Történelmet írt az Arsenal, de erről szívesen lemondtak volna az Ágyúsok

A Paris Saint-Germain az 1-1-es végeredmény után tizenegyespárbajban nyerte meg a szombaton rendezett budapesti BL-döntőt, és ezzel a Real Madrid után első csapat, amely képes volt megvédeni a címét. Ugyanakkor az Arsenal több rekordot is megdöntött, ám a londoniak egyikkel sem büszkélkedhetnek majd az utókor előtt. Az Ágyúsok szurkolói vélhetően … Olvass tovább

Népszerűtlen húzásokkal érhet a csúcsra Arteta és az Arsenal, Budapest már most különleges

Mikel-Arteta

Az Arsenal történetében kiemelt helyet kaphat Budapest, ugyanis a londoni futballklub a magyar fővárosban szerezheti meg története első BL-trófeáját. Mikel Arteta rendkívül fegyelmezett csapata a korábbi évekhez képest kevésbé látványos, de eredményesebb játékra váltott, s ha a Puskás Arénában az Arsenal majd pontrúgáshoz készül a PSG ellen, azt már közvetlen … Olvass tovább

Megjelentek a nyerészkedők: csillagászati árat kérnek a jegyekért a BL-döntőre

Puskás-aréna

A magyar szurkolók számára elérhetetlen szinten mozognak a jegyárak. Három nappal a budapesti Bajnokok Ligája-döntő előtt még mindig lehet jegyet vásárolni az UEFA hivatalos továbbértékesítési felületén a PSG–Arsenal mérkőzésre. A belépők azonban borsos áron kelnek el. A hivatalos platformon a jegyek 760 eurótól (kb. 271 ezer forinttól) indulnak a legolcsóbb … Olvass tovább

Olyan előnye van a PSG-nek a budapesti BL-döntő előtt, amit az Arsenal képtelen ledolgozni

Dembélé

A francia Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája címvédőjeként érkezik a héten Budapestre. A BL-döntő előtt a PSG játékosai jóval kipihentebbek, mint a túloldalt az Arsenalnál, ez pedig a csapat előnyére is válhat. Durva statisztika, hogy míg az angoloknál már négy játékos is 4000 játékperc fölött van, addig Luis Enrique úgy forgathatta … Olvass tovább

„Nem egy Maradona”: a müncheni legenda a helyre tett Bayern-játékos helyett PSG-sztárt dicsért

Bayern München

Magasak az elvárások a Bayern München és a PSG szerdai esti BL-elődöntője előtt, miután az első felvonás fergeteges játékot és kilenc gólt hozott. A bajorok legendája, Uli Hoeness Párizsban babonából nem volt ott, s a visszavágó előtt az 5-4-es hátrány ellenére Bayern-továbbjutást vár. Ha lehetne, Hoeness a PSG-ből azonnal leigazolná … Olvass tovább

Simeone nem akárkivel balhézott, a bíró szerint is volt szabálytalanság a reklamált büntetőnél

Diego Simeone

Az Arsenal 1-0-ra legyőzte a vendég Atlético Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának kedd esti visszavágóján, ezzel 2-1-es összesítéssel bejutott a sorozat budapesti fináléjába. Diego Simeone a mérkőzés végén egykori segítőjének meglökésével is kiengedte feszültségét, utána viszont sportszerűen gratulált, és Mikel Arteta is az ellenfelet dicsérve nyilatkozott. A BL-elődöntő … Olvass tovább

Közel 400 ezer forint is lehet egy jegy ára a budapesti BL-döntőre

Fotó: MTI

Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére. Az európai szövetség (UEFA) hétfő közleménye szerint a Puskás Arénában május 30-án sorra kerülő fináléra összesen 61 400 belépőt osztanak ki, ebből értékesítés útján 39 ezer talál gazdára. A két finalista 17 200 jegyet kap csapatonként, … Olvass tovább

Első magyar csapatként védte meg címét a Ferencváros a vízilabda BL-ben

FTC-Telekom-vízilabda

A Fradi megismételte egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban. Az FTC-Telekom megvédte a címét a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, mivel a máltai négyes döntő vasárnapi fináléjában 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát. A magyar bajnok – a Barcelonetával bronzérmes Vigvári Vince jóslatának megfelelően – a harmadik negyedben … Olvass tovább

Ünneplő tömegbe hajtott egy autós Franciaországban (videóval)

Párizs-zavargások

Több városban is káoszba fulladt a BL-döntő utáni ünneplés. Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott szombat este – közölték a hatóságok. Először ült fel Európa trónjára a PSG Egy autós elvesztette uralmát járműve felett, négy embert … Olvass tovább

Először ült fel Európa trónjára a PSG

PSG

A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett. A francia együttes – amely ezzel triplázott, mivel korábban hazája bajnokságában és kupasorozatában is aranyérmes lett – végig uralta a döntőt és megérdemelten szerezte meg a … Olvass tovább