Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban „Az európai civil társadalom szűkülő mozgástere” című jelentésről tartott EP-vitán azt hangoztatta, hogy a civil szervezetek védelme különösen fontos ma, amikor – szavai szerint – az alapértékeket, az alapjogokat veszélyek fenyegetik. Természetesen Donáth Anna jelentéséről van szó, aki azt kéri az EP-től, hogy védjék meg a civileket azoktól az elnyomó kormányoktól, melyek orosz mintára üldözik őket.
Lövöldöző embercsempészek: meddig mehet ez így?
A jelenlegi állapotban új ötletekre és azok megvalósítására van szükség. Baj van és egyre nagyobb. Amint azt legutóbb Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is elmondta az M1 műsorában, két éve még „csak” 46 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar határon. Tavaly ez a szám 122 ezerre, az idén … Olvass tovább