Elindult Donald Trump új közösségi oldala, a Truth Social

Hétfőn hivatalosan is elérhető lett a felhasználók számára Donald Trump volt amerikai elnök közösségi oldala, amely a Truth Social nevet kapta. Funkcionálisan a Twitterhez hasonlóan fog működni, azzal a különbséggel, hogy a volt republikánus elnök szerint mindenki szabadon elmondhatja majd politikai véleményét.

Olvass tovább

Sokkoló módon erősödik a cenzúra Európában

Päivi Räsänen volt-finn-belügyminiszter

Az eljárás maga a büntetés, hiszen tulajdonképpen azoknak az embereknek, akik szeretnének másokat elhallgattatni nem számít az, hogy a végén nem lesz vádemelés. A céljukat ugyanis elérik így is, egyes ügyekben magával a rendőrségi eljárással elérik, hogy egy ember életét lerombolják, a jó hírnevét romba döntsék.

Olvass tovább

Miért közösségellenes a közösségi média?

2022-ben is folytatódik a Civil Akadémia sorozat, A mai beszélgetés vendége Deák Dániel politológus, a XXI. századi Intézet vezető elemzője. A facebook önálló hatalmi ág a médiavilágban. Egy közösségellenes közösségi médiának titulált rendszer, letilt egy arctalan cenzor, ha úgy gondolja és búcsút mondhatsz akár örökre az oldaladnak. Embereket foszthat meg … Olvass tovább

A YouTube újfent bíróságot játszik

cenzúra youtube

A YouTube internetes videómegosztó közölte, hogy eltávolította Jair Bolsonaro brazil elnök több videóját, mert azok indokuk szerint „hamis információkat tartalmaztak a koronavírus-járványról”. A portál üzemeltetői helyi idő szerint szerdán kiadott közleményükben jelezték: alapos vizsgálat előzte meg a döntést, amelynek nincs köze Bolsonaro munkájához vagy politikai ideológiájához. „Szabályaink nem engedélyezik olyan … Olvass tovább

„Hátba szúrtak minket”

forrás: Wikipedia

Az internetes enciklopédia, a Wikipedia egyik alapítója vagy volt alapítója, ahogy Larry Sanger szokta magát megjelölni, úgy véli, a hatalmas tudástár ma már nem megbízható információs forrás, mivel a fősodratú baloldali elit ezt is kisajátította magának – írja a Magyar Hírlap. A weboldalt, amelynek tartalmát havonta több mint hatmilliárd látogató … Olvass tovább

(Dez)információs társadalom – Martin Andrea cikke

Dez-információ

Az egyik Facebook-barátom, aki nemcsak a hálón a barátom, a következőket posztolta: „Vigyázat! Katasztrofális híreim vannak a második covidoltást követő mellékhatásokról. Öt héttel ezelőtt kaptam meg, és ez alatt az öt hét alatt pontosan öt héttel öregebb lettem.” A Facebook-algoritmus szigorú figyelmeztetése fél órán belül megérkezett: nem odavaló, téves információ, … Olvass tovább

Cenzúráz a Politico

kép: Facebook

Milyen érdekes, hogy éppen George Orwell születésének 118. évfordulóján kell értesülnöm arról, hogy a Politico cenzúrázta a cikkemet. – kezdi facebook oldalán tett bejegyzését Varga Judit igazságügyi miniszter. A gyermekeket és szülőket védő törvénnyel kapcsolatos nemtelen és aljas hazugságokra adtam volna tiszta és egyenes, tényeken alapuló válaszokat írásomban, de úgy … Olvass tovább

Polkorrekt Isteni színjáték

Az új belga és holland fordításokban Dante Isteni színjátékának Mohamedre, illetve az iszlámra vonatkozó részeit kihagyták, mert a muzulmánokra nézve sértő lehet. Mindez jelzi milyen átalakulással járhat az európai kultúrára nézve a „cenzúrázatlan” , polkorrekt bevándorláspolitika. Dante Alighieri művét Belgiumban és Hollandiában is átdolgozták. Annak érdekében, hogy ne sértse meg … Olvass tovább