Michelle Bachelet egykori chilei elnök volt, akit hazája mellett Brazília és Mexikó jelölt, de az új, jobboldali chilei vezetés megvonta a támogatást a baloldali politikustól, akit amerikai vétó is fenyegetett, végül visszalépett. A most is versenyben lévők közül az utóbbi hónapokban Rebeca Grynspan, az ENSZ-fórumokon komoly tapasztalattal rendelkező volt Costa Rica-i alelnök emelkedett ki – Chile mellett Costa Rica is fejlett demokrácia –, de azért nem elég meggyőzően – kevésbé, mint húsz éve Ban vagy egy évtizede Guterres. Noha a patthelyzethez közeli állapot mellett informálisan egy-egy európai nevet is bedobnak már – lássuk be, sem Nikolaj Mladenov bolgár exkülügyminiszter, sem Sigrid Kaag volt holland kormányfőhelyettes neve nem Orbánéval egy szinten rezonál a világpolitikában –, a fentebb említett két hivatalos jelölt személye is mutatja: elsősorban az e vonatkozásban 35 éve mellőzött latin-amerikai–karibi térségből keresnek új főtitkárt, mégpedig szintén elsősorban nőt. (Jelölték időközben Lána Zaki Nuszejbe palesztin származású egyesült arab emírségekbeli diplomatát is.)
Couloir diplomácia
A jelenlegi hivatalos jelölejt közül hárman mindkét feltételnek megfelelnek. Itt jutunk az egyik legfőbb akadályhoz, ami bármilyen európai jelöltaspiráns előtt áll: ha nincs is kőbe vésve, a világ 193 országát tömörítő ENSZ-ben erős szokásjog az egyes régiók rotációja. Ban és Guterres két évtizede után nem véletlenül nem volt kelet-ázsiai vagy európai próbálkozó. Ezzel és Orbán Viktor nevének felvetésével kapcsolatban az orosz külügyminiszter-helyettes a múlt hét elején figyelemre méltó nyilatkozatot tett.
Az elv nem hivatalos, de létezik. Ennek megfelelően ezúttal a latin-amerikai és karibi államok képviselőjének kell betöltenie a főtitkári posztot. Ha kimerülnek a jelöltek kiválasztásának lehetőségei e régióból, akkor megnézzük, merre haladjunk tovább
– mondta Alekszandr Alimov, hozzátéve, hogy akár latin-amerikai államok is jelölhetik Orbánt főtitkárnak, mivel egy adott országnak nem feltétlenül kell a saját állampolgárát jelölnie. De azt is világossá tette, sem országa, sem az Egyesült Államok, sem Kína nem állít formálisan jelöltet, tehát ezt valaki másnak kell helyettük megtennie.
Mindenesetre érkezett egy erősebb orosz nyilatkozat is időközben. Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergia-vállalat, a Roszatom első embere szerint Orbán Viktor vagy a hivatalosan is jelölt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség argentin főigazgatója jó főtitkár lenne országa szempontjából.
Borítókép: Facebook / Fidesz