Európai Parlament alelnöke: Orbán és családja a magyar és az európai emberek pénzét lopják

Katarina Barley

Közelednek a választások, így az uniós nyilatkozatok is szaporodnak, természetesen az ellenzéki összefogás malmára próbálják hajtani a vizet. Most épp a 444.hu készített interjút Katarina Barley német szociáldemokrata politikussal, aki jelenleg az Európai Parlament egyik alelnöke. A pénteki beszélgetés legérdekesebb mondatai: „(…) nyilvánvaló, hogy Orbán, a családja és a barátai, … Olvass tovább

Cseh Katalinék átverhették az uniós pénzosztókat

Cseh Katalin Donáth Anna Momentum
Tíz uniós pályázaton ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői – a Magyar Nemzet szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A lap arról írt: ez azt jelentheti, hogy egy gépre vagy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek az uniótól. A momentumos Cseh Katalinék körüli botrány tavaly nyáron pattant ki, amikor kiderült, hogy a baloldali politikushoz, illetve a családjához köthető cégcsoport gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el.

Olvass tovább

A kispesti botrány főszereplői további munkákat kapnak a baloldaltól

Lackner Csaba

Miközben számos bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás folyik a kispesti önkormányzat korábbi ügyeiben, a botrány főszereplői az elmúlt két évben is újabb és újabb munkákat nyertek el a baloldali kerületvezetés jóvoltából. Az egyik, közpénzzel kitömött cégnek egy MSZP-s önkormányzati képviselő volt korábban az ügyvezetője, egy másik nyertes gazdasági társaság tulajdonosa pedig a kispesti botrányok miatt kétes országos hírnevet szerző Kránitz Krisztián MSZP-s politikus spanyolországi szomszédja. De egy olyan cég is rendszeresen nyer, amely miatt már a baloldali sajtó is nekiugrott Gajda Péter polgármesternek – írja a Magyar Nemzet.

Olvass tovább

Demszky volt helyettesének is jutott 11 millió Pikóék kivéreztetett Józsefvárosában

pikó-andrás

Nem más, mint az Index adta hírül, hogy több mint 11 millió forintot keresett Demszky Gábor korábbi helyettese, akit mintegy másfél évig alkalmazott tanácsadóként Pikó András, Józsefváros momentumos polgármestere. A korábbi főpolgármester bizalmasa a fővárostól is pozíciót kapott.

Olvass tovább

Már a korrupció látszatára sem ügyel Márki-Zay

hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium

Az óbudai Momentum elnökével írt alá szerződést és bízta meg több mint harmincmillióért Márki-Zay Péter egy hódmezővásárhelyi fejlesztés kapcsán műszaki ellenőrzési feladatokról. A megbízás a helyi Bethlen Gábor Gimnázium korszerűsítéséhez és bővítéséhez kapcsolható, amelyet a Modern városok program támogatásával valósítanának meg, de három éve húzódik a beruházás.

Olvass tovább

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán: Az államháztartás átláthatósága is segíti a korrupció elleni hatékony küzdelmet Magyarországon

ifj. Lomnici Zoltán

Valószínűleg nincs olyan gazdasági szereplő, sőt magánszemély sem, aki ne kezelne pénzügyeit. Ebből kifolyólag mindenkinek van fogalma saját költségvetéséről, annak bevételi, illetve kiadási oldaláról is. Így van ez a mindenkori magyar központi költségvetés esetében is, ami 2022-ben megközelíti a 30 ezer milliárd forintot. Már pusztán a nagyságából fakadóan is joggal … Olvass tovább

Atombomba Anonymus-módra

Anonymus

Deák Dániel Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet a legújabb Anonymus-videóra. Szerinte az álarcos ledobta az atomot Városháza-ügyben Karácsony Gergelyékre. A hazugságcsapdába sétált balliberális városvezetésnek vélhetőleg nincs már hová hátrálnia, bár már hozzászokhattunk, hogy szemrebbenés nélkül képesek letagadni a tényeket. Nagy kérdés, a kormányoldalt folyamatosan korrupcióval vádoló ellenzék ezúttal is le … Olvass tovább

Lemondott az osztrák kancellár

Forras: azonnali.hu

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán. Kurz a mentelmi jog felfüggesztését kérvényezi, hogy folytatódjon a nyomozás és bizonyíthassa az ártatlanságát. A kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át. Kurz tagadja a vádakat, de azt mondta, azért mondott le, … Olvass tovább

Már saját pártcsaládjának is kínos Cseh Katalin botránya

cseh katalin momentum ep

Úgy hírlik, Cseh Katalin botránya és az adóelkerülés már zavarja a Renew Europe liberális pártcsaládot is. Sőt, a V4NA Nemzetközi Hírügynökség szerint a frakcióból való kizárása is szóba került. A V4NA Nemzetközi Hírügynökség szerint már Cseh Katalin Európai Parlamenti képviselőcsoportja körül is feszültséget okoz a képviselő botránysorozata. Sőt a hírügynökség … Olvass tovább