Elon Musk: Életpazarlás, amit Ukrajna a háborúban folytat

elon musk

„Ezt bármelyik bolond megjósolhatta volna.” Elon Musk az orosz–ukrán háborúban Ukrajna részéről elkövetett hibákról írt az X-en. A Tesla-vezér szerint „tragikus életpazarlás volt Ukrajna számára, hogy megtámadott egy nagyobb, védelemmel, aknamezőkkel és erősebb tüzérséggel rendelkező hadsereget, miközben Ukrajnának sem páncélzata, sem légi fölénye nem volt.” „Ezt bármelyik bolond megjósolhatta volna” … Olvass tovább

Beültették az első ember agyába Elon Musk szupercsipjét

elon musk

Beültették az első agyi chipet egy emberbe – számolt be erről Elon Musk a közösségi oldalán. „Megkapta a világ első betege a Neuralink agyba ültethető chipjét” – írta az X-oldalán Elon Musk, aki bejegyzésében arra is kitért, az eddigi eredmények ígéretesek. Majd azt is hozzátette, a páciens már lábadozik. Musk ezzel … Olvass tovább

Davosi epilógus: véget ért a milliárdosok Woodstockja

Davos

Bezárt a világ legdrágább kocsmája, Davos, ahol a Világgazdasági Fórum elnevezésű koktélt kortyolgatták öt napon át a globális elitnek nevezett rend tagjai. A celebparti „kiemelkedő jelentősége” éppen addig tartott, amíg véget nem ért. Legközelebb egy év múlva jut majd eszünkbe. Hogy micsoda valójában Davos? Egyes vélemények szerint valóban a globális … Olvass tovább

Elon Musk lett az idei év leggazdagabb embere

elon musk

Vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint. Senki sem járt jobban, mint Elon Musk, aki visszaszerezte a világ leggazdagabb embere címet Bernard Arnault francia luxusmágnástól. A Tesla Inc. vezérigazgatója 92 milliárd dollárral lett gazdagabb az év eleje óta részvényeinek pénteki tőzsdezáráskor elért árfolyama alapján. … Olvass tovább

Elon Musk a nemzetek identitását erősítené a migráció helyett

Elon-Musk-Giorgia-Meloni

Európában akkor győzünk, ha a baloldalt szembesítjük az utóbbi évtizedekben általa végzett pusztítással, mutatott rá Matteo Salvini azon a többnapos közéleti találkozón, amelyet az olasz jobboldal szervezett, s amelyen Giorgia Meloni történelmi fordulópontnak nevezte a 2024-es európai parlamenti választásokat. Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és … Olvass tovább

A milliárdos techguru is megosztotta Novák Katalin posztját

Elon Musk Novák Katalin

Elon Musk szerint „meg kell teremteni az emberek következő generációját, különben a feledés homályába veszünk”. Elon Musk Twitter-oldalán (X) osztotta meg a magyar köztársasági elnök bejegyzését, amelyben Novák Katalin arról szavaztatta meg követőit, hogy szerintük rendben van-e, hogy a gyermeket vállalók anyagi hátrányban vannak a gyermektelenekhez képest. Magyarországon azt szeretnénk, … Olvass tovább

Ifj. Tóth György: Nehogy már kimondjuk, mi történt valójában!

Thierry Breton

Igen, ez ma Brüsszel, bár én inkább az egykori Moszkva leheletét vélem érezni… De jó nekünk! Sokáig csak tévelyegtünk, más szóval szörföztünk a neten, keresgéltük a híreket vagy éppen álhíreket (mert ha meg is lepem olvasóinkat a kijelentéssel, vannak ilyenek), válogathattunk közöttük tetszésünk szerint. Ha pedig mindenki azt csinálja a … Olvass tovább

Novák Katalin: A szeretet sajátosan magyar ízeit az erős magyar családok adják

Novák Katalin

Ők azok, akikre támaszkodhat az ország a legnehezebb időkben is – mondta a köztársasági elnök vasárnap Dinnyésen. Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) A szeretet ízei elnevezésű rendezvényén – ahol háromezer üvegnyi saját kezűleg készített lekvárt, savanyúságot, befőttet adtak át kárpátaljai és hazai nagycsaládosoknak – arról beszélt, köztársasági elnökként … Olvass tovább