Komoly üzenetet küldött a nyugati világnak Oroszország a Poszeidón-projekt befejezésének bejelentésével és a Jars interkontinentális rakétarendszerek mobil irányítóinak tesztjével – írja Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai elemző a közösségi médiában.

Az atommeghajtású és atomtöltet hordozására is képes, rendkívül gyors Poszeidónt arra tervezték, hogy megkerülje a NATO védelmi rendszereit és hátba támadhassanak vele tengerparti városokat. Az innovatív eszközt ugyanis észrevétlenül képesek tetszőleges helyre eljuttatni, majd az a felrobbantás előtti percekben annyira fel tud gyorsulni, hogy már nem lehet semlegesíteni.

Az pedig, hogy milyen pusztítást végez, csak attól függ, mivel töltik meg és milyen mélységben robbantják fel.

Legsúlyosabb esetben a Poszeidón lehet a világ legnagyobb piszkos bombája.

Ha kis mélységben robban a tenger alatt, akkor képes ugyanis radioaktív hullámmal elborítani és teljesen elpusztítani a megtámadott várost, sőt akár megsemmisíthetné a brit szigeteket is. A torpedók elkészülésével egyidőben elkezdett hadgyakorlat is beleillik abba a sorba, ahová a finn határhoz közel tartott orosz hadgyakorlat, vagyis egy újabb lépés fölfelé az eszkalációs létrán. (…)

A britek által felajánlott 14 Challenge 2 tank bármennyire korszerű és jól használható, semmit nem változtathat a háború menetén.

A brit bejelentés jelentősége valójában az, hogy megtörje a jeget és rávegye a németeket a Leopard tankjaik egy részének átadására Ukrajnának.

Ezzel a lépéssel ugyanis Svédországtól Indonéziáig számos ország lehetőséget kapna arra, hogy felajánljon a saját Leopard eszközeiből egy-egy tucatnyit, amivel Ukrajna már egy komoly csapásmérő arzenálra tehetne szert.”

Facebook

Kiemelt kép: Getty Images