Magyar Péter szemellenzős híveinek kolbászból fonogatja a kerítést. Ígéreteinek megvalósítására messze nem elég a Brüsszelben visszatartott, Magyarországnak járó pénzek általa ígért visszaszerzése. Ugyanakkor gazdasággal kapcsolatos analfabetizmusával számíthatóan csökkentheti lakosságunk életszínvonalát. Hatalomszerzési egójával és a pitiző szolgaság felvállalásával Manfred Weber néppárti vezető lábai elé veti hazánkat.

Kádár János Moszkvának, Gyurcsány Ferenc Brüsszelnek adta el országunk ezüstjét. Kettőjük között nincs különbség. Nekik a haza elárulása nemcsak a hatalom megszerzéséhez, de megtartásához is kellett. Ahogy mi, magyarok mondjuk, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz volt.

Hosszabb-rövidebb idő elmúltával a magyarok hazaszeretete és kitartása, a népfelség pajzsának felmutatásával, mindig győzelmet aratott. Éber polgáraink 1990 óta tudják, hogy merre van az arra.

A kommunista örökséget levetkőzni képtelen szocliberális álcába öltözött kormányok mindig agyhalottnak nézték választóikat. Önös jólétük érdekében gyékényen árulták a hazát. Fűszerezték ezt fenyegetéssel, a nagygyűlésről békésen távozó ellenzék közé lövetéssel, lovasattakkal, rablóprivatizációval és az ocsmány devizahitel szorgalmazásával.

A 2010-es kormányváltás vitathatatlanul a demokrácia és a jogállamiság keretei között zajlott. Az akkori ellenzék nemzetéért élt és halt, nem kért külföldről segítséget. Csendes, de szorgalmas, dolgos munkánkkal visszafizettük a hiteleket. A népfelség elvét az új kormány tiszteletben tartotta csakúgy, mint a jelen időkben.

Az Orbán-kormánynak nincs takargatnivalója, ezért mert szembeszállni a brüsszeli birodalmat építő kontraszelektált, korrupcióban dagonyázó vezetőkkel. A magyar miniszterelnök ellenáll a kísértésnek.

Magyar Péter épp az ellenkezőjét teszi, együtt bandázik a hozzá hasonló érdekűekkel.

Miniszterelnökünk követi a zsidó-keresztény kultúrából megfontolásra ajánlott intelmeket, például sorskérdéseinkről megkérdezi népét, azaz „mér és csak azután szab”. Továbbá betartja mestersége szabályait, és azt szolgálatnak tartja. Világossá teszi, hogy hazája nem Brüsszel.

Nem áll be a főkolomposok által vezetett bégető seregbe, akik nem átallnak visszaélni választóik bizalmával.

Történelmünk bizonyított, a magyarok hazáját nem lehet eladni. Járt nálunk tatár, török, sőt a Habsburgok is leigáztak bennünket, túléltük a náci és a szovjet birodalmak elnyomását. Ennek dacára itt vagyunk és hiszünk győzelmünkben. Európa szívében a sokat szenvedett volt szocialista országok a 2. világháború után megtanulták, hogy soha nincs ingyenkenyér.

Ezt felejtik el az EU jelenlegi vezetői, akik ingyenélésre rendezkedtek be, felelősség nélkül habzsolják polgáraink adóforintjait. Elfelejtik, hogy nem saját családjuk háztartásával játszadoznak. Eredményeket nem tudnak felmutatni, viszont szívesen fogyasztanak a pénzügyi és hadiipari ügynökök tenyeréből. Így aztán reszketnek az elszámoltatástól.

Európa gazdaságát szétverték, az Unió vezetését pártérdekek mellett kisajátították, háborúpártiak, és az ukránok vérének transzfúziójával próbálják bukásukat elkerülni.

A magyarok kolbászból leginkább a csabait és a gyulait szeretik. Erre mindig van garancia. Ugyanakkor a kolbászkészítéshez is szakmai tudás kell. A miniszterelnöki poszthoz pedig még inkább. A hozzá nem értés, a rossz receptúra, romlott anyagokkal a baktériumok bekeverése mérgezést okoz.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke