Vadkovászos kenyerével Heim Endre nyert a megmérettetésen: a dunabogdányi Heim Sütöde fiatal tehetsége a hosszú kelesztésben hisz.

A Magyar Pékszövetség közölte, hogy a Szent István-napi kenyérversenyt idén is a hagyomány és innováció jegyében rendezte meg.

Az idei Szent István-nap kenyerének megalkotásakor kovászos technológiát alkalmaztak, a győztes termék tehát egy vadkovászos kenyér. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem tartalmaz élesztőt, csak lisztet, vizet és sót.

A győztes termék egy durum kenyér, amelyhez nagyságrendileg 75 százalékban durumlisztet és 25 százalékban BL 80-as kenyérlisztet használtak fel.

Különleges jellemzője az is, hogy hosszan, 16 órán át kelesztik egy speciális hűtőben, amely magasabb hőfokon működik, mint az otthoni hűtők.

Heim Endre magyarázata szerint ez a hosszabb, hűvösebb kelesztési folyamat még fermentáltabb, könnyebben emészthető, valamint rendkívül ropogós kérget eredményez.

Az idei Szent István napi kenyeret az államalapítás napján, nemzeti szalaggal díszítve az ország számos pontján meg lehet majd vásárolni. Budapesten, a Magyar ízek utcájában pedig augusztus 18-20-án mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megkóstolja. A standokon a Magyar Pékszövetség versenyének másik két díjazott terméke is kapható lesz: az idei Innovatív kenyér, valamint a nyertes Sétáló sütemény.

MTI