Bekérették a magyar nagykövetet Olaszországban az antifa-támadások vádlottja miatt.

„Elképzelhetetlenek, elfogadhatatlanok azok a képek, amelyek Ilaria Salisról láncra verve láthatók Salvini és Meloni barátja, Orbán magyarországi tárgyalótermében”

– fogalmazott az ügyben a Demokrata Párt.

Vigyorognak, nem tartják magukat bűnösnek az Antifa-támadások tettesei

„Ilaria Salis olasz tanárnő érkezése a budapesti bíróságra, láncra verve, már diplomáciai ügy”

– közölte a Corriere della Sera online cikke, amely korábban printben is megjelent.

A magyar nagykövetet Antonio Tajani külügyminiszter hívatta be, hogy fogadhassa a kormány hivatalos tiltakozását. Antonio Tajani külügyminiszter kedden beszélt Giorgia Meloni miniszterelnökkel az ügyben, és megegyeztek az irányvonalban az olasz lap szerint. A kormány gondolatait tegnap Carlo Nordio igazságügyi miniszter is egyértelműen megfogalmazta. „Ez egy nagyon durva kép” – mondta az igazságügyi miniszter a Rai Unón. És hozzátette: „Találkoztunk az apával, természetesen a magyar igazságszolgáltatás szuverén.

Diplomáciai csatornákon keresztül intézkedhetünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy enyhítsük azokat a szigorú körülményeket, amelyek között fogva tartják.”

A Demokrata Párt is felszólalt:

„Elképzelhetetlenek, elfogadhatatlanok azok a képek, amelyek Ilaria Salisról láncra verve láthatók Salvini és Meloni barátja, Orbán magyarországi tárgyalótermében. A kormánynak és Tajani hallatnia kell a hangját, és konkrétan kell cselekednie”

– írja a Corriere della Sera.

Kiemelt kép: Police.hu képernyőkép