Már a a Szent Erzsébet magyar katolikus templom is áldozatául esett a zavargásoknak Calgaryban. Kié lesz Kanada? Megbékélés vagy polgárháború vár a világ legélhetőbb országára? Interjú Bede Fazekas Zsolttal a Torontói Magyar Rádió tulajdonosával.

A kanadai társadalomban nagy felfordulásokat eredményező események történtek a közelmúltban. Kezdődött a bevándorlással, folytatódott a Black Lives Matter mozgalmak akcióival, aztán jöttek az LMBTQ csoportok megmozdulásai és most az őslakos indiánok is úgy gondolták, hogy eljött az idő és bosszút állnak a gyarmatosítókon, de legalábbis megpróbálják a legtöbbet kihozni a helyzetből és visszakövetelnek mindent, ami egykor az övék volt. Lehet-e összefüggést látni a különböző mozgalmak megjelenése között?

Szerintem igen, ezek valahol összeérnek. Most, hogy kihantolták ezeket a tömegsírokat, elég erőszakos tüntetések voltak Kanadában. Szobrok dőltek, templomok égtek. Egy rendőrrel beszélgettem és azt mondta, neki feltűnt, hogy ugyan megjelentek az őslakosok is a tüntetéseken, de nagy részben ugyanazok az anarchisták provokálják ki az erőszakot, akik a BLM tüntetéseken is. Megjelentek és nagyon igyekeztek az államalapítók szobrait ledönteni. Valahol összeér ez a dolog.

Én első generációs kanadai vagyok, a gyerekeim születtek itt, de beszélgettem egy ugyancsak itt született másodgenerációs kanadai magyarral, aki azt mondta, hogy ebben az a tragikus, hogy Kanadának a lényege veszik el. Ennek az országnak pedig az a lényege, hogy sokszínű. Elértük végre azt, hogy itt mindenféle ember boldogságban, békében él, illetve élt egymás mellett. Most kiderül, hogy igazából a kanadaiak egy jelentős része nem is büszke a múltjára, lehet, hogy nem is ismeri a történelmét, sose foglalkozott vele. Én meg mindig azzal dicsekedtem otthon, hogy milyen patrióták, szeretik az országukat, és akkor itt van az idei Kanada Nap, július elseje, az ország születésnapja. Lemegyek az itteni etióp kávézóba és azon vitatkozom az ott dolgozó kislánnyal, hogy én miért hiányolom az ünneplést. Mert idén a Trudeau kormány úgy döntött, nem ünnepeljük az ország születésnapját. Ez olyan, mintha Magyarországon egy múltbéli történelmi esemény ürügyén, most hirtelen nem ünnepeljük meg az államalapítást, nem lobognak a zászlók és úgy csinálunk, mintha nem is létezne a magyar állam. Most ilyen érzésem volt itt Kanadában. Bejött egy idősebb kanadai hölgy is a kávézóba, és onnantól aztán az eladóval együtt, már ketten szidalmaztak, hogy szégyelljem magam, mert nincs miért emlékeznünk, mert micsoda disznóság történt és hajtsuk meg a fejünket és szégyenkezzünk. Most akkor felejtsük el azt, hogy a világ egyik legélhetőbb országában élünk és felejtsük el azt, amit az elmúlt évszázadokban ez az ország elért és ahova eljutott?

Az az Egerton Ryerson, aki ezeket a rezidenciális iskolákat létrehozta, akiről egyetemet neveztek el, ő hozta létre az ország elemi iskolarendszerét is. Mint Klébersberg Kúnó, az oktatásban egy nagyon nagy név. De a szobrát ledöntötték Torontóban, és talán az egyetemet is átnevezik. Ezekben az iskolákban járványok pusztítottak, sokszor éheztek a gyerekek, de egy olyan időszakát éltük a történelemnek, amikor nem csak ott nélkülöztek, hanem mindenütt az országban.

Miben haltak meg ezek a gyerekek? Találtak-e bizonyítékot az erőszakra?

Természetesen volt verés, fizikai erőszak, büntetés, hiszen egy sereg gyereket kellett kordában tartani. Százötvenezer gyerek járt ezekbe az iskolákba! Gondolom volt szexuális erőszak is, sajnos. Sok kanadai azonban, mint ez az etióp kislány is, úgy gondolja, hogy oda elvitték őket és ott elvágták a torkukat, hogy így írtsák ki az őslakosokat. Ez így nem igaz. Egy környékbeli püspök Torontó külvárosában megjegyezte, hogy próbáljuk meg észrevenni a jót is ezeknek az iskoláknak a működésében, és még nem született olyan tanulmány, vagy kimutatás, hogy egészen pontosan miért haltak meg ezek a gyerekek. Ez a püspök egyébként már nem püspök, kénytelen volt lemondani! Pedig valahol igaza van.

2015 előtt 3200 halálesetre derült fény, majd az elmúlt hetekben ez a szám 4100-ra emelkedett. Tehát a százötvenezerből, 4100 gyermek halt meg. Ez is sok! De a halálesetek 49 százalékánál, nem dokumentálták, hogy annak mi volt az oka. Az biztos, hogy tuberkulózis szedte a legtöbb áldozatot, aztán az influenza (spanyolnátha) és a tüdőgyulladás.

Mindössze hat öngyilkosságról tudunk, ötvenheten vízbe fulladtak, negyvenen iskolatüzekben, harmincnyolcan különböző balesetekben, és harminchárman szökés közben haltak meg. Tömegsírokba meg azért temethették a gyerekeket, mert jött a járvány, ott volt a sok holttest, sok család meg olyan szegény volt, hogy a halottat haza sem tudta volna szállíttatni. Ott lebegtetik az egyház felett azt a vádat is, hogy megbecstelenítették őket. Igen, ebben is lehet igazság, de olyan tanulmányt én még nem láttam, ahol erre lenne bármilyen konkrét számadat. Amiről van valami, az a járványok és balesetek. Ezekről meg azért nem akarnak túl sokat beszélni, mert egy kicsit tompítaná az élét a vádaknak. A járványok az ország minden iskolájában szedték áldozataikat. Úgy tűnik. azt szeretnék, a kanadai ember bűntudattal éljen. Ez persze valóban nem egy szép fejezete Kanada történelmének, de valahogy másképpen kellene megközelíteni s enyhíteni az indiánok jogos fájdalmát. Semmiképpen sem úgy, hogy megtörik a polgárok büszkeségét, megpróbálják eltüntetni az ország történelmét, ledöntik II. Erzsébet, Viktória királynő és a felfedező Cook kapitány, valamint miniszterek, kormányzók és meghatározó közéleti személyiségek szobrait. Mindent megpróbálnak eltüntetni a történelemből. ami oda vezetett, hogy Kanada elfogadó, élhető, szép és jó lett.

Kinek, kiknek az érdeke a történelem megváltoztatása?

Egy olyan országban élünk, ahol a politikai korrektséget a maximumra járatják. Amikor beindult a BLM mozgalom, akkor éppen a járvány közepén voltunk. Miniszterelnökünk, Trudeau, ki sem mozdult a lakásából és az első alkalommal amikor kijött, nyilvánosan kint az utcán letérdelt. Ugyanez van az LMBTQ mozgalommal és a gender üggyel. Nagyon vigyáz ez az ország arra, nehogy megbántson valakit vagy valamit, ugyanakkor a többség lelkébe tapos bele. Beszéltem egy szülővel, aki bement a bölcsődébe a gyerekeivel. A folyosó falán lévő képek mindegyike egy-egy családot ábrázolt. Az egyiken egy apa egy gyerekkel, a másikon két apa, a harmadikon két anya. Mindenféle család ott van, de egy hagyományos család sincs a falon. Ilyenkor van lehetőséged reklamálni, de a szülő nem szólt, mert úgy gondolta. ebből baja is lehet. A kanadaiak ébredeznek, megszólalnak itt-ott, de nehogy a végén az legyen mint az Egyesült Államokban! Ott bilincsben vitték el a szülőket Virginiában, mert mertek szólni az iskolaszéknek. Azért, amit kimondott most a magyar törvény is: engedjék a szülőknek nevelni a gyerekeket, ne az iskola vagy az iskolaszék döntse el, milyen nevelést kap a gyerek. Mi sem vagyunk messze attól, hogy egyszer csak kiborul a bili, a békés kanadaiak elkezdik rázni az öklüket és azt mondják, nem jó, hogy míg a többség végtelenül toleráns, velük szemben egy kisebbség egyáltalán nem toleráns. És ha mi valamit másként látunk, akkor azonnal homofóbok vagyunk.

Ugyanilyen toleranciával vannak az indiánok iránt is?

Ha arra gondolsz, hogy mi kanadaiak toleránsak vagyunk-e az indiánokkal, akkor azt kell mondjam igen. De ha elmész egy rezervátumba, azt látod, borzalmas körülmények között élnek, pedig a kormány rengeteg pénzt ad a rezervátumoknak. Úgy tűnik, az indiánok képtelenek változtatni a sorsukon, pedig a saját kezükben van a lehetőség. Évekkel ezelőtt elvittem Győrbe egy torontói színjátszó csoportot, amely azért jött létre, hogy a főnökök megrendelésére olyan problémákról vigyenek színdarabokat a rezervátumokba, amilyen problémákkal ők ott küzdenek. Kábítószer fogyasztás, öngyilkosság, alkoholizmus, családi erőszak stb.. Ezeket a színdarabokat előadták az indiánoknak, ezzel próbálták őket arra rávezetni, hogy ne a fehér embert okolják minden bajukért, hanem próbálják az önbecsülésüket, a büszkeségüket visszanyerni. És nem működik! És akkor most itt van ez a „vissza a földet” ügy. De ha visszaadják a földeket, akkor mi történik? Maximum elkezdenek néhányan vadászni, halászni. De az indiánok azt sem fogadták el, hogy a halászatot szabályozni kell. Erről készült egy film is, amit szintén elvittem Magyarországra. Ha látnám azt, hogy van egy erős indián nemzet tele tehetségekkel, művészekkel, politikusokkal, jogászokkal, és így tovább, akkor azt mondanám, rendben van, igazuk van. Sajnos nem ezt látom, pedig tényleg nagyon sajnálom, mert gyerekkorom óta különös áhítattal tekintek rájuk, akik megtestesítették a szabadságot, a büszkeséget és a bátorságot. Ezt itt már egyáltalán nem látom.

Hogyan fajul ez odáig, hogy az indián kisebbség nekiesik a magyar kisebbség templomának és megrongálja?

Itt nincs másról szó, csak vak gyűlöletről, amit ráadásul mások szítanak is. Nem nézték ők milyen az a templom, mely nemzetiség temploma, ott volt a Szent Erzsébet katolikus templom Calgaryban, kereszt volt a tornyán, és bedobálták az ablakokat, leöntötték vörös festékkel a falait. Voltak olyan templomok, amelyeket porig égettek és ott sem számított, melyik közösség temploma az. A kelet-európai bevándorlóknak, nincs köze az indiánokkal történtekhez. A lengyelek emeltek II. János Pálnak egy szobrot Edmontonban, és azt a szobrot is meggyalázták.

Pedig a kormány segít, rengeteg per lezajlott és nyertek kártérítéseket az indiánok. Például tőlünk pár száz méterre is olyan indiánok és eszkimók, őslakosok élnek, akiket az utcáról szedtek össze, kaptak lakást, állami támogatást, segítséget. Amikor Cseh Tamás itt járt nálunk, le is vittem, bekopogtunk az irodába, mit ad isten, egy magyar hölgy volt az irodavezető, akinek a férje indián.

Nem is igazán értjük, mit akarnak, minek kellene történni?! Átírni Kanada történelmét, eltüntetni mindent, ami a múltja ennek az országnak? Az indiánok most a régi módszerrel akarják rendezni ezeket a kérdéseket, gyújtogatnak, rombolnak. De azt sem tudjuk pontosan, kik azok, akik ezt a vandalizmust elkövetik, hiszen hallottam olyan esetről is, amikor egyértelműen kiderült, hogy az indiánokat felbujtották, vagy más csoport követte el a bűntetteket. A főnökök felszólították az indiánokat, hogy ne csinálják, ne így próbáljanak bosszút állni. De a szellem kiszabadult a palackból, megállíthatatlan ez a dolog.

Ugyanúgy, ahogy a gender és az LMBTQ ügyekben is ez egy ponton átbillen, és annak nem lesz jó vége. Egyszer valakik visszaütnek és mind a két oldalon eldördülnek a fegyverek. Most az indiánoknak kellene talpra állni és megmutatni, hogy van még a régi büszkeségből!

Németh B. László

Kép forrása: Calgary Sun