„Az elmúlt néhány napban rendkívüli szintet ért el Európa-szerte az antiszemita incidensek száma, ami a történelem legsötétebb időszakaira emlékeztet. Az európai zsidók ma ismét félelemben élnek” – áll az európai Bizottság 2023. november 5-i közleményében. A nyilatkozat helytálló, azonban akik erről tehetnek, azok kizárólag a brüsszeli és migrációpárti tagállami politikusok, akik a szavak és a tettek szintjén is támogatják a migrációt és nem lépnek fel érdemben az illegális bevándorlással szemben. A migránsok zöme fiatal és középkorú muszlim férfi Észak-Afrikából és a Közel-Keletről, akik körében általános az – adott esetben tettlegességben is megnyilvánuló – radikális antiszemitizmus.
ifj. Lomnici Zoltán
Így nem reagál Brüsszel a lengyelországi eseményekre
„Ez egy nemzeti ügy” – mondták, és mosták kezeiket. A lengyelországi helyzetről kérdezte a Magyar Nemzet ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt. Az elmúlt években világossá vált, hogy Brüsszelben általános jelenség a kettős mérce alkalmazása a politikusokkal és a tagállamokkal szemben, mindez kizárólag politikai alapon – fogalmazott. Az alkotmányjogász kiemelte: „A konzervatív, … Olvass tovább
Sötétség borul a lengyel demokráciára
A 2024. január 11-i varsói demonstráció előestéjén a magyar fővárosban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a CÖF-CÖKA, így nyilvánítva ki, hogy szolidaritást vállal a lengyel demokrácia védelmében tüntető lengyel civilekkel. A Bem szobornál a Civil Összefogás Fórum három prominens képviselője nyilvánította ki véleményét a lengyel államiságot és demokráciát fenyegető veszélyről. A szolidaritás gondolatait emeljük ki a felszólalók beszédéből.
Kiállás a lengyel államiság mellett – rendkívüli sajtótájékoztató Budapesten
A 2024. január 11-i varsói demonstráció előestéjén a magyar fővárosban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a CÖF szolidaritásul a lengyel demokrácia fenyegetettsége kapcsán.
Ifj. Lomnici Zoltán: Mi a főpolgármester fegyelmi felelősségének jogalapja?
Amennyiben Karácsony Gergely tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ezáltal megszegve az önkormányzatokra vonatkozó alaptörvényi kötelezettséget, helye lehet a fegyelmi eljárás megindításának. A közelmúltban egy magánszemély közérdekű bejelentésében fegyelmi eljárást kezdeményezett a Fővárosi Közgyűlésnél Karácsony Gergely ellen, amiért – ahogy fogalmaz – a főváros 2,175 milliárd forinttal … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Van-e jogi alapja az AfD betiltásának Németországban?
Fenyegetőnek minősítették a német demokráciára az AfD nevű radikális jobboldalinak tartott párt szászországi szervezetét. Sachsen (Szászország) szövetségi tartomány Pirna nevű városában az általuk támogatott jelölt a december 17-i második választási fordulóban (53,8 százalékos részvétel mellett) az érvényes szavazatok 38,5 százalékát szerezte meg, ami relatív többségként elegendőnek bizonyult a tisztség elnyeréséhez. Az 53 éves Tim Lochner tagja az AfD frakciójának a városi tanácsban, de maga nem párttag. A pirnai politikus sikerének titkához hozzátartozhat, amit korábban kijelentett: „Ha egy városrészben az óvodákban és az iskolákban 38 százalékos a külföldiek aránya, az számomra a bennszülött népesség lecserélése.” Lochner városvezetőként egy transzparens, nyitott, világos és eredményközpontú vezetést ígért Pirna lakóinak.
Ifj. Lomnici Zoltán: Soros pénzét találják majd a szerbiai választások befolyásolása mögött
A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint hosszú története van Szerbiában a „szuverenitássértésnek”, Soros György már 1990-ben televíziót, rádiót vásárolt, valamint bírói, ügyészi szövetségekben mutatták ki az általa pénzelt szervezetek jelenlétét. A kutató úgy látja, hogy az egész Balkánon, valamint a közép-kelet-európai régióban évtizedek óta folyik egy dialektikus küzdelem. Kitért a lengyelországi … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Jogtalanul tisztogatnak a lengyel köztévében
Ami Lengyelországban történt, szembe megy azzal az európai szellemiséggel, amit Donald Tusk évekkel ezelőtt az Európai Tanács elnökeként hirdetett. Jogtalan a lengyel köztévében zajló „tisztogatás” – erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója az M1 aktuális csatorna Híradójában pénteken délután. A lengyel jogi szabályozás egyértelmű, a lengyel … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: a mindenkori szerb kormánynak főnyeremény egy ilyen kisebbségi erő, mint amilyen a VMSZ
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási programja rendkívül összeszedett és áttekinthető, a jelenlegi kormányzathoz méltó dokumentum – jelentette ki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A mindenhez is értő Lili ezúttal a gyermekvédelmi törvényt támadta
Jogászkodni próbált Pankotai Lili, pedig akár az érettségire is készülhetett volna… A Nyílt sisak című műsorban a nemzeti konzultáció kapcsán a gyermekvédelmi törvényről és az alaptörvényről is beszélt. A trágárságáról elhíresült aktivista ezután a közösségi oldalán kellő cinizmussal azt állította, „a Fidesz által írt, népszerű nevén gyermekvédelmi törvény 6/A paragrafusában … Olvass tovább