A teljesítmény nélküli főpolgármester élete főművét, a prájdot megelőző délutánon a Hősök terére mentem. A harminchét évvel ezelőtti Erdély-tüntetés helyszínén jöttünk össze, egykori résztvevők. Lehettünk százan. Nem volt nagy felhajtás, csak hiteles szavak Tőkés Lászlótól, Zétényi Zsolttól, másoktól.

Beszélgettünk, jobbára arról, hogy életünk emelkedett napja volt 1988. június 27., mikor az ország főterét megtöltő emberekkel békésen követeltük az erdélyi falurombolás megállítását. Először éreztük szabadnak magunkat kommunista diktatúra idején. Mielőtt szétváltunk, elénekeltük a székely himnuszt, ahogyan most is: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”

Hazafelé a földalattin brit fiatalokkal utaztam. Alter gyerekek, szivárványos zászlajuknál csak festett hajuk rikítóbb. Viszonylag csendesek voltak, kitágult pupilláik, üveges tekintetük jelezte csupán, hogy nemcsak akkor utaznak, ha járműre szállnak. Az LMBTQ Tours hozhatta őket hozzánk. Import tüntetők, kedvenc irodájukkal bejárják Európát.

A csalogató szlogen így szólhatott:  a forró nyárban karácsonyi hangulat Budapesten! Addig is a szabadidő kulturált eltöltése jegyében a Főváros megmutatta nekik, mit alkotott a liberális hagyományápolás jegyében. Oxigénmaszkos ökotúra Rákosrendezőn: ilyen volt, ilyen is marad. Huszonnégy órás káosz megtekintése a Margit híd pesti hídfőjénél. Az idegenvezető séta közben elmeséli Demszky szabadságharcos találmányát: két évente feltört utak, fölszedett sínek a négyes-hatos villamos vonalán. A több tonna sitt jól jöhet barikádépítéshez, ha eljön az idő. Bár, hogy ki megy majd a barikádra, azt még a momentumos szájhősök se tudják. A benzingőzös látogatás után levegőzés a kihalt rakparton. Közben vetélkedő: alpolgármester kerestetik. Aki kitalálja a főpolgármester vízióját az én városomról, bekerül a jelöltek közé. Nem szempont, hogy nem magyar. Sőt: annál jobb. Hozzá Karigeri-kesergőket hallgatnak, mint autentikus pesti népzenét. A „nincs pénz, mert csúnya a kormány” kezdetűt meg is tanítják a nagyérdemű gender turistáknak. Végül megnézhetik a másnapi találkozóhely, a Városháza előtti tér átalakításának makettjét. Zöldövezet -, sétáló utca látványtervei, melyektől egyenletesen öt év távolságra vagyunk – mondja az idegenvezető. A vállalkozó kedvűek még odaláncolhatják magukat az egyetlen ecetfához a Városháza parkolójában. Meglepetésvendég is jött: Gréta Thunberg, a nyugati ifjúkommunisták reklámarca. A globális fölmelegedés elleni küzdelem élharcosa alighanem ezúttal egy kis melegségre vágyott. Hét percig aláírásokat osztogat és szelfiken viktóriázik. Neki ez egyszerű ujjgyakorlat.

Másnap elindul a menet, aki globalista, velük tart. A techno ritmusára rázkódnak a fejek. Eszembe jut, hogy harminc évvel ezelőtt Londonban a tízéves fiammal elmentünk a Hyde parkba. A házi készítésű hordókról szónokló érdekességek helyett hatalmas tömeg fogadott bennünket. „Apa, az a bácsi mért lóbálja a zebracsíkosra festett műfütyijét a feje fölött?” – kérdezte a fiam. Lemenekítettem a metróba. Irány a Szent James Park, ott majd nyugodtan etethetjük a kacsákat. Tévedtem. A melegmenet eleje épp akkor ért oda. Be voltunk kerítve. Azzal nyugtattam magam és a fiamat, hogy nem emiatt csodáljuk a brit kultúrát, ez az, ami soha nem ér el hozzánk.

Ideért. A melegmenet másnapján azt mondja egy ismerősöm, gyakorlott prájdozó, hogy ez volt a szabadság pillanata. Mondom, én is átéltem ilyet, mikor diktatúrában Erdélyért tüntettünk. Kioktatott az ifjú titán, hogy nem valamiért kell tüntetni, hanem valami ellen. Mert itt van például a mocskos Fidesz, élén a diktátorral.

A diktátor bejelentette, hogy bár nem ért egyet a melegvonulással, mely törvénytelen, de hazánk nem az a hely, ahol a magyar bántja a magyart. Béke lesz a prájdon is. És a diktátor rendőrsége megvédte a menetelőket, nehogy az út során bántódásuk essék.

A tömegben elvegyültek az óbaloldali dékások és a törpe utódpártiak. Október 23-án megülhetnék az ünneplő magyarok elleni támadás tizenkilencedik évfordulóját. A szemkilövéseket. A Magyar Rádió belső, zárt udvarán rabomobilban odahurcolt, találomra összefogdosott fiatalokat térdeltettek arccal a fal felé órákon át, és a jelzés nélküli egyenruhát viselő kápó időnként végigvert rajtuk. Merő szórakozásból. Ennek is emléket állíthatnának ezek a lelkes demokraták. Nosztalgiából azok, akik részt vettek a gyalázatban és azok is, akik  otthon lapítottak. Most viszont kart-farba öltve kitáncoltak a napra és hirdették, hogy éljen a szabad szerelem, éljenek a kisebbségek – kivéve az őshonos nemzeti kisebbségeket, mert róluk azt se tudják, hogy mi az.

Ostoba Gergely náci karlendítéssel köszöntötte őket. Nem számít. A felvonulók között most is ott csillogtak az obszcén magamutogatók, akiktől minden jó érzésű ember elfordul, bármi legyen is a nemi identitása. Nem számít.

Valójában mit ünnepeltetek? – kérdem prájdpárti ismerősömet. Hát a szabadságot – vágja rá lelkesen és József Attila örökérvényű sorait idézi: „ahol a szabadság a rend, / mindig érzem a végtelent.”

Én meg rávágom, hűtve kissé a karácsonyi meleg hangulatot: ahol a szabadosság a rend, mindig érzem a véletlent.

Címlapkép: Facebook / Cseh Katalin