Mark Zuckerberg súlyos vádat fogalmazott meg a Biden-adminisztrációval szemben, a techmogul a demokraták kampányfinanszírozása mögül is kifarol.
cenzúra
Féltették a pénzüket, így Gombaszögnek Magyar Péter már túl sok volt
Egymást ütik a liberálisok és a progresszívek. A gombaszögiek preferált ellenzéki, globalista politikájának is vannak határai, most éppen Magyar Péternek hívják.
Nekiment a zsidóknak a Meta: Letiltották a Neokohn és Köves Slomó rabbi Facebook-oldalát is
A Meta érdemi indoklás nélkül vasárnap törölte a Neokohn.hu 30 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalát és letiltotta Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijának oldalát is. A rabbi szerint már most kijelenthető, hogy a Metát évekig egyáltalán nem érdekelte, hogy Talmud órák alatt egyértelműen antiszemita, gyűlöletkeltő kommentek jelennek meg, ezzel szemben Magyarország egyik legnagyobb elérésével rendelkező vallási vezetőjének az oldalát indoklás nélkül korlátozzák.
Csíksomlyói búcsú, mint durva erőszakot ábrázoló tartalom
Videós cikket közölt a csíksomlyói búcsúról a Mandiner, melyet a Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősített, majd azonnal lejjebb sorolt.
Letiltotta a YouTube a holland politikus budapesti beszédét
Már semmit sem kell mondanom, Ildikó
Baljós árnyak – ugye ez volt a Csillagok háborúja-saga első, sorrendben a negyedik (milyen abszurd, nemde?) része. Nem mondom, hogy a legizmosabb, de kétségtelenül látványos epizód volt, éppen olyan látványos, mint az MSZP tündöklése és hanyatlása.
Donald Tuskék máris cenzúrázzák az állami médiában a jobboldali közleményeket
Donald Tusk újdonsült lengyel kormánya arra utasíthatta a lengyel állami hírügynökséget, hogy ne közölje az ellenzék közleményét.
A Facebook véglegesen törölte a PestiSrácok.hu oldalát
„Gondolom elkezdődött a kampány, a verseny pedig fair” – írta bejegyzésében Dezse Balázs, a lap munkatársa. „A Facebook érdemi indoklás nélkül törölte véglegesen (!) a PestiSrácok.hu hivatalos oldalát. Gondolom elkezdődött a kampány, a verseny pedig »fair«” – olvasható Dezse Balázs, a lap munkatársának bejegyzésében. Mint ismert, teljes tiltás olyan esetekben … Olvass tovább
Felfüggesztette a Hit Rádió csatornáját a Youtube
Egyre hétre felfüggesztette a Hit Rádió csatornáját a Youtube. A videómegosztó a teljes csatorna törlését is kilátásba helyezte, az Igazság Ligája című műsor legújabb adása miatt, amelyben a műsorvezető és vendégei a Közel-Keleten zajló háborút tárgyalták ki.
Mit nem lehet ebben az országban kimondani?
Hát meddig lehet még kiforgatni a világot büntetlenül barátaim? Itt már rég nem a véleményszabadságról van szó, hanem a felforgatásról.