Péterfillérek: A pápa karitatív munkáját a világ minden pontjáról támogatják

Szerző: civilek.info

HITÉLET

XIV-Leó-pápa

Közzétették a pápához érkező adományokat gyűjtő alap éves jelentését, amellyel a hívek az egész világról támogatják péteri küldetését és karitatív kezdeményezéseit.

Tavaly ez az összeg 57,6 millió eurót tett ki. A legadakozóbb országok között találjuk az USA-t, Olaszországot és Brazíliát. Sok projektet finanszíroztak, mint például templomok építését Egyiptomban, valamint egy kolostorét Srí Lankán.

A Péterfillérek alapítvány 2025-ös jelentése szerint 57,6 millió euró adomány gyűlt össze az egyetemes egyház küldetését és a rászorulók megsegítését célzó számos kezdeményezésre, míg a kiadások összege 59,8 millió euró volt.

A különbség a külföldi valuták átváltási költségének ingadozásából fakad. 2025-ben 54,5 millió eurós hozzájárulást folyósítottak, amelyből 41,2 millió a Szentszék által vezetett tevékenységek támogatására, a pápa apostoli küldetésének szolgálatára, míg 13,3 milliót a leginkább rászoruló személyek közvetlen megsegítését célzó projektekre fordítottak.

A nagyobb bevételek 63,6 százalékban az egyházmegyékből érkeznek, ezt követik a magánadományozók, az alapítványok és a szerzetesi intézmények. A Péterfillérek alapítványba folynak be azok az adományok, amelyeket a plébániákon gyűjtenek szerte a világon Szent Péter és Pál ünnepén, majd a pápai képviseleteken keresztül továbbítják a Szentszéknek, kivéve az olasz egyházmegyéket, amelyek közvetlenül küldik a perselypénzt. További adományok érkeznek banki átutalással, csekken vagy interneten hitelkártyával vagy debitkártyával, végül pedig azok a hagyatékok, amelyekről végrendeletben döntenek a Szentszék javára.

Az adományok földrajzi megoszlása szerint az Amerikai Egyesült államokból érkezik 25,1 százalék, aztán Olaszország és Brazília a legbőkezűbb, őket követi Dél-Korea, Németország, Franciaország és Spanyolország.

A Péterfillérek segítenek abban, hogy a pápa anyagi támaszt nyújtson a fejlődő országoknak és a háború sújtotta lakosságnak, valamint különféle módokon támogassa a plébániák, egyházmegyék és szerzetesi intézmények evangelizáló jelenlétét, melyek nehéz helyzetben vannak.

Három tevékenységi körre bontható a támogatás: az evangelizáló jelenlét kiszélesítése, szociális projektek, valamint az evangelizáló jelenlét támogatása összesen 13,3 millió euró értékben.

252 projektet finanszíroztak, melyek 74 országban valósultak meg, főként Afrikában, Ázsiában és Európában, ahol ösztöndíjakat folyósítottak pápai egyetemekre papok, szeminaristák és szerzetesek részére, akik Afrikából, Latin-Amerikából és Ázsiából származnak. Humanitárius segélyeket nyújtottak továbbá az ukrán lakosság részére.

Az evangelizáló jelenlét kiterjesztéséhez hozzátartozik új templomok és más épületek létrehozása azzal a céllal, hogy előmozdítsák és megerősítsék az újabb helyi egyházakban az evangelizáló jelenlétet. Srí Lankán új kolostort emeltek Mannarban, Egyiptomban plébániatemplomot Hagazában, valamint egy lelkipásztori központot Burkina Faso Kaya városában.

Ami a szociális projekteket illeti, képzési és támogatói programokról van szó, de anyagi segítségről is a helyi közösségek számára.

Ilyen jellegű támogatást biztosítottak Gázában, iskolatermeket építettek leányoknak az indiai Dalitban és Ambikapurban, valamint egy középiskolát Dél-Szudánban, Bentiuban. A missziós országok helyi egyházait és a különösen nehéz helyzetben lévőket segítették többek között Mianmarban egy papi otthon létrehozásával Patheinben; míg Haitin újjáépítették a Szent Jeromos templom szentélyét Gonaïves-ban, valamint Zambiában a kabwei Szent Ágoston Nagyszemináriumot.

A Péterfillérekből támogatják a szentszéki dikasztériumok, intézmények és szervezetek szolgálatát is három területen: a pápa apostoli küldetését, a szolgáltatásokat és az igazgatást, valamint a vagyonkezelést.

A szentszéki intézmények bruttó költsége, melyek a pápa misszióját segítik (nem számítva maguknak az intézményeknek a levont bevételét) 2025-ben elérte a 404,5 millió eurót, melyből körülbelül 41,2 milliót (vagyis 10 százalékot) a Péterfillérek fedeztek. Az összegből 148,7 milliót fordítottak a nehéz helyzetben lévő helyi egyházak megsegítésére és bizonyos speciális evangelizációs igényekre.

Vatican News

Fotó: Facebook/Vatican News

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004