A szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottságánál az eddigi legnagyobb ellenzéki párt, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) 120 képviselői helyet szerzett meg a közvetlenül választott 208 szenátusi helyből, 37-tel többet korábbi mandátumainál.

A most befejeződött ciklusban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 72 szenátort ültethet a felsőházi parlamenti patkóba, 21-gyel kevesebbet, mint eddig.

Elvesztette két mandátumát, és nem került be a szenátusba a jobboldali VOX párt. A nagy országos pártok közül nem nyert helyet a felsőházban a Sumár nevű, újonnan alakult, több baloldali pártot tömörítő formáció sem.

A 266 tagú felsőházba a korábbi tizeneggyel szemben ezúttal kilenc párt jutott képviselethez. A többi ötvennyolc szenátort az autonóm tartományok parlamentjei delegálják.

A választásokat követően várhatóan augusztus 17-én tartja alakuló ülését az új parlament alsó- és felsőháza is.

A Néppárt megpróbál kormányt alakítani a parlamenti többség hiánya ellenére is. Erről Alberto Núnez-Feijóo pártelnök beszélt hétfő hajnalban, miután köszönetet mondott támogatóinak a párt madridi székházánál.

A belvárosi épület előtt összegyűlt hatalmas tömeg spanyol zászlókat lengetve, üdvrivalgással, skandálással ünnepelte az eredményt, amellyel a párt 3 millió szavazattal növelte négy évvel ezelőtti támogatottságát és 47 mandátummal parlamenti képviseletét.

Alberto Núnez-Feijóo hangoztatta, a spanyolok szavazataikkal azt üzenték a pártoknak, hogy folytassanak párbeszédet. „A legtöbb szavazatott kapott párt jelöltjeként kötelességem megnyitni a párbeszédet, és megpróbálni kormányozni országunkat a választási eredményeknek megfelelően” – fogalmazott.

„Senki ne essen kísértésbe, hogy akadályozza ezt a folyamatot, különösen a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ne tegye ezt” – figyelmeztetett a konzervatív vezető.

Santiago Abascal, a VOX elnöke nagyon rossz hírnek nevezte, hogy Pedro Sánchez jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, a PSOE főtitkára még a választásokat elveszítve is akadályozhatja a PP kormányalakítását. Sőt, akár még kormányozhat is „a kommunizmus, a terrorizmus és a szeparatizmus támogatásával” – tette hozzá a többi, parlamentbe jutott baloldali, baszk nacionalista és katalán függetlenségi pártra utalva.

Megismételte, hogy a mozgósítás visszafogása érdekében egyes sajtóorgánumok a kampány során manipuláltak, és a VOX démonizálására apelláltak.

Hangsúlyozta: továbbra is ellenállnak, és akár ellenzékben, akár egy megismételt parlamenti választásokon, de nem fognak csalódást okozni azoknak a szavazóknak, akik ismét a harmadik politikai erővé tették a pártot.

MTI