„Szégyen” feliratú molinót feszített ki az olimpiagyilkos párt az államalapítás ünnepén. A török elnöknek akartak üzenni a performance-szal, e szerint azt hiszik, Erdogan olvas magyarul…

150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, most augusztus 20-án Orbán Viktor mégis Erdogant látja vendégül a legnagyobb nemzeti ünnepünkön – írta az ellenzéki párt. Szerintük ez szégyen.

Szerintünk meg szimplán csak diplomácia, amelyhez a lilában tündöklő ifjú politikusok (államférfiak – by Gelencsér elvtárs) szemmel láthatón nem nőttek még fel, és nem értenek.

Az augusztus 20-i rendezvények és atlétikai világbajnokság eseményei mellett vasárnap a török elnök is Budapestre látogat. Recep Tayyip Erdogan Orbán Viktor meghívására érkezik a magyar fővárosba. A magyar-török csúcstalálkozóra a Karmelita kolostorban kerül majd sor.

A Momentum egy, az Alagút felett kifeszített molinóval üzent a török elnöknek.

„Szégyen! Ennyit lehet elmondani arról, hogy államalapításunk ünnepén a török diktátor látogat hazánkba. 150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, most augusztus 20-án Orbán Viktor mégis Erdogant látja vendégül a legnagyobb nemzeti ünnepünkön”

– írták. Azt is hozzátették, hogy „több mint ezer évvel ezelőtt Szent István úgy döntött, hogy Európához fog tartozni Magyarország”.

Mi nem látjuk az összefüggést az Európához tartozás és a csúcstalálkozó között, szerintünk egyik sem zárja ki a másikat. Kérdés, hogy a Momentum szerint ez a találkozó csak Magyarország számára szégyen, vagy valamennyi nyugati ország számára is, amely vezetője találkozik a nyolcvanmilliós ország elnökével? Vajon a Momentum tisztában van Törökország szerepével az Európát célzó migráció kapcsán?

„Orbán Viktor dörgölőzhet keleti diktátorokhoz, hazánk helye akkor is az európai közösségben és értékrendszerben van – és lesz is.” – zárta bejegyzését a performance-párt.