Óriási történelmi és politikai eltérések vannak Európa egyes országai között, de általában jellemző, hogy a Nyugat fokozatosan eltávolodik a zsidó-keresztény hagyományától és kultúrájától. Nyugat-Európában tendenciává vált az úgynevezett szekuláris intolerancia, amelynek a lényege, hogy bizonyos erős ideológiai hatások a keresztény vallás háttérbe szorulásához vezetnek. Minderről Madeleine Enzlberger, a bécsi Keresztények Elleni Intolerancia Európai Megfigyelőközpont (OIDAC) vezetője beszélt a Kossuth Rádó Vasárnapi újság című műsorának annak kapcsán, hogy megjelent a szervezet keresztények elleni megkülönböztetést vizsgáló, legfrissebb jelentése.
A közösség fontos keresztény érték
A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap Budaörsön. Menczer Tamás – Pest megye 2-es választókerületének megválasztott Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője – a Szőlősgazda Háza Református Templom és … Olvass tovább