Nézem az embereket az utcán, a buszon, a villamoson, a metrón. Többségük csak lefele néz, mintha a pokollal keresnék a kapcsolatot, mondván, az ördög jó cimborája a tépelődésnek. Ha ismerősbe, barátba botlanak, nincs önfeledt öröm, mosolygás, csak panasz zúdul a szájakból és folyvást lefelé néznek.
Mintha a legtöbb ember egész évben keresztúton lenne. Járja nap mint nap a saját stációit egy nehéz kereszttel, ezért nem tudja tekintetét felemelni.
Nézem vasárnaponként a templomba menőket. Többségük lehajtott fejjel lépked Isten háza felé. Még a templomban is zömében lefelé néznek, akkor is, ha éppen a Teremtőhöz fohászkodnak.
A jelenség hosszú évek tenyészete, amely alá az ördög hordta a trágyát. Alaposan és serényen, hogy a hazugságok gyökerei jól megerősödjenek és írmagja se maradjon annak a ténynek, hogy
az igazságok az égben nőnek.
Igazság maga a természet is, amely évről évre megújul. Igazság az is, hogy a tavasz beköszöntével színes lepkék fognak megjelenni, hogy az újból éledő virágok illata, színe is más lesz, mint tavaly, vagy azelőtt. Igazság az a népi bölcselkedés, miszerint mindenkinek meg van a maga keresztje! De igazság az is, hogy Jézus Krisztusé volt a legnehezebb kereszt. Ezt idézi fel bennünk évről évre a keresztút.
Keresztút azonban csak nagyböjtben van rendszeresen és a szenvedéstörténetnek vége szakad, éppen hitünk szent titkával, a feltámadással.
Igazság az is, hogy a kereszt maga a reménység és a jövőbe vetett hit jelképe. Ezért kell felemelni a keresztet, minél magasabbra, hogy a lehajtott fejek felfelé tekintsenek, mert a Húsvéttal nem csak a feltámadás jön el, hanem az a remény is, hogy a többség keresztje könnyebb lesz stációról stációra.
Kiemelt kép: Vatican News
