Pitiáner aktuálpolitikai érdekekért terjeszt álhíreket a dollárbaloldal

Az amerikai finanszírozási botrány kezelésével továbbra sem tud mit kezdeni a baloldal, a magyarázkodások hiteltelenek, ráadásul a részletek napvilágra kerülésével a sajtótermékeik is egyre jobban lejáratódnak – állapította meg a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Deák Dániel politikai elemző, aki arról is beszélt, hogy már a liberális sajtó is elismeri, a hazánknak járó … Olvass tovább

Újra (ki)készül Gyurcsány

Forrás. YouTube

A Jobbik szerint „nem random bejelentések” kellenek, a szakértők politikai manővert sejtenek Gyurcsány Ferenc „sejtelemes” bejegyzése mögött. „Újra készülünk” – írta sejtelmes minapi Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, majd azzal fokozta a feszültséget, hogy közölte, lesz mit nézni december 2-án 18 órától. A nyáron már volt egy hasonló akciója a DK elnökének, … Olvass tovább

Deák: Az uniós források sorsa is eldőlhetett Berlinben

MTI

Orbán Viktor háromnapos körutat tartott Németországban, amelyen Olaf Scholz német kancellár mellett a német gazdaság meghatározó szereplőivel és a hírek szerint Angela Merkellel is találkozott – írja összefoglalójában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A magyar kormányfő gyümölcsözőnek nevezte a kétórás egyeztetését a német kancellárral, ami arra enged … Olvass tovább

A tyúkólat sem…

Deák-Dániel

Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-oldalán értékelte a Tranzit rendezvényen lezajlott vitákat. Ahogy azt előre gyanítani lehetett, bejegyzésében nem sok jót említhetett az ellenzéki szereplők megnyilvánulásaival kapcsolatban. „A hazaúton a Tranzitról átgondoltam az elmúlt napok politikai vitáit és a baloldali politikusok teljesítményét elnézve Gajdics Ottó méltán híres … Olvass tovább

Deák Dániel: Magyarországon védi az embereket a rezsicsökkentés és a benzinárstop

Deák-Dániel

Szerte Európában rezsi- és energiaválság van, már a középosztályt is megviselik az emelkedő költségek – szögezte le Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki szerint ezt azért fontos hangsúlyozni, mert sokan még mindig hajlamosak csak legyinteni azokra a hírekre, hogy Nyugaton milyen drága a benzin és a rezsi, … Olvass tovább

Európa komoly bajban, Magyarország sikeresen ellenáll

Deák-Dániel

A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború, a brüsszeli szankciók és az energiaválság kilátástalan helyzetbe lavírozzák Európát, amellyel szemben Magyarország több eszközzel is fellép, így például elutasítja a brüsszeli olajembargót, árstop politikát vezetett be, és elvonja a bankok és multik extraprofitját, valamint fokozottabban bevonja őket a közteherviselésbe – hangsúlyozta Deák Dániel legújabb … Olvass tovább

Deák Dániel: a Békemenettel a jobboldal nyerte meg a mozgósítási versenyt

Nagyjából két héttel a parlamenti választás előtt döntő jelentősége van annak, hogy melyik politikai oldal tudja jobban mozgósítani a szavazóit. Ebből a szempontból is jelzésértékű, hogy míg Orbán Viktor félmillió embert tudott utcára hívni március 15-én, addig a hat balliberális párt és Márki-Zay Péter közös „kormányváltó” tiltakozására csupán pár ezren … Olvass tovább

Deák Dániel: Márki-Zay Péter lejtőn van

Forrás: MN

Már hirdetésekkel sem képes megszólítani a választókat Márki-Zay, annyira elutasított politikus lett. Egyre többször kérik számon rajta a gyalázkodó kijelentéseit. Márki-Zay Péter lejtőn van, amióta megválasztották miniszterelnök-jelöltnek: a közösségi médiában és a valós térben is rommá veri őt a jobboldal, a közvélemény-kutatásokban is egyre rosszabbul áll – értékelte a pillanatnyi … Olvass tovább

Deák Dániel: Ilyen gyenge miniszterelnök-jelölt a rendszerváltás óta nem volt a baloldalon

Márki Zay Péter

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben. Erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Olvass tovább

Orbán Viktor: A legfontosabb a gyerek – videó

Ha van gyerek, van jovo

Ha van gyerek, van jövő. Nincs gyerek, nincs jövő. Ezt a cáfolhatatlan tényt erősíthette meg Orbán Viktor miniszterelnök, amikor felkereste a tavaly ősszel újra megnyitott acsalagi óvodát. A látogatásról közösségi oldalán, rövid videóban számolt be. A miniszterelnök a videót egyetlen mondattal kommentálta: „A baloldal bezárta, mi visszaadtuk az acsalagi gyerekek … Olvass tovább