A kárpátaljai magyar közösség sorsa is szóba került a két elnök kijevi egyeztetésén.

Fontos megállapodások születtek a Volodimir Zelenszkijjel folytatott négyszemközti tárgyaláson – derült ki Novák Katalin Facebook-bejegyzéséből.

Többek között közvetlen elnöki kommunikációs csatornát állít fel a két ország, amin keresztül az elnökök azonnal kapcsolatba tudnak lépni egymással.

A két ország közötti kapcsolatokat emellett egy új dokumentumban is fixálni fogják, amelynek előkészítését az egyeztetést követően megkezdték.

A háborúval, illetve a háborús helyzettel kapcsolatban, Magyarország további segítséget helyezett kilátásban, így az egyeztetések során előkerült a háború által érintett gyermekek ügye, illetve az ukrán elnök által kezdeményezett békeformula is, amelynek egyeztetéseibe Magyarország is be kíván kapcsolódni.

Végül, de nem utolsósorban szó volt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogairól is, amellyel kapcsolatban Novák Katalin köztársasági elnök oldalán közzétett poszt szerint mielőbbi előrelépést fognak elérni.

Novák Katalin látogatása kapcsán az ukrán elnök is megszólalt, aki a Twitteren közzétett posztjában örömét fejezte ki a látogatással kapcsolatban:

„Hálás vagyok Novák Katalin elnök asszony látogatásáért és a harmadik Krími Platform csúcstalálkozón való részvételéért. Megbeszéltük Ukrajna EU- és NATO-integrációját, valamint kétoldalú kapcsolataink fejlesztésének módjait” – írta Zelenszkij.

 

Magyar Nemzet