Remek magyar játék, nagyszerű győzelem a kézilabda Eb nyitányán

Szerző: civilek.info

SPORT

magyar-lengyel

Bár az első percekben a lengyel csapat kissé ráijesztett a magyarokra, nem kellett aggódnunk, megvan az első, kulcsfontosságú győzelem. A kézilabda Eb nyitányán Magyarország 29-21-re legyőzte Lengyelországot. Csoportunk másik összecsapásán az izlandi együttes 39-26-ra nyert.

Két évvel azután, hogy Magyarország minden idők eddigi legjobb helyezését érte el a férfikézilabda Eb-k történetében, ismét a sportág legszínvonalasabb rendezvényén játszhatott Chema Rodríguez csapata. A 2024-es németországi kézilabda Eb-n megszerzett ötödik hely miatt is a nemzetközi szaksajtó a magyarok győzelmét várta Lengyelország ellen.

Ugyanakkor azzal mindenki tisztában volt, hogy a lengyel csapat nagyon nehéz ellenfél lesz, annak ellenére is, hogy az elmúlt évek világversenyein nem értek el komoly eredményt.

Az F csoport első mérkőzésén semmi meglepő nem történt. Izland kellemesen eljátszadozott az olasz csapattal, a skandináv együttes végül nagyon magabiztos, 39-26-os győzelmet aratott. Az olaszok az elején nagyon szaggatták magukat, egyszer még vezettek is, de aztán érvényesült a papírforma.

Izland tehát megnyerte az első meccsét, s a magyarok is abban reménykedtek, hogy a lengyelek elleni nyitány sikeres lesz a számukra.

Izlandról még annyit érdemes megjegyezni, hogy szinte hazai pályán érezhették magukat, mert az a másfélezer izlandi drukker, aki eljött Kristianstadba, elképesztő hangulatot teremtett a csarnokban. Mi, magyarok ezzel nem tudtuk felvenni a versenyt, de azért öröm volt látni azokat a szurkolókat, akik piros-fehér-zöldben pompáztak a lelátón.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Andó, Papp, Pergel és Szilágyi marad ki a magyar csapatból. A csarnokban uralkodó hangulatot nem lehetett összevetni az izlandi mérkőzésen átéltekkel, sajnos, nagyon kevesen nézték a két együttes összecsapását.

Nem kezdődött jól számunkra a meccs, mert a lengyelek két perc alatt 2-0-ra elhúztak, ezek után jött az első magyar gól, amelyet Rosta Miklós szerzett. A kezdeti tétovaság után keményen védekeztünk, a nyolcadik percben pedig Szita Zoltán góljával először vezetett a magyar csapat (3-2). Imre Bence a kispadról érkezett, belőtt egy hetest, majd a kezünkben volt a lehetőség, hogy 5-2-re húzzunk el, de a helyzet kimaradt. Negyedóra elteltével sem növekedett a magyarok előnye.

Csapatunkból az első tizenöt percben egyértelműen Rosta Miklós játéka emelkedett ki.

7-4-es magyar vezetésnél a lengyel csapat spanyol edzője időt kért. Ez sem segített, mert az időkérés után Palasics Kristóf hetest védett, a következő lengyel támadásnál meg ziccert hárított. Rosta Miklós viszont tényleg nagyszerű formában játszva szórta a gólokat, az ő találatával a 18. percben 8-4-re vezettünk.

Sipos Adriánt két percre pihenni küldték a bírók, Palasics újabb büntetőt védett, de a kipattanóval nem tudott mit kezdeni.

Kisebb közjáték zavarta meg a meccset, mert az egyik ragasztott reklám feljött, s ezt el kellett távolítani a pályáról. Sokkal jobban játszottunk, Palasics Kristóf üres kapus gólja pedig élményszámba ment.

A lengyel csapat csak vergődött, nyoma sem volt annak a magabiztosságnak, amelyet az előzetes nyilatkozataikban olvashattunk.

A 25. percben Bodó Richárd is góllal jelentkezett, ezzel 12-6 lett az állás. A magyarok tényleg kiválóan védekeztek, ezt mutatta a nagyon kevés lengyel gól. Az első félidő utolsó percei viszont nem rólunk szóltak. Az addigi magabiztosan védekező magyar válogatott többször is megzavarodott, nem csoda, hogy Chema Rodríguez egy perccel a szünet előtt, 12-9-es vezetésnél időt kért. Szükség is volt erre, mert tényleg érthetetlen hibák jellemezték ekkor a magyarok játékát. Szerencsére Pedro Rodríguez góljával újra elléptünk néggyel.

Azért az, hogy 11-5-re is vezettünk és innen lett 14-10 az állás a szünetben, arra volt jó, hogy egy percig sem lehetett félvállról venni az ellenfelet.

A második félidő hatalmas Ilic-góllal indult, majd egy remek labdaszerzést követően Szita a kapusba lőtte a ziccert. Bóka Bendegúz azonban nem hibázott, így a 33. percre visszaállt a hatgólos előny (16-10), amely megnyugtathatta a magyarokat. Nem úgy Wiktor Jankowskit. A lengyelek játékosa óriási pofont osztott ki Rostának. A két német bíró piros lappal kizárta a tettest, miután videón nézték vissza az eseményeket. Maradjunk annyiban, ez nagyon csúnya megmozdulás volt.

Talán ez lehetett az a pillanat, amikor a lengyelek rájöttek, hogy ezt a mérkőzést aligha nyerik meg. Mindez kedvezett a szépen és jó tempóban játszó magyar csapatnak. Mondjuk attól szívesen eltekintettünk volna, hogy a ziccereket belevágjuk a lengyel kapusba. 20-14-es magyar vezetés után megint kicsit megbillent a játékunk. Szerencsére az egészen kiváló formában lévő magyar kapus, Palasics Kristóf hetest védett, megakadályozva a lengyeleket abban, hogy túlságosan közel kerüljenek hozzánk.

Az utolsó negyedóra 21-16-os magyar vezetéssel kezdődött el. Bodó lőtt nagy gólt, de nála is nagyobbat védett Palasics, aki ezen az estén a magyar csapat legjobbja volt. Ha megráztuk magunkat, nem volt ellenszer, erre a legjobb bizonyíték, hogy húsz másodperc alatt előbb Bodó majd Rosta is nagy gólt vágott a lengyelek szeme közé. 24-18, megint hattal mentünk, miközben tíz percnél is kevesebb volt hátra.

Az utolsó percekben a lengyelek teljesen feladták a küzdelmet vagy a 7 a 6 elleni játékot gyakorolták. Nagyszerű labdaszerzést követően Ligetvári ejtett az üres kapuba, majd Bodó távolról is magabiztosan szerzett újabb gólt. Az 54. percben már nyolccal vezettünk, a lengyelek teljesen összeomlottak. Mi viszont az utolsó pillanatig hajtottunk, s ezt nagyon jó volt látni. Slusszpoénként még egy Palasiscs-hetesvédés fért bele, majd vége is lett a dalnak.

A bemutatkozás tehát remekül sikerült az Eb-n, megvan a két pont és az első győzelem. A szombati szünnapot követően vasárnap este 20.30-kor Olaszország ellen lépünk pályára az kézilabda Eb-n.

Magyar Nemzet

Fotó: Hanusz Egon (j) és Ónodi-Jánoskúti Máté (b2), valamint Maciej Gebala (b), valamint a lengyel Marek Marciniak (j2) a dán-norvég-svéd közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában játszott Magyarország – Lengyelország mérkőzésen – MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004