A néhai művésznő háza három éve üresen áll, 69 millióért árulják.

Közel hetvenmillió forintért költözhet majd be az új tulajdonosa Törőcsik Mari egykori otthonába. Ennyiért lehet ugyanis megvenni azt velemi házat, amelyben a Nemzet Színésze, a háromszoros Kossuth-díjas színésznő élete utolsó éveit töltötte. Vajon miért nem kell senkinek az ingatlan?

Korábban volt kezdeményezés, hogy emlékház lesz belőle, amelyet egy ilyen nemzeti ikon meg is érdemelne, ám ez is meghiúsult.

„Eladóvá vált Velem községben egy 1450 négyzetméteres telken lévő, kb. 140 négyzetméter méretű, régi parasztházból igényesen átalakított lakóépület” – kezdődik a hirdetés, amelyből az is kiderül, hogy a művésznő által 1973-ban vásárolt, majd tíz éve a lányának, Teréznek ajándékozott ház Velem központjában pincével és egy kis medencével is rendelkezik.

„A házban két bejárat, négy szoba, két zuhanyzós fürdőszoba, két konyha, valamint külön kazánház (gáz központi fűtés) és boltíves pince található. A kert végig füvesített, ahol gyümölcsfákat, 15 négyzetméteres gerendaházat és egy kis medencét láthatunk” – sorolja az ingatlan értékeit a hirdetés, amelyben számos képet is megosztottak a 69 millió forintért kínált ingatlanról.

hirdetés-Törőcsik-Mari-otthona

Ezeken szívszorító látni Törőcsik Mari személyes tárgyait, az egész falat betakaró könyvespolcot, a teáskannáját vagy a fényképet az ágya mellett: bepillantást nyerhetünk, milyen körülmények között élte utolsó éveit a betegsége miatt a házából már nagyon ritkán kimozduló színésznő.

Az egykor Törőcsik Mari és 11 éve elhunyt férje, Maár Gyula rendező menedékéül szolgáló Vas megyei otthon a legendás színésznő három évvel ezelőtti halála óta üresen áll, szellemházzá vált az alig négyszáz lelkes település főutcáján. A színésznő halála után a település vezetője bízott abban, hogy emlékházzá alakíthatja az épületet, de külső segítség nélkül Velem költségvetése nem bír el egy ilyen beruházást.

Egyelőre a nagyszabású tervekből egyet sikerült megvalósítani: nemrég egy utcát neveztek el Törőcsik Mariról.

Pedig a színésznőnek még családtagja is él Velemben, hiszen a vietnámi származású, örökbe fogadott fia, Son ott telepedett le a családjával. A házba azonban a falubeliek szerint ő sem tette be a lábát, mert Teréz, aki tíz éve lett a tulajdonosa, nem engedte be. Inkább a szomszédasszonyt, Törőcsik Mari egyik legjobb barátnőjét kérte meg arra, hogy néha menjen át, és szellőztessen a házban. Úgy tudjuk, először ismerősöknek próbálta eladni, az édesanyja több művészbarátjának ajánlotta fel megvételre az ingatlant az elmúlt években.

– Teréz ide nem jött évek óta, azt hallottam, külföldön él, nem is akar hazaköltözni, ide meg aztán semmiképpen – árulta el az egyik szomszéd, hozzátéve: Törőcsik Mari örülne annak, ha az imádott otthona újra megtelne élettel.

Korábban Járai Mátéban, aki Maár Gyula révén Törőcsik Mari fogadott unokája lett, felmerült, hogy esetleg megvegye a házat, de mint a Bestnek elmondta, nemrég belátta, hogy bármennyi kedves emlék fűzi oda, nem tudja megvásárolni.

„Sosem felejtem el azokat a nyarakat, amelyeket gyerekként ott töltöttem. Az esküvőm is Velemben volt, amit pont Mari mama intézett. Nem tagadom, korábban rendszeresen álmodoztam arról, milyen lenne, ha megvenném, majd odaköltöznék. De erről mostanra véglegesen lemondtam. Egyrészt, mert nemrég vásároltunk egy hasonló ingatlant Horányban, másrészt Velem rettenetesen messze van Budapesttől, engem pedig a munkám jelenleg ideköt, így reálisan sem lett volna kivitelezhető a dolog” – mondta a magazinnak a színész.

Blikk.hu

Borítókép: Törőcsik Mari
Forrás: Metropol/Tumbász Hédi