Kialakultak a nyolcaddöntős párosítások, itt a vb további programja

Szerző: civilek.info

SPORT, KIEMELT

Kylian Mbappé

Szombaton este megkezdődnek a nyolcaddöntők a labdarúgó-világbajnokságon, méghozzá rögtön az egyik társházigazda részvételével. A Kanada–Marokkó mellett Paraguay–Franciaország találkozót is rendeznek, miközben már a teljes vb-nyolcaddöntős párosítás ismertté vált.

A kanadai válogatott a rendező országnak általában járó előnyt nem használhatja ki, hiszen a vb-nyolcaddöntőben Houstonban kell pályára lépnie, miután csoportmásodikként nem a „hazai” ágra került. Így volt ez már a Dél-afrikai Köztársaság ellen is, és ott Jesse Marsch együttese a ráadásban szerzett góllal megszerezte Kanada történetének első győzelmét (1-0) a vb egyenes kieséses szakaszában. Marsch akkor azt nyilatkozta, hogy a következő körben le szeretnének vadászni egy igazi óriást, és azóta kiderült, hogy Marokkóról van szó.

A négy évvel ezelőtti tornán negyedik helyezett válogatott Afrika bajnokaként érkezett Észak-Amerikába, ahol eddig veretlenül menetel, legutóbb Hollandiát 1-1-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban ejtette ki. A marokkói együttes 2022-ben Kanadát is legyőzte az elődöntőig vezető úton, akkor a csoportkör utolsó fordulójában a mostani rivális elleni 2-1-es sikerrel biztosította be az elsőségét.

Franciaország és Paraguay ismét a vb-nyolcaddöntőben találkozik

A továbbjutóra Franciaország vagy Paraguay vár majd a legjobb nyolc között, e két gárda találkozóját szintén ma rendezik. A franciáknak az 1958-as és az 1998-as vb-ről is győztes emlékei lehetnek a dél-amerikaiak elleni, legjobb tizenhat között vívott csatákból, és Philadelphiában is egyértelmű esélyesként játszhatnak.

Didier Deschamps legutóbbi két tornán döntős csapata az eddigi négy összecsapásán már 13-szor volt eredményes, miközben csak két gólt kapott,

a Kylian Mbappé, Michael Olise, Ousmane Dembélé csatártrió pedig megállíthatatlannak tűnik.

Az Egyesült Államok elleni 4-1-es vereséggel kezdő Paraguay viszont már két meglepetést is okozott az idei seregszemlén. A csoportmérkőzések alatt Törökországot győzte le emberhátrányban, majd a nyolcaddöntőbe jutásért a négyszeres világbajnok Németországot is búcsúztatta. Bár a németek az elmúlt évtizedben gyengélkednek, a francia válogatott figyelmeztető jelnek veheti az azon a mérkőzésen látott játékot és tizenegyespárbajt.

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság további programja

Noha az egyenes kieséses szakaszba kilenc afrikai válogatott is bejutott, közülük már csak Marokkó és Egyiptom maradt versenyben. A legjobb tizenhat közé még Észak- és Közép-Amerika három társházigazdája, négy dél-amerikai nemzet és hét európai válogatott jutott el.

Nyolcaddöntő

július 4. (szombat):

  • Kanada–Marokkó 19.00, Houston
  • Paraguay–Franciaország 23.00, Philadelphia

július 5. (vasárnap):

  • Brazília–Norvégia 22.00, East Rutherford
  • július 6. (hétfő): Mexikó–Anglia 2.00, Mexikóváros
  • Spanyolország–Portugália 21.00, Arlington

július 7. (kedd):

  • Egyesült Államok–Belgium 2.00, Seattle
  • Argentína–Egyiptom 18.00, Atlanta
  • Svájc–Kolumbia 22.00, Vancouver

Negyeddöntő

július 9. (csütörtök):

  • Kanada/Marokkó–Paraguay/Franciaország 22.00, Foxborough

július 10. (péntek):

  • Spanyolország/Portugália–Egyesült Államok/Belgium 21.00, Inglewood

július 11. (szombat):

  • Brazília/Norvégia–Mexikó/Anglia 23.00, Miami

július 12. (vasárnap):

  • Argentína/Egyiptom–Svájc/Kolumbia 3.00, Kansas City

Elődöntő

július 14. (kedd):

  • a foxborough-i és az inglewoodi negyeddöntő győztese 21.00, Arlington

július 15. (szerda):

  • a miami és a kansasi negyeddöntő győztese 21.00, Atlanta

Bronzmérkőzés

július 18. (szombat):

  • a két elődöntő vesztese 23.00, Miami

Döntő

július 19. (vasárnap):

  • a két elődöntő győztese 21.00, East Rutherford

Magyar Nemzet

Didier Deschamps legutóbbi két tornán döntős csapata, Kylian Mbappéval az élen az eddigi négy összecsapásán már 13-szor volt eredményes, miközben csak két gólt kapott – Fotó: Facebook / Fabrizio Romano

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004