A közönség kedvence volt, mégis támadja a magyar köztársasági elnököt a feminista konferencia elnöke. Kohán Mátyás írása.

Július 17-én, hétfőn szólalt fel a világ legnagyobb presztízsű nőjogi konferenciája, a Women Deliver nyitóbeszélgetésén Novák Katalin köztársasági elnök, aki a rendezvénynek otthont adó Ruandában épp hivatalos látogatáson tartózkodott.

Az elnök Macky Sall szenegáli és Sahle-Work Zewde etióp elnökkel, Natalia Kanemmel, az ENSZ Népesedési Alapjának főigazgatójával, valamint Sábáná Baszidzs-Raszikh afgán nőjogi aktivistával, a női vezetőket képző SOLA akadémia alapítójával együtt nyitotta meg a rendezvényt, melyen a Mandiner élőben is jelen volt.

Novák a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt: legfőbb célja, hogy a nőknek többé ne kelljen választaniuk a szakmai siker és az anyai hivatás között, hanem ha akarnak, mindkettőben kiteljesedhessenek.

Emellett az etióp elnökkel egyetértve – aki országának hozzá hasonlóképpen szintén az első női elnöke – arról beszélt, hogy azzal, hogy egy országnak női elnöke van, még nem teljesedett ki a női egyenjogúság.

Sürgette a lányok és nők részvételét a politikában, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy augusztustól (Varga Judit igazságügyi miniszter lemondásával) a magyar kormánynak egyetlen női tagja sem lesz, s a női parlamenti képviselők aránya is 15 százalék alatt van. E tárgyban gratulált Ruandának, ahol egyébként a képviselők több mint 60 százaléka nő. Ismertetett emellett néhány magyar családpolitikai intézkedést, köztük a négy vagy több gyermeket vállaló nők élethosszig tartó szja-mentességét.

Az egyébként kifejezetten LMBTQ-ügyekkel és abortuszpárti aktivizmussal is foglalkozó konferencián Novák Katalin családpárti álláspontja váratlanul nagy sikert okozott a konferencián.

A nyitóbeszélgetés résztvevői közül egyértelműen ő kapta a legtöbb tapsot; a javarészt 30 év alatti nőkből álló közönséget a leginkább az az üzenet lelkesítette, hogy a nők ne kényszerüljenek munka és anyaság között választani, de nagy taps fogadta azt is, hogy Novák Magyarország első női köztársasági elnöke, valamint a négygyermekes anyák szja-mentességét.

Miután mind beszélgetőpartnerei, mind a moderátor kedélyesen elbeszélgettek a köztársasági elnökkel és senki nem fogalmazott meg sem kritikát, sem ellenvetést, a Women Deliver elnöke, a pakisztáni Maliha Khan másnap este váratlanul közleményt adott ki. Ebben azt írja, a WD „meghallotta és érti résztvevői kritikáját Novák elnök jelenlétével kapcsolatban a WD2023 nyitóünnepélyén”, sőt, „személyesen is üdvözlöm ezt a visszajelzést”.

Khan hozzátette, „Novák elnök nézetei a nemi egyenlőség, a befogadás, valamint a szexuális és reproduktív egészség és jogok (ezalatt az abortuszpártiak a magzatok meggyilkolásának gyakorlatát és jogát értik – a szerk.) kapcsán semmilyen tekintetben nem egyeznek a Women Deliver nézeteivel, ezért örülök, hogy botrány van”.

Khan a köztársasági elnök jelenlétét azzal magyarázza, hogy ahhoz Ruanda kormánya ragaszkodott: „a nyitórendezvényt a fogadó ország vezeti, így a megnyitóra az előadók meghívása is az ő hatáskörükbe tartozik”. Így azért cserébe, hogy Ruanda minden meghívottjuknak vízumot adott és a szivárványlobbit ellenző ország létére még az LMBTQ-aktivistáknak is maximális biztonságot nyújtott, „ahogy Ruanda alkalmazkodott hozzánk oly sok mindenben, a partnerség tekintetében mi is így tettünk”, és hagyták felszólalni a köztársasági elnököt.

Hangsúlyozzák, azt a szabadságot és befogadást, amit Ruanda nyújtott, „semelyik ország nem biztosította azok közül, amelyekkel valaha dolgoztunk”, ezért mentek bele Novák meghívásába, bár „nem értettünk egyet azzal a döntéssel, hogy platformot biztosítsunk neki”. Annyiban azonban megvédte a döntést, hogy hangsúlyozta: „ha feminista közösségként el akarjuk érni céljainkat, olyan emberekkel is beszélnünk kell, akikkel nem mindig értünk egyet”.

Bár Maliha Khan most azt állítja, nem értett egyet Novák Katalin meghívásával, ezt januárban még nem egészen így gondolta. A Mandiner birtokába jutott ugyanis a magyar köztársasági elnököt a rendezvényre meghívó, január 4-i keltezésű dokumentum, amelyet társszervezőkként a Women Deliver és a ruandai kormány közösen jegyez.

A Maliha Khan és Vincent Biruta ruandai külügyminiszter által aláírt közös levélben az aláírók azt írják, „a ruandai kormány és a Women Deliver nevében továbbítjuk a mellékelt meghívólevelet”, s örömmel várjuk, hogy vendégül láthassuk Őexcellenciáját, Novák Katalint Kigaliban a WD2023 konferencián”.

A Women Deliver tehát vagy időközben megváltoztatta a szólásszabadsághoz való hozzáállását, s míg korábban támogatta a nőjogok családpárti megközelítését, most ellenzi azt. Vagy pedig mindig is ellenezte, és a Nyugatról állandó emberjogi kritikák célpontjául szolgáló Paul Kagame ruandai elnöknek kellett elérnie, hogy egy nőjogi konferencián a család és az anyaság esetleg a magzati élet kioltásától eltérő kontextusban is szóba kerülhessen, megengedve azt, hogy az anyajogok is nőjogok.

Mandiner