Zokognak a Pressman-árvák, az ex-nagykövet már nem patronálja őket.
Az amerikai pénzből működő Szabad Európa podcastjében háborog a tűrhetetlen magyar médiaviszonyokról Polyák Gábor, az ELTE oktatója. Emlékszünk rá, akkor híresült el, mikor kiderült róla, hogy a rossz emlékű David Pressman USA-exnagykövet pénzosztó embere. Polyák a Soros-pénzből működő Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként döntött arról, mely médiumok kapjanak pénzt Pressman pályázatán, ahol több mint 115 millió forintot osztottak szét az „arra érdemesek” közt.
Polyák, a demokrácia őre ezúttal azt magyarázza, hogy a „független” hazai médiumoknak azért van szükségük a külföldi pénzekre, mert az Orbán-kormány végletesen eltorzította a sajtópiacot. Eszmefuttatásának lényege, hogy mindez azért következett be, mert a külföldi médiavállatok kivonultak az országból. Tegyük hozzá, ez még a 2008-as világgazdasági világválság idején történt. Két évre rá Orbán hatalomra került, és válogatott a gazdátlanul hagyott kínálatból.
Arról nem szól a fáma, hogy a rendszerváltástól kezdve húsz éven át nyomasztó balliberális túlsúly volt a médiában.
Emiatt nem emeltek szót Polyák és társai. Nem véletlenül vetette oda foghegyről Medgyessy Péter, tiszavirág életű miniszterelnöksége kezdetén: ha Orbán jobboldali médiát akar, vegyen magának. Az első kétharmad birtokában, 2010-ben pontosan ez történt: a jobboldal bevásárolt. Hozzáteszem: patinás médiumokat mentett meg a felszámolástól.
Modellértékű, ahogyan Polyák Gábor részleges, irányított amnéziában szenved. Szerinte teljesen normális volt a rendszerváltozás hajnalán, hogy nyugati cégek a Kádár korszak utolsó garnitúrájának tevékeny közreműködésével felvásárolták szinte a teljes, addig pártállami tulajdonban működő magyar médiát. Polyák Gábor azt bizonygatja, hogy ez volt az egyetlen út egy „teljesen új alapokra helyezett médiarendszer létrehozására.”
Annak, aki az idő tájt született, talán hihető ez a következtetés. Csakhogy sokan vagyunk, akik emlékezünk mindarra, ami azokban a lázas, szabályozatlan időkben történt. A fennmaradt dokumentumok pedig önmagukért beszélnek.
Idézzük fel, hogyan zajlott a „médiarendszer új alapokra helyezése”. Elég csak a megyei napilapok puccsszerű átjátszását felidézni. „A nagy felszippantás” – ahogyan Mező Gábor történész, kutató újságíró kiváló könyvében jellemzi a brutális esetet (Mező Gábor: A média lenyúlásának titkos története. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2021.)
Az Axel Springer Budapest kiadóvállalat nevét épp ez a „huszárcsíny” tette örökre hírhedtté a magyar média történetében. Egy szép tavaszi napon, éppen a kétfordulós parlamenti választás kellős közepén, 1990 márciusában arra ébredtek a vidéki napilapok előfizetői, hogy a megszokott helyett egy „új lapot” találtak a postaládájukban. Belelapoztak, és hamar rájöttek, hogy valójában nem változott semmi. Ugyanazok a szerzők, ugyanabban a stílusban, ugyanarról írnak, mint egy nappal korábban. Még a lap külleme se más. Az történt, hogy egyik napról a másikra az újságírók és a kiadói dolgozók kiléptek a munkahelyükről, és azon nyomban munkaszerződést kötöttek az Axel Springerrel. Jogi értelemben új lapok indultak, miközben minden maradt a régiben.
Ma már tudjuk, az egy éjszaka alatt véghez vitt vagyonátmentést a vesztésre álló szocialisták hallgatólagos támogatásával hetekig készítették elő. A média munkásainak kiszolgáltatott helyzetükben nem maradt más választásuk, minthogy aláírjanak. A korábbi nomenklatúra emberei pedig átmentették magukat a demokráciába. Sőt: közülük kerültek ki az első kapitalisták.
Ezt, és a balliberális oldal révén sorozatosan megfúrt új médiatörvény hiányában kialakult szabad rablás hasonló históriáit sírja vissza Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, mértéktelen csúsztatásaival 2025 nyarán.
Most bajban vannak Polyákék, mert Trump elnök hozzálátott a washingtoni mocsár lecsapolásához.
Elapadnak a korábbi amerikai pénzcsapok. Többek között az USA kormánya megszüntette a Szabad Európa támogatását. Zokognak a Pressmann-árvák, és a kórus egyik szólistája, a korábbi nagyhatalmú pénzosztó, Polyák tanár úr természetesen a demokráciáért aggódik. Zokog, és diktatúrát kiált a 444, a Telex, a Direkt 36, az Átlátszó, a Magyar Hang, a Magyar Narancs, a Klubrádió, hogy csak a legismertebbeket említsem.
Az amerikai apanázs elapadása után sem kell temetni őket, mert különféle, átláthatatlan európai uniós csatornákon vagy éppen Soros György Nyitott társadalom alapítványán keresztül továbbra is meglesz a kényelmes megélhetésük. Legfeljebb nem dúskálnak majd a pénzben, ahogyan eddig tették.
A teljesen felborult média egyensúlyról pedig annyit, hogy a Nézőpont Intézet „Sajtószabadság Magyarországon 2024” című elemzése megállapította: a kormánykritikus médiumok száma és bevételei évről évre folyamatosan növekednek, legtöbbjük nyereséget termel, miközben a külföldi támogatásaik továbbra is átláthatatlanok. Az Átlátszó a mai napig nem jelentkezett, hogy felgöngyölíti az összekuszált, titkosított szálakat.
Borítókép: Ma már zokognak a Pressman-árvák, az ex-nagykövet már nem patronálja őket
Forrás: Facebook/U.S. Embassy Budapest
