Kijev nem számított ilyen „árulásra”: Ukrajnának új ellensége van, teljes vesztesége pedig a lengyel blokád miatt meghaladhatja az egymilliárd eurót.

A magyar rendőrség közleménye szerint a záhonyi határátkelőhelyen megnövekedett tranzitforgalom miatt több helyen kell terelésre számítani.

Letereli a rendőrség a kamionokat a 4-es főútról Kisvárdánál a 4145-ös útra, a járművek a főútra szakaszosan, rendőri irányítás mellett, Tiszabezdédnél térhetnek vissza; az M3-as autópálya irányából az ukrán határ felé tartó kamionokat pedig az Őri lehajtónál terelik le az autópályáról és a Csengersimán lévő átkelőhely felé irányítják, ezzel is csökkentve a záhonyi átkelő terheltségét és a 4-es főúton várakozó kamionok számát – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy blokádok, több napja tartó demonstrációk bénítják meg a teherforgalmat a lengyel és a szlovák határátkelőhelyeken.

A lengyel blokád miatt – amelyhez a szlovák fuvarozók is csatlakoztak és elzárták az egyetlen, kamionok által is használható ukrán-szlovák átkelőt – a torlódások már Magyarországon is érezhetők, ugyanis az Ukrajnába tartó teherautósok Magyarországon keresztül próbálják elérni úti céljukat.

Kiemelték, hogy

a záhonyi határátkelőhelyen megnövekedett tranzitforgalom miatt több helyen kell terelésre számítani.

Kilométeres kamionsorok

A kilépő tranzitforgalom az elmúlt napokban a határátkelőhelyen rendkívüli mértékben megnövekedett, a 4-es főúton az Ukrajna felé tartó kamionok kilométeres sorokban várakoznak.

A rendőrség teljes kapacitással működteti a határátkelőhelyet, de a várakozási idő ennek ellenére is több órás, aminek főként az az oka, hogy hiába gyorsítják a kiléptetést a magyar rendőrök, „ezzel az ukrán oldalon a fogadókészség és beléptetés gördülékenysége korántsem arányos” – írták.

A probléma miatt kiemelt figyelmet fordítanak az út szélén veszteglő kamionokra, amelyek az érintett útszakasz járhatóságát nehezítik, valamint a járművekből gyakorta kiszálló sofőrök is balesetveszélyes helyzetet idéznek elő.

Közölték azt is, hogy

a rendőrség a helyzet megoldása érdekében folyamatosan együttműködik a szlovák hatóságokkal,

mivel az Ukrajnába tartó kamionok egy része Szlovákiában várakozik.

Több mint kétezer teherautó rekedt a lengyel oldalon és legalább 800 az ukrán oldalon. Két sofőr már meghalt a sorban állásban. A helyzet nehéz és feszült. A sztrájkolókat azonban támogatja az EU. A lengyel gazdák is csatlakoztak az akcióhoz.

A Bloomberg szerint a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Szakszervezetének magyar, lengyel, szlovák, cseh és litván iparági csoportnak a tagjai levélben fordultak az Európai Bizottság vezetőjéhez, Ursula von der Leyenhez, amelyben arra kérik, hogy vizsgálja felül a Kijevvel kötött, a szállításról szóló megállapodást.

A megállapodás 2024 júniusában jár le. Az ukrán infrastrukturális minisztérium kidolgozott egy evakuálási eljárást. Az állami támogatás igénybevételéhez elegendő egy speciális kérdőívet kitölteni. A teherautót azonban hátra kell hagyniuk.

MTI/MH