Meghívó évadzáró Civil Akadémiára: Maradunk, akik mindig is voltunk

civil akademia

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit. A következő rendezvényen, ahol a CÖF-CÖKA felvázolja a jövőre vonatkozó terveit, a kerekasztal beszélgetés résztvevői Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke, ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke és Heizler Norbert … Olvass tovább

Továbbra is számítunk rád! – Orbán Viktor így köszönte meg Csizmadia László kitartó munkáját

Csizmadia-bekemenet

A CÖF-CÖKA hétfőn arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Csizmadia László, a kuratórium elnöke 17 évi munkája után lemondott. A kuratórium, döntését tiszteletben tartva úgy határozott, hogy társadalmi munkavégzés keretében, kuratóriumi elnöknek ifj. Lomnici Zoltánt választja meg. A hírt hallva a volt miniszterelnök, Orbán Viktor az alábbi sorokat írta a hivatalos … Olvass tovább

Közlemény

A CÖF-CÖKA arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy 2026. május 27-én Dr. Csizmadia László, a kuratórium elnöke 17 évi munkája után lemondott. A kuratórium, döntését tiszteletben tartva úgy határozott, hogy társadalmi munkavégzés keretében, kuratóriumi elnöknek Dr. Ifj. Lomnici Zoltánt választja meg. Az átadás-átvétel a törvényi előírásoknak megfelelően megtörtént. Dr. Csizmadia Lászlóra … Olvass tovább

A CÖF-CÖKA jogsegély-szolgálatot kínál mindazoknak, akiket jogalap nélküli támadás ér + VIDEÓ

Heizler-Norbert-szerk1

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az alapító okiratában foglaltak szerint felajánlja jogsegély-szolgálatát mindazon civil támogatójának, akik úgy érzik, hogy az elkövetkezendőkben jogalap nélküli támadások célpontjává válhatnak – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA operatív igazgatója. Heizler Norbert pontosította: a CÖF-CÖKA jogsegély-szolgálatot kínál fel azok számára, akiket az … Olvass tovább

Isten éltesse Lengyel Attilát, a Miskolci Civil Díj kitüntetettjét! + VIDEÓ

Lengyel-Attila-Miskolci-Civil-Díj_2026_0505_

Lengyel Attila, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli elnöke, volt elnöke 80. születésnapját ünnepelték a résztvevők kedden, május 5-én, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. A rendezvényen előadott Viskolz Béla intézetigazgató, egyetemi tanár, Máger Ágnes festőművész, Miskolc város díszpolgára, Várhelyi Krisztina az Éltető Lélek Alapítvány képviseletében, majd Jacsó Pál folytatott beszélgetést … Olvass tovább

Csizmadia László a Civilek Podcastban: Nem az eszme a lényeg, hanem az értékrend + VIDEÓ

Nem pártokra, hanem értékekre mondtak igent, vagy nemet a választópolgárok, ami új helyzetet teremtett a rendszerváltoztatás negyedik évtizedében Magyarországon – emlékeztetett az áprilisi szavazás végeredményére Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke a Civilek Podcast extra adásában. Csizmadia László egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a … Olvass tovább

Civilek Podcast Extra – Szigorúan ellenőrző civilek (vendég: Csizmadia László)

Nem pártokra, hanem értékekre mondtak igent, vagy nemet a választópolgárok, ami új helyzetet teremtet a rendszerváltoztatás negyedik évtizedében Magyarországon – emlékeztetett az áprilisi szavazás végeredményére Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke a Civilek Podcast extra adásában. A legnagyobb hazai civil tömörülés vezetőjeként arra hívta … Olvass tovább

A CÖF a nemzeti érzelmű civil közösséget szolgálja a jövőben is + VIDEÓ

Tordai-Lomnici1

Sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szerdán Budapesten, ahol ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, elnöki főtanácsadója és Tordai Máté, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány elnöke, a CÖF-CÖKA külügyi igazgatója beszélt arról, hogy a szervezet kiáll a megtámadott közjogi méltóságok mellett, illetve arról, hogy érdemes-e … Olvass tovább

Újra a polgári Magyarország felé!

félárbócon-a-nemzeti-zászló

Miért szenvedett a Fidesz–KDNP súlyos választási vereséget? Mivel az április 12-i országgyűlési választás gyökeres fordulatot hoz a belpolitikában, az egész ország életében, a Fidesz váratlanul nagy választási vereségének okait igyekszem e cikkben összefoglalni. Célom nem a felszínnel, hanem a mélyebb okokkal foglalkozni. Az első, amit kiemelnék: a Fidesz az utóbbi … Olvass tovább

CÖF- CÖKA: Erősek vagyunk, erősek maradunk

cöf közlemény felhívás

A CÖF-CÖKA közleményt adott ki az országgyűlési választásokkal kapcsolatban, amelyet az alábbiakban teljes egészében közzéteszünk. Mindenekelőtt szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazok számára, akik részt vettek az országgyűlési választásokon, és szavazatukkal a nemzeti oldalt támogatták. Tisztelettel és megbecsüléssel tekintünk az elmúlt másfél évtized kormányzati munkájára, különös tekintettel a családok támogatására, a nemzeti … Olvass tovább