A Bakony–Balaton-felvidék térségében találjuk Európa egyik legsűrűbb vulkáni mezőjét.
A 8 és 2,5 millió évvel ezelőtti időszakban – a késő-miocéntől a pleisztocénig – mintegy 50 vulkán működött itt, de nem egy időben. A Földtudományok Nemzetközi Uniója (IUGS) a 37. Nemzetközi Földtani Kongresszuson a dél-koreai Puszanban augusztus 27-én kihirdette a második 100 IUGS földtani örökségi helyszínek listáját, köztük a Bakony–Balaton-felvidéket, írta Facebook oldalán a Bakony-Balaton Geopark.
E helyszínek az első 100-hoz hasonlóan azért kapják meg a rangos nemzetközi szervezet elismerését, mert a legnagyobb tudományos értéket képviselik: a világ legjobb példái a földtani jelenségek és folyamatok bemutatásának. Bolygónk története csodálatos felfedezéseinek helyszínei, amelyek a geológia tudományának fejlődését szolgálták. Világszerte találhatók, és földtani értelemben változatosak. A „Második 100” elismerése és népszerűsítése az IUGS által további megbecsülésükhöz, oktatási helyszínként való felhasználásukhoz és – ami a legfontosabb – megőrzésükhöz vezethet.
E helyszínek egyike pedig mostantól nem más, mint a Bakony–Balaton-felvidék plio–pleisztocén freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének „fordított tájképe”.
A Bakony–Balaton-felvidék térségében találjuk Európa egyik legsűrűbb vulkáni mezőjét: a 8 és 2,5 millió évvel ezelőtti időszakban – a késő-miocéntől a pleisztocénig – mintegy 50 vulkán működött itt, de nem egy időben.
Az igen forró, több mint 1000 °C fokos kőzetolvadék (magma) a földkéreg repedésein keresztül érte el a felszínt. Mivel a magma a felszín felé haladva a mélyben „találkozott” a középidei karbonátos kőzetekben – mészkő, dolomit -, illetve az akkorra már a területről visszahúzódott egykori Pannon-tó folyóvízi-tavi üledékeiben – homok, agyag, kőzetliszt – tározódó vízzel, általában heves gőzrobbanásokkal vette kezdetét a vulkáni aktivitás.
Többnyire úgynevezett maar-diatréma szerkezetek, illetve azok széles és mély kráterei körül tufagyűrűk alakultak ki. Számos helyen alakultak ki a krátereken belül salakkúpok, lávafolyások és egyes esetekben lávatavak is. Ez a vulkánosság monogenetikus jellegű volt, tehát az aktivitás – bár annak jellege időben változ(hat)ott egy adott vulkán esetében is – többnyire „egy menetben” megtörtént.
A Tapolcai-medence vulkánjai 4,5 és 3 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban működtek, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat, tanúhegyeket hozott létre: ezek tetejének szintje ahhoz a – maihoz képest magasabban fekvő – ősfelszínhez közeli, amelyen ezek a vulkánok évmilliókkal ezelőtt kitörtek.
Geomorfológiai inverzió – „fordított tájkép/domborzat” – akkor alakul ki, amikor a felszín szelektív lepusztulása során idővel a kiemelkedések mélyedésekké vagy a mélyedések térszíni kiemelkedésekké alakulnak. A Tapolcai-medence esetében az utóbbi történt: a kitörési központok közelében – a későbbi szél- és vízerózióval szemben ellenállóbb – vulkáni képződmények kerültek a felszínre, míg az egykori pannon síkság laza üledékfelszíne lepusztult, és mára fokozatosan kialakult a Tapolcai-medence tanúhegyekkel ékesített, emblematikus tája.
Fontos hangsúlyozni, hogy tanúhegyeink nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg.
A Földön gyakoriak a fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai (felszínalaktani) értéket ismerte el a rangos elismeréssel.
Az emblematikus Tapolcai-medence eddig is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakony–Balaton UNESCO Geopark egyik „zászlóshajója” volt, de ez a „very best of” nemzetközi elismerés még tovább növeli e mesés vulkáni táj jelentőségét.
Kiemelt kép: Facebook/Bakony-Balaton Geopark
