A hazai üzemanyagárakra a Barátság kőolajvezeték leállása és az Adria vezeték körüli bizonytalanságok mellett most már az iráni konfliktus is erős hatással lehet. A Hormuzi-öböl lezárása 5-6 százaléknyi kőolaj és a teljes dízelexport 20 százalákának kiesését okozhatja a világpiacról. A jelenlegi helyzetben tehát minden alapanyagforrás és ellátási útvonal felértékelődik, hiszen Európa második legjelentősebb dízelbeszállítója a Közel-Kelet, a termékhiány pedig akár jelentős dráguláshoz is vezethet.
A globáis kőolajpiac már az iráni konfliktus szombat hajnali kitörését megelőzően beárazta a helyzet eszkalálódását. Irán már korábban is többször kilátásba helyezt a világ kőolajellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó Hormuzi-öböl lezárását, és a jelek szerint ez gyakorlatilag meg is történt.
A MOL-csoport erre a helyzetre reagált az Indexnek. Szabó Szabolcs, a társaság értéklánc-menedzsment ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: „Az üzemanyagpiac árazása felülről határtalan. Mostani állapotában sérülékeny, kicsit kaotikus piacról beszélünk, ami nem ér véget Magyarország határainál és amit nagyon sok tényező befolyásol. Irán megtámadása pedig potenciálisan nagyon komoly hatással bír világszinten is. Lehet olyan forgatókönyv, hogy elszabadulnak az árak, de nem mennénk bele „számháborúba”, mert egyelőre nagyon sok a kérdőjel a rövidtávú hatásokat illetően. Hétfőn fogjuk látni az első piaci reakciókat, csak reménykedhetünk, hogy a piaci szereplők számoltak egy esetleges katonai beavatkozás következményeivel.”
Elmondta, hogy ugyan a mi térségünkbe nem érkezik szállítmány a Hormuzi-szoroson keresztül, de a piaci hatások idáig is elérhetnek.
„Mi a MOL-nál most is azt fogjuk csinálni, amit mindig: higgadtan figyeljük az eseményeket, és felkészülünk a lehető legjobb döntések meghozatalára”
– tette hozzá a szakember.
Kiemelte, hogy jelenleg az iráni export döntő része Kínába megy, és a mostani eszkaláció után ez is érdemben csökkenhet. Ezzel Venezuela után újabb nehézolaj importőrt veszítene Kína, amely felgyorsíthatja az orosz és a kínai vezetés közeledését is.
„Sok még a kérdőjel tehát, de egy dolog biztos, és nekünk most erre kell figyelni: az európai piac és azon belül a mi közép-európai régiónk nagyon dízelhiányos, a Közel-Kelet pedig az USA után a második legfontosabb beszállító. Még a 70-es évekbeli olajválság idején volt egy bonmot, hogy 1 százalék termelés kiesés 10 százalék dízel áremelkedést jelent. Ez most talán már túlzó, de az igaz, hogy a kevesebb termék magával hozza az áremelkedést”
– mondta Szabó Szabolcs.
Hozzátette: a dízel és földgáz ára is tud érzékenyen reagálni arra a helyzetre, ha nem biztonságos a Hormuzi-szoroson való átkelés, hiszen a dízel esetében az export 20 százaléka, földgáznál pedig a 10 százaléka halad itt keresztül.
A dízelpiac az orosz finomítók elleni ukrán dróntámadások, illetve a nyugati féltekén most induló finomítói karbantartási szezon miatt az egész világon inkább feszes, de az európai szabályozás ezt tovább tetézi: az Európai Unió január 21. óta nem engedi be az „orosz eredetű” finomított termékeket, amellyel jelentősen megnövelte Európa dízel kitettségét a Közel-Keletnek.
A Barátság-kőolajvezeték leállásával kapcsolatban elmondta: ha a helyzet tartósan így marad, bizonytalan, hogy mennyi alternatív olajat tudnakfelhozni az Adrián, és a nem oroszból eleve kevesebb gázolajat tud gyártani a MOL. Vagyis most bizonyos értelemben segít, hogy a sajnálatos tűzeset miatt kisebb kapacitással megy a Dunai finomító, így kevesebb nyersanyag kell, viszont a stratégiai készlet felhasználása miatt nem lehet se Magyarországról, se Szlovákiából exportálni. Azaz szerinte egyensúlyi kockázattal állunk szemben.
A közép-kelet-európai régió ugyanis dízelből többet fogyaszt, mint amit termel, így kulcsfontosságú, hogy az eredetileg orosz olajra optimalizált finomítók minél magasabb termelési szinten működjenek.
– A mostani kikényszerített átállás miatt ideiglenesen mindenképpen csökkenhet a dízeltermelés. Ez fokozza tehát a kockázatot és az iráni konfliktus megint csak arra világít rá, hogy egyetlen módon tudjuk ezt mérsékelni, ha több lábon állunk. Több útvonal és több szállító mindig jobb az ilyen időkben. Amikor reális a veszély, hogy a termék-, vagy alapanyaghiány árnövekedéshez vezethet, a több beszállító felé elmozdulás az egyik “no regret move”, egy lépés, ami ésszerű és növeli az ellátásbiztonságot. A több forrás és a több útvonal a mi közép -kelet-európai régiónkban értelemszerűen az orosz alapanyag ellátást is jelenti. Formál logikailag belátható, hogy az erről való lemondás biztosan nem növeli az ellátásbiztonságot
– magyarázta a MOL szakértője.
Szabó Szabolcs arra is felhívta a figyelmet: a MOL a Barátság-vezeték leállása miatt számos alternatív forrásból rendelt kőolajat, de továbbra is vitában áll a horvát Janaffal az orosz kőolaj behozását illetően.
– Az amerikai és az európai szankciók is lehetővé teszik számunkra, hogy felhozzunk orosz kőolajat az Adrián keresztül. Ebben a Janaf nem döntéshozó, a szabályok a horvát cégre is vonatkoznak. Tiszta és egyértelmű választ azonban továbbra sem kaptunk tőlük: nem világos, hogy átengedik-e az orosz kőolajszállítmányokat, pedig a mostani helyzetben – amikor még nem fejeződtek be a szükséges fejlesztések az átállásra – ennek kiemelt jelentősége van. Szereptévesztés, ha egy kőolajszállító cég beleszól abba, milyen nem szankcionált alapanyagot szeretnének szállítani rajta. Világos szabályok vannak, pusztán azokat kell betartani. Az üzleti döntés felelőssége pedig a MOL-nál van. És akkor még nem is beszéltünk az extrém magas szállítási díjakról és a kapacitás körüli bizonytalanságokról. A mi feladatunk egyértelmű: továbbra is mindent meg kell tennünk azért, hogy a régióban legyen elegendő üzemanyag elérhető áron. Bízunk benne, hogy minden európai ország és vállalat felismeri a megfelelő szerepét ebben a közös felelősségben – mondta Szabó Szabolcs.
Címlapkép: depositphotos.com