A NATO főtitkára szerint Trump az egyetlen vezető, aki képes Vlagyimir Putyint tárgyalóasztalhoz ültetni és őt a háború lezárására ösztönözni.
Mark Rutte NATO–főtitkár kijelentette, hogy Donald Trump az egyetlen amerikai elnök, aki képes volt Vlagyimir Putyint a tárgyalóasztalhoz ültetni, és az egyetlen, aki őt békekötésre ösztönözheti – fogalmazott a a főtitkár a német, Bild am Sonntag nevű lapnak.
„Trump abszolút elhatározott ebben a kérdésben. Arra összpontosít, hogy véget vessen ennek a háborúnak”
– hangsúlyozta Rutte.
Rutte hozzátette, hogy a katonai szövetség szükség esetén számíthat az Egyesült Államokra.
„Trump világosan letette a garast a NATO mellett, de amellett az elvárás mellett is, hogy jelentősen növeljük védelmi kiadásainkat. És ezt megvalósítjuk” – mondta, kiemelve, hogy az európai országok az Ukrajnát támogató koalíció részeként kötelezettséget vállaltak, és a NATO keleti szárnya mellett a baltikumi térséget is védik.
A NATO–főtitkár hangsúlyozta azt is, hogy Washington továbbra is aktívan részt vállal Európa védelmében, mind nukleáris, mind hagyományos értelemben, és nincs tervben a kivonulás.
Fotó: Mark Rutte NATO-főtitkár – MTI/EPA/Clemens Bilan



