A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Szerencsi Csokoládégyár tiszteletére alkalmi bélyegsort bocsátott ki a Magyar Posta. A bélyegek bemutatására szervezett szerencsi eseményen az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a Szerencsi Csokoládé az egész nemzet számára fontos és identitásmeghatározó termék.

Koncz Zsófia elmondta, hogy a magyar családok számára a szerencsi csokoládé több generációt tekintve is nagyon fontos üzenetet hordoz, emellett lényeges szerepet tölt be a város életében. Hozzátette, a kormányzati támogatásnak köszönhetően három telephely helyett immár egy üzemben valósulhat meg a gyártás.

A politikus kijelentette, a magyar kormány számára a hazai vállalkozások kiemelten fontosak. Az Energiaügyi Minisztérium azon dolgozott, hogy a háborús helyzet miatt kialakult energiaválságban segíteni tudjanak – emelte ki, hozzátéve, hogy május elsejétől kezdve mintegy harmincezer ügyfél számára (melynek kétharmada kis- és középvállalkozók voltak) a földgáz és az áram díjait több mint megfelezték. Ezt követően 180 ezer mikrovállalkozás áramdíját felezték meg, emellett egyes szektorokban július elsejétől áramárplafont is bevezettek – mondta el Koncz Zsófia.

Az államtitkár szerint a centenáriumot több lépcsőben is megünneplik a városban: a szerencsi várban a csokoládé száz évét bemutató kiállítás nyílt, készülnek az édesség történetét bemutató könyv kiadásával és augusztus 25. és 27. között megrendezik az Artúr Napok Fesztivált is.

Az évforduló tiszteletére a gyár egyik ikonikus édessége, a macskanyelv bélyegen is megjelenik. Hozzátette, harminchat bélyegképes ívben bocsátották ki a macskanyelv alakú öntapadós bélyeget, vegyesen rajta a tej- és étcsokoládé színvilágával.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke pontosította, hogy 36 ezer ünnepi emlékbélyeget bocsátanak ki, ezen felül 6 ezer példány csokoládéillatú bélyeg is készült. Egy bélyeg háromszáz forintba kerül, képeslapon, borítékon egyaránt használható – tette hozzá Hegmanné Nemes Sára.

Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője kiemelte, az 1923-ban létrejött csokoládégyár termékeit már két év működés után az Egyesült Államokban is árulták. Hozzátette, a hagyományos termékek gyártása mellett ma már többek között diabetikus és cukormentes édességek, valamint kéregöntésű figurák gyártásával is foglalkoznak.

Az ügyvezető elmondta, a cég feladata kezdettől fogva az volt, hogy a szerencsi édességek receptjeit megmentsék az utókor számára, a centenáriumot és kibocsátott bélyegeket pedig mérföldkőnek nevezte a gyár életében.

Az esemény végén az első emlékbélyeggel ellátott emlékborítékokat Koncz Zsófia, Takács István, Hegmanné Nemes Sára és Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere pecsételte le és írta alá.

MTI