„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Száz év, ami előidézte Magyarország romlását

A dédapa 1566-ban, a dédunoka Zrínyi Miklós 1664-ben adta életét a hazájáért. Mind a kettejüket megölték. A dédapát a török nyílt csatában, a dédunokát a Habsburgok orvul, vadászbalesetnek álcázva. A három részre szakadt Magyarország történéseit az előző részekben bővebben tárgyaltuk. A 40. részben Az Erdélyi Fejedelemség születése, a 41. részben Élet a Magyar Királyság területén, a 42. részben pedig A Török Hódoltság története című rövid áttekintések a Kárpát-medence három országrészének azt a korszakát érintik, amikor a Zrínyi család kiemelkedő alakjai Magyarország fennmaradásáért és egyben Európa védelméért küzdöttek.

Azt látni kell, hogy a földrajzi elhelyezkedés, a politikai és gazdasági érdekek, továbbá a vallási hovatartozás mennyire megosztotta a valaha egységes Magyar Királyságot. Hiszen Erdély és az ország keleti területei az Oszmán Birodalom érdekkörébe kerültek, a nyugati és felvidéki országrészeket pedig a Habsburg Birodalom irányította. Amikor Zrínyi Miklós, Szigetvár várkapitánya, magyar főúr éppen a török elleni hadjáratokat szervezte, azokban az években Fráter György és hívei az Erdélyi Fejedelemség megszervezésén munkálkodtak. Közben a két nagyhatalom uralkodói – Nagy Szulejmán, illetve Habsburg I. Ferdinánd – hazánkat hadszíntérré tette, területét, gazdasági kincseit, ahol tudták pusztították, rabolták. A helyzet egy évszázad elteltével sem változott. Hogy Magyarország még egyáltalán létezett, az az ősi magyar virtusnak, a soha fel nem adás politikájának köszönhető.
Amikor a hadvezér, politikus és költő Zrínyi Miklós az 1664. évi téli hadjáratban Európa-szerte ünnepelt csatákban győzte le a törököt, akkor a közel három évtizeden át a fejedelmi trónon ülő I. Apafi Mihály szilárdította meg Erdély önállóságát. Tegyük hozzá, török támogatással. Hogy ezt megtehette, azt a Báthoryak, Bocskai István, Bethlen Gábor, a Rákócziak és a többi „nyakas kálvinista” magyar főúr alapozta meg. A magyar virtus azonban nem csak a protestáns, hanem a római katolikus hiten élőkben is megmutatkozott. Hiszen az a Zrínyi Miklós, aki őseit követve Bécs hűségén maradt, amit többek között a török elleni engesztelhetetlen harc táplált. Amikor azonban választani kellett Bécs és magyar hazája között, ő az utóbbit választotta. (Jött is a „gyilkos vaddisznó” azonnal!)


Gróf Zrínyi Miklós

Az 1620-ban, Csáktornyán született dédunokának is volt horvát neve (Nikola Zrinski), annak ellenére, hogy ő már magyar főúrnak született. A nagybirtokos főnemes a királyi tanácsosi, a főlovászmesteri, a horvát báni, a Somogy és Zala vármegye örökös főispáni, a légrádi főkapitányi címeket már örökölte, amiket felmenői teremtettek meg számára.


Az apa, Zrínyi György horvát bán, édesanyja Széchy Magdolna. Amikor az anya 1621-ben második fiát, Pétert szülte, gyermekágyi lázban meghalt. Öt évvel később, 1626-ban a két fiú, Miklós és Péter elveszítette édesapját is. A két árva Habsburg II. Ferdinánd gyámsága alá került, aki apjuk unokatestvére, gróf Batthyány Ferenc németújvári birtokára küldte őket. Itt a gróf osztrák-cseh származású felesége, Lobkowitz-Poppel Éva nevelte a két fiút. Anyjuk helyett anyjuk volt, aki szeretettel vette körül a Zrínyi-árvákat. Közben azonban a Zrínyi-vagyon egyre fogyatkozott, így a király megszüntette a gyámságot és Pázmány Péterre bízta a nevelésüket. (Megjegyzendő, hogy az apa halála után öt gyámja is volt a két fiúnak.) A Zrínyi-
fiúk Grazban, Bécsben és Nagyszombatban végezték a jezsuita iskolákat. Miklós és Péter a kor szokását követve 1635-1637 között egy itáliai körutazást tettek, ami jelentős hatással volt a fejlődésükre. Miközben folyamatosan harcot vívtak a török ellen – ez is a családi hagyományok közé tartozott –, a barokk kor nagy műveltségű fiaivá váltak. Miklós csáktornyai udvara a szellemi, politikai élet egyik központja lett. Miklós európai méretekben is jelentős – talán Mátyás király példája is szerepet játszott ebben – könyvtárat állított fel (Bibliotheca Zriniana). A főleg Velencéből vásárolt művek között elsősorban a történelmi tárgyú könyvek játszottak szerepet. A magyar és horvát nyelven túl olaszul, latinul, németül és törökül is beszéltek.

Az iskolák elvégzése és az itáliai utazást követően a 27 éves Miklós és a 26 éves Péter átvették a családi birtokokat. Miklós a Muraközben maradt, Péter – többek között – a tengermelléki kikötőket birtokolta. Mind a tengeri kikötők, mind a Muraközben átvezető marhahajtási útvonalak jelentős bevételeket hoztak a Zrínyieknek. A nyugat-európai piacokra szállított mezőgazdasági termékek, illetve az onnan beérkező textil- és egzotikus áruk tetemes haszonnal gyarapították a család vagyonát. Bátran állíthatjuk, hogy a Zrínyi család tagjai nem csak a hadviseléshez, politikához, művészetekhez, hanem a kereskedelemhez is értettek, hiszen az említett kereskedelmi útvonalak a korszak egyik legjobban megszervezett hálózatára
engednek következtetni.

Családi körülmények

A Zrínyi család felemelkedésének történetét az előző, 47. részben olvashattuk. A 17. században élő Zrínyiek jelentették a család hatalmának, hírnevének csúcsát. Példát mutattak a magyar megmaradásra, amikor szembe szálltak a nemzetünkre támadó, a maradék Magyarországot is elpusztítani akaró ellenséggel. Különösen sokat tett az önálló Magyarország megteremtéséért Miklós, aki emberfeletti munkabírással, nagy aktivitással vette ki részét a közélet szinte minden területén. Közben azonban nem hanyagolta el a családját, mert tudta, hogy utódok nélkül kárba vész minden, amit eddig felépített. 1646-ban feleségül vette gróf Draskovich Gáspár lányát, régi szerelmét, múzsáját, Mária Euzébiát. (Korábban Eszterházy Júlia kezére pályázott, aki azonban Nádasdy Ferenchez, a későbbi országbíróhoz ment feleségül. Ezek azok az évek, amikor a húszéves Zrínyi szerelmes verseit írva költővé érett. Euzébiát verseiben Violának nevezi.) Zrínyi Miklós örökségül Trakostyán és Klenovlik falvakat kapta, míg apósának ezért 30 000 forintot fizetett. Ifjú felesége azonban húszévesen, 1650-ben meghalt. A volt após visszakövetelte a falvakat, de a pénzt nem akarta visszaadni. Ez hosszú pereskedéshez vezetett.

Miklós gróf két évvel később, 1652-ben Bécsben feleségül vette Löbl Mária Zsófia bárónőt. A házasságból négy gyermeke született, de Borbála és Izsák kisgyermek korában meghalt. Zrínyi Katalin apáca lett, Ádám pedig a harctereken kereste boldogulását. A fiú, követve a Zrínyiek török elleni – véget nem érő – harcát, az 1691-es szalánkeméni csatában hősi halált halt. A hadmérnöknek tanult Zrínyi Ádám még csak 29 éves volt.

Zrínyi Miklós már a családalapítás előtt jelentős hadi sikereket ért el. Az 1640-es években azonban nem a török, hanem a protestáns hadak ellen szolgálta a királyt. Saját költségén felállított sereggel részt vett a harmincéves /1618-1648/ háborúban, amikor Sziléziában a svédek és szövetségeseik ellen harcolt. Megjegyzendő, hogy 1644 őszén, a Felvidéken I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ellen harcolt. A véres csatában több mint háromezren estek el, mely csatában a fiatal Zrínyi kitüntette magát hősiességével. Jutalmul Horvátország tábornokává nevezték ki. (A magyar történelem sorsszerűsége, hogy a bibliás őrtálló fejedelem unokája, I. Rákóczi Ferenc 1666-ban feleségül vette Zrínyi Ilonát, Miklós testvérének, Péternek a lányát.)

Zrínyi Miklós hadi sikerei

Zrínyi, a protestánsok elleni hadakozást leszámítva, élete hátralévő két évtizedében minden erejét a török elleni háborúskodásokra fordította. Az 1647. évi légrádi győzelem testvérének, Péternek is előnyére vált, aki korábban nyílt ellentétbe került a németekkel. A hadi sikert követően Bécs elnézte Zrínyi Péter németek iránti gyűlöletét, amit birtokainak háborgatása miatt érzett ellenük. Az 1650-es évek szüntelen hadakozással teltek el. Ekkor vált világossá Zrínyi számára, hogy a zászlaja alá küldött német zsoldosok nem engedelmeskednek neki, sőt ugyanúgy fosztogattak, pusztítottak, mint a török. Ezekben az években fogalmazódott meg Zrínyiben a „nemzeti párt” megszervezésének gondolata. Bécs felismerve Zrínyi célját, 1655-ben meggátolta nádorrá választását, a fontos országos tisztséget Wesselényi Ferenc nyerte el.

A főúr innen már nem léphetett vissza, de nem is akart. Fő célja továbbra is a török kiűzése volt, amit akkor sem adott fel, amikor látta, hogy Bécs ebben nem támogatja minden esetben. A Habsburgok, mint mindig, kizárólag a saját érdekeikre voltak tekintettel. A magyarokat csaléteknek, pajzsnak használták. Zrínyi ezt felismerte, s ekkor fogalmazta meg, hogy csak egy erős, nemzeti hadsereg mentheti meg Magyarországot. Sorsdöntő lépése volt, amikor 1661-ben Kanizsával szemben, mintegy húsz kilométerre a Mura és a Dráva által körülvett szigeten felépíttette Új-Zrínyivárat. Zrínyi stratégiai zsenijét igazolta, hogy az erődítmény mind földrajzi kiválasztása, mind várépítészeti megoldása tekintetében bevehetetlennek számított. Nem véletlen, hogy az udvar hevesen tiltakozott Zrínyi várának felépítése ellen. A kiváló stratéga azonban azt is tudta, hogy célja eléréséhez meg kell nyernie a magyar főurak egy részét. Ennek érdekében 1663-ban szövetséget kötött Nádasdy Ferenc országbíróval és Wesselényi Ferenc nádorral.

A Bécs felé törő oszmán hadakat még a császáriak kiváló hadvezére, Montecuccoli sem tudta feltartóztatni. I. Lipót császár és magyar király ezért Zrínyit nevezte ki a magyar seregek főparancsnokává. Habsburg Lipót számítása bevált. Zrínyi a lehetetlent választotta. 1664. január-februárban, a nevezetes téli hadjáratban húszezer fős seregével mintegy 250 kilométer mélyen benyomult a török által ellenőrzött területre. Felégette a török utánpótlást szolgáló, a Dráván és a mocsaras területeken áthaladó hat kilométer hosszú eszéki tölgyfa hidat, előkészítve ezzel a tavaszi hadjáratot.

Zrínyit a sikeres hadjárat után Európa-szerte ünnepelték. A megtisztelő „Magyar Mars” névvel ismerték el vitézségét. Lipót császár hercegi rangra akarta emelni, de azt Zrínyi nem fogadta el. A pápa hadvezéri kalappal, a spanyol király az aranygyapjas renddel, a francia király hűbérúri címmel tüntette ki. A német választófejedelmek atyjuknak, testvérüknek fogadták a 44 éves hadvezért. Európában komolyan vették azt a hírt, hogy a törököt csak Zrínyi tudja legyőzni. A kereszténységüket oly gyakran hirdető Habsburgok és szövetségeseik 1664 tavaszán azonban mindent elrontottak. Zrínyi áprilisban már a török által védett Kanizsa ostromához kezdett, de Lipót, illetve a Haditanács visszarendelte, mert az oszmán fősereg Bécs felé közeledett. Az egyesített seregek az Erdély felől érkező Montecuccoli vezetésével a Mura menti részeket – köztük Zrínyi birtokait – feladták. Tétlenül nézték, ahogy a török túlerő elfoglalta és felrobbantotta Zrínyi három évvel korábban felépített várát. A szégyenteljes cserbenhagyást feledtethette volna a győztes szentgotthárdi csata. Azt azonban egy árulással felérő „békekötés” követte.

Az Oszmán és a Habsburg Birodalom főseregeinek összecsapásához részben az erdélyi, részben a délvidéki magyar-török ellentétek is hozzájárultak. Többek között II. Rákóczi György 1657. évi kudarcba fulladt lengyelországi hadjárata, a török által 1660-ban megtámadott Várad eleste és kifosztása, majd Kemény János hatalomra kerülése. A fejedelmi trónt 1661-ben elfoglaló Kemény szembefordult a törökkel és Béccsel kereste a kapcsolatot. Montecuccoli már Erdélyben járt, hogy megsegítse Kemény Jánost, amikor Lipót császár visszarendelte a keresztény sereget. A Porta Apafi Mihályt jelölte Erdély trónjára, aki győzelmet aratott Kemény János felett, s közel három évtizeden át ő volt Erdély fejedelme. Bécs számára ez azt jelentette,
hogy marad minden a régiben, nem érdemes kockáztatni. A török amikor biztosította magának Erdélyt, tovább nyomult nyugat felé. A szultánt bőszítette az 1661-ben felépített Új-Zrínyivár, le akart számolni nagy ellenfelével, Zrínyivel. Az 1661-ben nagyvezírré kinevezett Köprülü Ahmed bátran nyomult előre, látva a Habsburgok visszavonulását a magyar területekről. (A teljesség kedvéért tudni kell, hogy Lipót katonai és politikai erejének, figyelmének nagy részét a franciák elleni készülődés vonta el.) A nagyvezír 1663 őszén elfoglalta a Felvidék kulcsát, Érsekújvárt, de török kézre kerültek Nyitra, Nógrád, Szécsény, Léva várai is.

Sors bona, nihil aliud

Zrínyi jelmondata, a Jó szerencse, semmi más! igaz a bátorságára mind katonai, mind politikai téren. Nem igaz azonban elért harci sikerei kiaknázására és a tragikusan befejeződött rövid életére. Az eseményekben bővelkedő 1664-es esztendő Európa-szerte kiemelkedő összecsapása a szentgotthárdi csata volt. A keresztény seregek – Bécs védelmében – Szentgotthárd mellett csaptak össze az oszmán haderővel. Montecuccoli mintegy 26.000 főt számláló serege az 50.000 fős oszmán haderővel ütközött meg. Északra egy 10.000 fős, a Dél-Dunántúlon pedig a 25.000 fős Rajnai haderő szállt szembe a törökkel. Zrínyi ez utóbbi hadsereg egy részét irányította. A szentgotthárdi csata 1664. július 31-én kezdődött. Egész éjszaka folyt a küzdelem, majd másnap a Rába hídjánál küzdöttek tovább egymással a két birodalom haderői.

A Montecuccoli vezette európai keresztény csapatok fényes győzelmet arattak a török felett. Az ezt követő békekötés azonban a szerződő feleken kívül szinte minden európai uralkodót megdöbbentett, a magyar főurakat pedig haraggal töltött el.

A vasvári béke

A „szégyenteljes” vasvári béke, ahogy a magyar történetírásban ez az esemény ismertté vált, jogosan érdemelte ki a jelzőt. A győztes szentgotthárdi csata után, az 1664 őszén megkötött Habsburg-török béke ellentmondott minden hadi és politikai észérvnek és érdeknek. Pontosabban Bécs és Isztambul érdekeinek a vasvári szerződés nem mondott ellent, ám a magyar érdekeket semmibe vette. Többek között Lipót támogatta a törököt abban, hogy megmaradjon Erdélyben a fennhatósága, azaz elismerte Apafi Mihály fejedelemségét.

A török kezén hagyták továbbá Váradot, Karánsebest, Lugost, Jenőt, Temesvárt és még egy tucatnyi erődöt. Erdély egyik legvéresebb, a megsemmisülés határán egyensúlyozó évtizedet hagyott maga mögött. A veszteségek ellenére azonban sikerült megmenteni a fejedelemség államiságát. Apafira az európai politikában továbbra is kellett és lehetett számítani. Erdély fejedelme és udvara földrajzi, katonai, politikai téren tárgyaló fél maradt.

Igaz, a szultán ennek fejében biztosította Lipótot, hogy nem ad menedéket Erdély földjén Bécs ellenségeinek. A fejedelem politikája azonban árnyaltabb volt az eddig vázoltaknál. Hiszen igaz, hogy Apafit a török segítette trónra, de tudni kell, hogy a fejedelem és köre hosszútávú titkos célja egy átfogó török elleni hadjárat volt. Apafi török elleni tervéhez megnyerte XIV. Lajos francia király /Napkirály/ szóbeli támogatását is. A szervezkedés ennek tudatában Erdélyben és Magyarországon tovább folytatódott. A vasvári béke azonban mindent romba döntött. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Bécs kifinomult, ravasz politikáját nem lehetett könnyen megtéveszteni. (A békét Lipót és Mehmed követei kötötték meg.) A vasvári tárgyalásokon sem az Erdélyi Fejedelemség, sem a Magyar Királyság vezetői nem vehettek részt. Ez is arra utal, hogy a magyar érdekeket sem a török, sem Bécs nem támogatta a legkisebb mértékben sem.

Azonban a vasvári békekötés legnagyobb szégyene, ami kiváltotta a magyarok dühét, az az volt, hogy a győztes Habsburgok a török kezén hagyták a Felvidék kulcsát, Érsekújvárt. A Párizs és Gyulafehérvár között nagyköveti szerepet betöltő Bethlen Miklós éppen Csáktornyára érkezett, ahol a gyülekező magyar urakkal kezdődtek meg a Bécs elleni tárgyalások. Zrínyi Miklós elkeseredését az is fokozta, hogy Lipót leváltotta a Magyarország főparancsnoki tisztéből, s helyébe a Bécs számára megbízhatóbb Montecuccolit tette. A szervezkedő főurak elképzeléseiket azonban nem tudták véghez vinni. Az önálló magyar hadsereg felállítását, a nemzeti politika kialakítását megfogalmazó Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án a Csáktornya melletti kursaneci erdőben – ahol a vendégeskedő főurakkal egy vadászaton vett részt – halálos baleset érte.

Zrínyi Miklós halála

A hivatalos magyar történetírás egyhangúan leszögezi, hogy Zrínyi Miklós halálát a vaddisznó okozta. Már akkor, ott a kursaneci erdőben kételyek merültek fel a vadkan okozta halált illetően.

A már említett hivatalos történetírás legfőbb forrása Bethlen Miklós kancellár Önéletírása, amiben olvasható a vadkan okozta baleset. Azt azonban a kutatók nem teszik hozzá, hogy az „egyetlen szemtanú”, az 1664-ben még csak 22 éves Bethlen Miklós közel fél évszázaddal később, 66 éves korában vetette papírra emlékeit. Azt sem teszik hozzá, hogy a fényes pályát befutó erdélyi főúr az eszéki, majd a bécsi börtöncellájában (1708-1710) fogalmazta meg emlékeit a „Magyar Mars” haláláról, a bécsi udvar nem elhanyagolható nyomása alatt.

Még több problémát vet fel a Póka István nevű fővadász személye. Az Önéletírásban olvashatjuk a bizonyítékként bemutatott szöveget. A leírt helyzet abszurd. Az ország legnagyobb főurát egy vaddisznó támadja, a fővadász pedig ijedtében egy fára mászott. Ez annyira hihetetlen, mint az egész vadkan támadás. Egy vadász hasonló esetben még ma sem hagyná cserben vadásztársát, nem hogy egy fővadász az urát. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr. Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzálő; elfut a disznó… Igaz, a horvát vadász személyéről nem derült ki, hogy honnan jött, ki bérelte fel. Már a kortársak is úgy beszéltek róla, mint Bécs titkos emberéről. Bethlen Miklós nem volt ott a támadás helyszínén, csak akkor látta Zrínyit, amikor már kihozták az erdőből.

A kortársak sem tudták elfogadni a hirtelen halálhírt, különösen nem annak tudatában, hogy Zrínyi és társai mire készültek a politikai sakktáblán.
Összeesküvésről, a bécsi udvar által kitervelt merényletről beszéltek. Azt azonban érdemes tudni, hogy Póka ellen semmiféle kivizsgálás nem történt, sőt a fővadász szőrén-szálán eltűnt.

A márciusi ifjak egyike, Vasvári Pál volt az első, aki a 19. század közepén leírta, hogy Zrínyi Miklóst a bécsi udvar által felbérelt orvgyilkos ölte meg, halála nem volt véletlen vadászbaleset. Később több író, költő, kutató foglalkozott a témával. Köztük Grandpierr K. Endre, aki egyik könyvében mintegy száz oldalon keresztül sorolta a bizonyítékokat korabeli dokumentumok alapján, hogy Zrínyit az udvar gyilkoltatta meg. A tényeket ebben az esetben is alátámasztja az, hogy Zrínyi halála Bécs számára kivételesen jó időzítéssel történt meg.

Nehéz eldönteni, hogy a magyar történelem sorstragédiái erősítik, avagy gyengítik-e az „összeesküvés elméleteket”. A hivatalos magyar történetírás – természetesen vannak kivételek – folyamatosan azt a kánont hangoztatja, hogy a magyar érdekeket szolgáló jeles személyiségek, ha rosszkor és rossz helyen halnak meg, az nem hozható összefüggésbe semmiféle „merénylettel”. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az az összeesküvés elméletek kiszolgálója, az nem szakember, az félrevezeti az olvasót, nézőt, hallgatót. Az ezer év alatt megtörtént, a magyarok számára minden esetben hátrányt jelentő tragikus eseményekre egyetlen válaszuk van, hogy azok álhírek, a fantázia és a tudatlanság szüleményei. A kétkedők ezzel szemben azt állítják, hogy
legalább olyan történelmi bizonyítékai vannak a merényleteknek – mi több a történelmünk logikus összefüggéseit tekintve nagyobb súllyal jöhetnek szóba –, mint a történelmünket szinte már undorral kezelő jól fizetett „szakembereknek”. Arra nincs itt hely és nincs is rá szükség, hogy belemenjünk a részletekbe, csupán a közismert eseményeket érdemes megemlíteni.

Kezdhetjük a sort Kurszánnal, aki 904-ben Bajorországba érkezett. A magyar küldöttséget vezető főurat a bajorok orvul meggyilkolták. Ezt még a hivatalos irányt követő történészek sem tagadják. A 907-es pozsonyi csata – amiről egyesek még ma is azt állítják, hogy nem is létezett –, csattanós válasz volt a német beolvasztási kísérletre. (A halálesetek szinte kivétel nélkül a németek és a Habsburgok – akik pedig szövetségeseink voltak – érdekeit szolgálták. Időnként a velencei és firenzei méregkeverők is besegítettek az akadékoskodó magyarok sírba küldésébe.)

Szent Imre vadkanjáról nem sokat tudunk. Egy azonban biztos, hogy nekünk nagyon rossz volt, mert jöhetett a német-velencei nevelésű Orseolo Péter a magyar trónra. Meggyilkolták az első, szabadon választott magyar királyt, Aba Sámuelt és még tucatnyi Árpád-házi uralkodót, akik fiatalon, idő előtt szálltak sírba. Idegen pallos végzett Hunyadi Lászlóval, majd 1490-ben a mérgezett füge Hunyadi Mátyással. Még szerencse, hogy az utolsó, a független Magyarországot irányító királyunk dolga egy részét elvégezte. Hunyadi Mátyás halála szintén a viták tárgykörébe tartozik.

Ma sem tudjuk biztosan, hogyan halt meg a mohácsi csatából menekülő II. Lajos király. Legkevésbé hihető, hogy a Csele patakba fulladt. A Habsburgokat legyőző erdélyi fejedelem, Bocskai István végzete is kérdéseket vet fel, hiszen ereje teljében volt, amikor Kassán, 1606 decemberében hirtelen rosszul lett és meghalt. Zrínyi Pétert a Habsburgok Bécsújhelyen végezték ki, Zrínyi Miklóst pedig a Póka István nevű vadkan. A száműzetésben, idegen földön meghalt II. Rákóczi Ferencről, Thököly Imréről, Zrínyi Ilonáról, Kossuth Lajosról, Horthy Miklósról, Bethlen Istvánról – hogy csak a magyar állam jeles vezetőit említsük – nincs vita. Gróf Széchenyi István Döblingben bekövetkezett halála azonban már rejtélyes,
hasonlóképpen az is, ahogy Teleki Pálnak a budai Sándor palotában következett be a tragédiája. Azt már csak a magyar sorsszerűség okán vessük fel, hogy Európában a 20. században egyik országot sem ért olyan tragédia, nemzethalál, mint a trianoni Magyarországot. Talán itt ért véget a pozsonyi csata által kiváltott nyugati bosszúhadjárat? Sajnos, nem valószínű, mert a magyarok elleni politikai, gazdasági, kulturális, vallási üldözés a 21. század elején is tart.

Egy szombathelyi történelembarát orvos újra gondolta Zrínyi Miklós halálát, s több mint érdekes szempontokat vet fel. Dr. Nemes István a Markusovszky Kórház arc-állcsont és szájsebészetének osztályvezető főorvosa, aki Perjés Géza történész 1965-ben kiadott könyve alapján új szempontokat vet fel. Bethlen Miklós amikor az erdőből szállítják haza, a halott férfi csuklóján emberi körömnyomokat fedezett fel, ami arra utal, hogy lefogták, úgy ölték meg. Dr. Nemes elítéli a „vaddisznópárti” történészeket, akik Eszterházy Pál nádor vallomására is hivatkoznak, aki ott sem volt a vadászaton. A jobb oldali mély nyaki sebet akár okozhatta vaddisznó, de a Zrínyi testhelyzete okán joggal merül fel az idegenkezűség. Jágerkéssel, bozótvágó szerszámmal hasonló sebet lehet ejteni, továbbá az is valószínűsíthető, hogy hátulról támadtak rá. A jelentéktelennek tűnő hámsérülések egy szakértő orvos szemével más jelentéssel bírnak, mint a vaddisznó okozta halálesetben hívő írástudók.

Zrínyi Miklós a költő is író

Zrínyi saját vallomása szerint elsősorban politikusnak és hadvezérnek tartotta magát. Ennek ellenére, ha csak az irodalmi munkásságát hagyta volna hátra, nevét akkor is ismerné, jegyezné a magyar irodalomtörténet. Zrínyi Miklós a 17. századi barokk irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Tollával is a hazáját szolgálta, amit szinte minden műve igazol. Írásainak sokszínűségét jelzi, hogy a történelmi, politikai témájú alkotásai mellett a szerelmes versek, valamint a hadtudományi művek sora jelent meg. Fő műve a 15 énekből álló Szigeti veszedelem című hősi eposz, amit 1645-1651 között írt meg. A mű dédapjának állít emléket, de emléket állít a nemzeti erkölcsöt őrző és a kereszténységet védelmező magyarságnak is. Századokon át üzen napjaink emberének is, amikor a magyar nemzet történeti hivatását hirdeti. Az eposz szerkezete, a négyes rímelésű, tizenkettes sorok a magyar históriás éneket elevenítik fel. A dédapának is köszönhető a dédunoka hitvallásának kialakulása.

Zrínyi Miklós költői ars poeticája utal a politikusra és hadvezérre is:
„Nem írom pennával,/ fekete tentával/
Csak szablyám élivel/ellenség vérivel/ Az én örök hírimet!

Az író hadtudományi munkásságára Pázmány Péter stílusa volt hatással, akárcsak a kor más szerzőire. A Tábori kis tracta (1646-1651) egy korabeli katonai szabályzat, a Vitéz hadnagy (1650-1653) pedig egy ideális katonai vezető alakját rajzolta meg. Mind a két mű nevelő célzattal íródott, továbbá egy önálló magyar hadsereg felállításának gondolata is megfogalmazódott bennük. A magyar nemzeti múlt értékeire hívta fel a figyelmet a Mátyás király életérő való elmélkedések, továbbá A török áfium ellen való orvosság című alkotása.

Többek között ezekkel a művekkel vívta ki az udvar haragját, amikor az önálló magyar hadsereg felállítását szorgalmazta. Mondván, a magyar egyedül is képes lenne kiűzni a törököt, s megszabadulhatnánk a Habsburg elnyomás alól is. Mint hangoztatta: „Aki akar, annak semmi nem nehéz!” Mintha a református Bocskai István 1605-ben és Bethlen Gábor 1629-ben „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” zászlóikra írt bibliai igéjére rímeltette volna a magyar ellenállásra, önállóságra buzdító felhívást.

Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? – szól A török áfium ellen való orvosság néhány híres sora, melyek a nagy költő hitvallását tükrözik. Zrínyi már húsz éves korában késztetést érzett ahhoz, hogy költeményekkel fejezze ki érzelmeit, melyek természetesen a szerelmes ifjút állítják a középpontba. Ilyen az Adriai tengernek… című kötete, ami a tengermelléki szabad világot, a szirén költő (Zrínyi) barokkos életérzését foglalja versbe.

A Hősök tere szobrai között?

Játsszunk el a gondolattal! A Hősök terén, ha megtörténne egy szoborcsere, vagy ami még igazságosabb lenne, két új szoborral bővülne a Szent Istvántól Kossuth Lajosig terjedő magyar történelmi pantheon, akkor ott Zrínyi Miklós szobrának mindenképpen helye lenne. Az őseit tekintve horvát származású, de vitathatatlanul magyar identitású Zrínyi (VII.) Miklós dédapjára hivatkozva, saját korának politikai viszonyait számba véve magyarnak vallotta magát. Nem tehetne mást az utókor sem! Zrínyi egész élete a török elleni harcban, a kereszténység védelmében, majd amikor választania kellett hazája és a Bécshez való hűsége között, akkor Magyarország mellett tört lándzsát, amiért életével fizetett.

Szerző: Bánhegyi Ferenc történész

(Címkép: képernyőkép)

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25., 26., 27., 28., 29/1.,29/2., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47.