Tarol a hazai dinnye, a klímaváltozás a Lőrinc-napi szezonzárást okafogyottá tette

kislány görögdinnye

A hazai termék fogyasztásával a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot támogatjuk. Hazánkban az előzetes becslések szerint idén körülbelül 125 ezer tonna görögdinnye és csaknem 10 ezer tonna sárgadinnye termésre számíthatunk. Idén 1087 termelő 2.821 hektáron termeszt görögdinnyét, ez 14 százalékkal több, mint az elmúlt évben. Sárgadinnye vonatkozásában 252 … Olvass tovább

Csinált migrációról ír Bogár László

Forrás: MTI

A globális szuperstruktúra által „kitenyésztett” birodalmak brutális kifosztásra épülő gyarmatosítása és annak máig pusztító következményei provokálják ki a migrációt, melynek „alanyai” nem tehetnek ugyan erről, de ennek nyomán élősködőként pusztítják el az európai keresztény fehér ember kultúrájának maradékát is. Bogár László írása. Mostanában szinte minden héten szintet („minden szinten szinte … Olvass tovább

Áder: a víz három drámája

Forrás: Magyar Kurír

A klímaváltozást megállítani már nem, de lassítani még lehet, és alkalmazkodni kell a változásokhoz – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Semmelweis Egyetemen a Zöld Egyetem – a környezetünkért közösen című tantárgy keretében tartott előadásán kedden este. Áder János volt köztársasági elnök, … Olvass tovább

Szaharává válik-e az Alföld?

1979 óta az idei volt az egyik legmelegebb július a Földön, de a fő baj, hogy nemcsak meleg volt, hanem csapadékhiány is. És csak azért nem lett a 2022-es július első, mert a Föld egy kis részén hidegebb volt, viszont Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerika, Közép-Ázsia és Ausztrália nagy területein is extrém szárazság … Olvass tovább

Németországban az, ami öt éve kellemes nyári nap volt, ma a világvége

Fotó: magyarhirlap.hu

Nem apokaliptikusan és pánikkeltően, hanem racionálisan kell gondolkodni a klímaváltozásról – írja Orbán Balázs a közösségi médiában. „Úgy tűnik, Németországban az, ami 5 évvel ezelőtt kellemes nyári napot jelentett, az ma már a világvége eljövetelét jelzi. A klímaváltozás igen komoly kihívást állít a mai társadalom elé. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy … Olvass tovább

Fricz Tamás: A globalista világelit ronda tánca

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

A glasgow-i klímacsúcs kapcsán meg kell állapítanom, hogy a globális felmelegedés és az az ellen való lehetséges védekezés témája elképesztően egyoldalúvá vált, s egyetlen lehetséges értelmezés, ha tetszik, paradigma vette át az uralmat a tudományos életben és a közéletben, s ami még riasztóbb, a globális döntéshozók köreiben is.

Olvass tovább

Áder János: a gazdáknak alkalmazkodniuk kell a klímaváltozáshoz a Kárpát-medencében

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar gazdáknak alkalmazkodni kell az őket körülvevő környezet gyors változásaihoz  -hangsúlyozta a köztársasági elnök, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva című rendezvényen elmondott beszédében. Áder János szerint az alkalmazkodás lesz a kulcsszó a következő években, a magyar gazdáknak is alkalmazkodniuk kell például a világ demográfiai változásaihoz, hiszen 2050-ig további … Olvass tovább

A magyarok számára igenis fontos a környezetvédelem

Fotó: pixabay.com

Meglepően sokan érdeklődnek a bolygó jövője, a környezetvédelem iránt és tudatosul bennük, hogy saját életükre és a következő generációk sorsára is hatással vannak a környezeti problémák – derül ki az Alteo energetikai csoport megbízásából készült felmérésből. Egy lakos átlagosan 12 környezetkárosító tényezőt tud felsorolni, a legsúlyosabb gondnak az erdőirtást, a … Olvass tovább