„Ha a Wagner nevét beszennyező Jevgenyij Prigozsint is letaszítom a vezető anyag helyéről, akkor vagy a karrierem csúcsán állok, vagy az Index merült nagyon mélyre” – mondta egy interjúban az Operaház igazgatója.
Lassan nem telik már el hét, sőt egy-két nap sem önnel foglalkozó cikk nélkül. Hétfőn társulati üléssel indította a hetet és új főigazgatói ciklusát, amiről egyesek újfent frissen értesültek, de erről bővebben kicsit később. Sokakat foglalkoztat az Index pályázat alatti és utáni cikkezése. Szivárogtatások, a jelöltek értékelésének nyilvánosságra hozatala, nemrég pedig az ön pályázatának látszólagos „szétszálazása”. Ezek mindegyike nyilvános dokumentum?
Valójában nem foglalkoztat sokakat, de valakiket az Indexnél és a politikai bal térfélen kétségtelenül, hisz ők már hónapok óta kifejezett ellendrukkerek. A rendelet szerint egyébként a nyilvánosságot utólag biztosítani kell, de a fogalmak tágan értelmezhetők és a joggal visszaélni is lehet. A betekintés rendben van, de egyetlen ilyen típusú pályázatnak sem tesz jót, ha minden lépését a közvélemény arcába tolják, nem véletlenül nincs szokásban ez a kiteregetés, és eddig a sajtó értő szemérme is segítette az intézmények túlélését az ilyesfajta nehezebb időszakokon. Ugyanis a közvélemény nincs abban a helyzetben, hogy kontextussal, háttértudással fejthesse meg egy efféle szakkérdés lényegét, pláne részleteit.
Egy orvosi konzílium is értelmetlen, ha elém van tárva, mert nem vagyok orvos, nem foghatom fel, vagy ami még rosszabb, esetleg félreértem: a döntést elég tudnom, ennyi.
Hogy ki vezeti kvázi hivatalként az Operaházat, ez csupán egy szűk szakmai csoportnak mond valamit – vagy az olvasók tömegei tudnák, ki viszi a bécsi operát vagy a Scalát? Tudnák, ha akarnák tudni, de nem akarják, mert nem érdekes a számukra. Ezt természetesen a magasan iskolázott sajtóbéli szakemberek pontosan értik, ha pedig ennek dacára mégis terítenek mindent, még a titoktartásra kötelezett véleménybizottság tagságát, rebbenéseit is,
azt kell gondoljam, botrányokozás szándéka áll mögötte.
Meglenne pedig a kultúrája a veszteség tudomásul vételének is, ám ők nyilvánvalóan szét akarják verni az OPERÁ-t – ami pedig nem fog sikerülni.
Fotó: MTI/Mónus Márton
Az említett portál újságírója legutóbbi cikkében látszólag „ízekre szedte” az ön pályázatát. A gyakorlatban ez bő kétszáz oldalas anyag volt, amiből célzottan ki lett ragadva pár konfliktusos helyzet és kontextusától elszakítva erősnek ható mondat.
Természetesen értem, hogy az Index kéretlen szakmai bizottságot játszik, és bizonyítani óhajtja, hogy az elmúlt évtized meg sem történt az Operában.
Nem a pályázat tartalmának bemutatása volt a cél, csak a gyalulás,
és szomorúan látom, hogy az „elemzők” esetében az operaszakmai alultápláltság is megáll, utóbb még a Nabuccót is sikerült „A bukó”-nak érteni. Tán a kötet létezésében is kételkedtek, pedig ráadásul mindig magam írom a dolgaimat, nem stábokkal, négerekkel.
Nem aggódik, hogy ez folytatódni fog?
Hajrá! Amikor „a feudalizmus apostola” címmel jön cikk rólam egy másik csatolt orgánumban, az Index pedig zártkörű beszédet szellőztet meg szándékos – vagy értetlen, de az még hervasztóbb – torzításokkal, az már röhejessé nagyítja a velem foglalkozás túlzását, a nyilvánvaló ellenzéki szándék ellenére is.
Ha a Wagner nevét beszennyező Jevgenyij Prigozsint is letaszítom a vezető anyag helyéről, akkor vagy a karrierem csúcsán állok, vagy az Index merült nagyon mélyre.
Ha viszont már eddig is vagy 50 (!) cikket szántak az Operának néha napokig címlapon tartva egy-egy anyagot, akkor azt már úgysem lehet sajtószakmai érvekkel alátámasztani, és azt sem hiszem el, hogy az olvasók ezt a címlapos helyzethez méltó kattintásszámmal honorálják. Itt nyilván másról van szó, mindenesetre példátlan, hogy ilyen ámokfutással próbálja egy nemzeti intézmény renoméját megsemmisíteni egy sajtótermék, miközben a sajátját ássa alá. De hadd zárjam végre le ezt a kérdést:
amíg a törvényben az van írva, hogy a mindenkori miniszter dönti el, ki az Opera igazgatója, és nem az áll ott, hogy az Index vagy a hvg vagy Magyar Narancs, addig nyugodjunk meg. És fogadjuk el.
Ami az informátor személyét illeti, az újságíró azt mondta önnek, hogy a minisztériumból van. Ez éppenséggel nem vet túl jó fényt Csák János csapatára.
Az Opera nevében tudok beszélni, a minisztériuméban nem.
Az viszont biztos, hogy a miniszter úr döntött, és azt szabályosan tette.
Szintén szárnyra kapott a hír, hogy most, hogy újra kinevezték, megindul a tisztogatás az OPERÁ-ban. Előkerült Kesselyák Gergely ügye, amiről azóta a nekünk adott közleményében elmondta, ez azért nem egészen úgy volt. Akkor hogyan volt pontosan?
Kesselyák Gergellyel 2002-ben kezdtük a közös munkát, a kormányváltásig lehetett néhány hónapunk az Erkel Színház jövőjén gondolkodni. Pár évvel később ő művészeti igazgató, majd főzeneigazgató lett Bozóki András minisztersége alatt, de egy éven belül a csapat szétesett. Gergőt 2016 februárjában kértem fel első karmesternek, addig a szokásos vendégdirigensi szerződéssel dolgozott. Új zenei vezetést állítottunk fel ekkor, Kocsár Balázs főzeneigazgató lett Gergő főnöke, aki ugyancsak a huszonöt éves vendégkarmesterségéből lépett előre. Kettejük hétéves regnálása az utolsó fél évszázad leghosszabb periódusa, akkor is köszönettel tartozom munkájukért, ha Balázs szerződése a napokban lejár, és ha Gergő neve a pályázatomban már nem szerepelt. A bizottságnak is elmondtam a meghallgatáson,
hogy Rajna Martint kívánom az új ciklusra kinevezni az első karmesteri székbe,
és Halász Péter, aki 2016-ban a főzeneigazgatásból távozott, első vendégkarmesterként tér vissza. Kocsár Balázs vezényel premiert is, Kesselyák Gergely Nabucco-rendezését műsoron tartjuk, de a Hazatérés c. operájának ősbemutatójától sem zárkózunk el, mindketten ötéves vendégdirigensi ajánlatot kapnak újra. Az eljárásom több mint korrekt, ráadásul nem teszek mást, mint végrehajtom a saját pályázatomban leírtakat, ami nemhogy nem tilos, de egyenesen ez a dolgom, erre kaptam felhatalmazást.
A teljes interjú ITT olvasható!
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton
