Elhunyt Szilágyi Tibor

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Szilágyi-Tibor

A Kossuth-díjas színész 83 éves volt, az érdemes művész halálhírét felesége jelentette be.

A közlés szerint a színművész családja körében, békében halt meg július 2-án, csütörtökön.

Szilágyi Tibor 1960-ban érettségizett a budai József Attila Gimnáziumban, majd 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeként. Először a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött (1965), majd 1968-ban átment a Veszprémi Petőfi Színházba. 1969-től játszott Budapesten. 1973-ig a Thália, majd 1977-ig a József Attila Színház társulatához tartozott. Ekkor szerződött a Nemzeti Színházhoz két évre, innen 1979–1990 között a Vígszínházba ment.

Ezt követően ismét a József Attila-, majd a Nemzeti Színházban játszott, végül 1997-ben csatlakozott az Új Színházhoz. 2003–2007 között pedig a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója volt.

A színház mellett számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, illetve a rádióban is gyakran hallható volt a hangja, többek között kabarékban. 1988–1989-ben az MSZMP KB tagja, majd 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt.

Szinkronhangként is sokat foglalkoztatott, többek közt Jean Reno leginkább megszokott magyar hangja volt.

De a színművész adta a magyar hangját Dooku grófnak a Csillagok háborújában, és Mel Horowitznak a Spinédzserek című vígjátékban. Ezeken kívül hallhattuk A Guldenburgok örökségében, a Maigret sorozatokban és a Kórház a pálmák alattban is.

Több mint 120 filmben és televíziós produkcióban nyújtott felejthetetlen alakítást, mint az Eszter hagyatékában, az Üvegtigris első és második részében, valamint a Szabó István rendezésében készült Rokonokban. Rendezőként is sikeres volt, továbbá két verseskötete is megjelent.

Index.hu

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége 2026. július 3-án. A felvétel Budapesten készült 2021. október 13-án – Fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004