A négy legnagyobb bazilikát is érintő Hét templom-zarándoklaton járták be Róma legjelentősebb keresztény helyszíneit az olasz fővárosban szolgáló magyar papok, akik 25 kilométeres utat gyalogoltak végig a nagyböjti időszak negyedik vasárnapja alkalmából. A zarándoklat első állomása a Szent Péter-bazilika előtti tér volt.
magyar katolikus egyház
Nemzeti zarándoklatot tartanak Rómában Ferenc pápa magyarországi látogatásának évfordulóján
A Szentatya magánkihallgatáson fogadja a magyar zarándokokat. Április 23. és 25. között nemzeti zarándoklatot tartanak Rómában, Ferenc pápa 2023-as magyarországi apostoli látogatásának évfordulóján; a zarándokokat a katolikus egyházfő is fogadja – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tavaszi rendes tanácskozása utáni, csütörtöki közleményében. A zarándoklat mindhárom napján lesz magyar … Olvass tovább
Megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül
A nyíregyházi országos megnyitóval csütörtökön megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű háromnapos önkéntes ifjúsági akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. Az egyházak által kezdeményezett, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával létrejött program célja népszerűsíteni az önkéntes munkát a fiatalok körében. … Olvass tovább
Bombajó bokszoló volt, végül azonban a ring helyett Istent választotta Karcag új plébánosa
Nehézségekkel teli erdélyi gyermekkoráról, ökölvívó-pályafutásáról és a papok futballválogatottjáról is mesélt a szoljon.hu hírportálnak Veress Zoltán címzetes esperes, aki augusztustól teljesít szolgálatot a karcagi Szent István Király Római Katolikus Plébánián.
Önkéntes munkára hívja a fiatalokat a magyar katolikus, református és evangélikus egyház
Október 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében – tudatták közleményben.
Ma van jelentős védőszentünk, Szent Márton ünnepe
Hazánk István király felajánlása óta Szűz Mária országa, de védőszentjei sorában közvetlenül Szent Márton követi, aki 316-ban a mai Szombathely területén található római városban, Savariában látta meg a napvilágot, és a franciaországi Tours püspökeként hunyt el, a hagyomány szerint 397. november 8-án. Testét három nappal később adták vissza az anyaföldnek, … Olvass tovább
A Magyar Katolikus Egyház karácsonyi jókívánsága
„Isten Fiúként jön el a világba, hogy Isten gyermekeivé tegyen bennünket. Milyen csodálatos ajándék! Isten ma ámulatba ejt minket és mindannyiunknak ezt mondja:» Te egy csoda vagy!«” Ferenc pápa Kisfilmmel kíván áldott karácsonyi ünnepeket a Magyar Katolikus Egyház. Forrás: Magyar Kurír
Budapest nem is esik annyira messze a Vatikántól
A magyar katolikus egyházra Ferenc pápa budapesti látogatása után váró feladatokról, valamint az Európában vállalandó szerepéről nyilatkozott Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az MTI-nek a Szent Istvánról elnevezett római magyar zarándokház szombat esti felavatásakor.