Amit Lengyelországban látunk a médián keresztül, az nem ad okot bizakodásra. A Jog és Igazságosság pártja, a PIS nem elvesztette a választásokat, hiszen egymillióval több szavazatot kapott, mint a második helyen végzett Polgári Platform, csak a jobboldal kiüresedett és nem tudtak koalíciót kötni, ezért látjuk a lengyel kormány élén Donald Tuskot és az ő szivárványszínű koalícióját. Mi zajlik most Lengyelországban? Mert, amit mi látunk, az a jogállamnak a leépítése, hiszen a közmédiából kirakták az embereket, a legfőbb ügyészt leváltották, a volt belügyminisztert letartóztatták. Mindeközben az Európai Unió úgy viselkedik, mintha most állt volna helyre a rend. A kérdést két lengyel bíró a Lengyel Legfelsőbb Bíróságról és a lengyel Iuris Intézet munkatársa járta körbe Rab Irén történész, újságíró moderálása mellett.
„Az ezeréves lengyel–magyar barátság sok mindent kibírt már”
Nehezebb időszakokban több munkát kell belefektetni mindenbe. Több mint hét évnyi lengyelországi szolgálatot követően nyáron tért haza Varsóból Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet. Az egykori diplomatát a Wacław Felczak Intézet tervezett bezárásáról, az ezeréves lengyel-magyar barátságról és a kulturális diplomácia háborús időszakban betöltött szerepéről kérdezte a Mandiner. Kovács Orsolya Zsuzsanna első … Olvass tovább