Csütörtök este az uniós vezetők megegyeztek a következő öt év politikai vezetéséről. Ursula von der Leyen marad az Európai Bizottság elnöke egy második ciklusra, António Costa lesz az Európai Tanács elnöke, míg Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztot kapott. Emellett jóváhagyták a stratégiai menetrendet is, amely a kinevezett új vezetők munkáját is körvonalazza – írta meg a Portfolio.
Giorgia Meloni
Melonit felháborítják a brüsszeli háttéralkuk
Az EU vezetői a szőnyeg alá söprik a port, ahelyett, hogy szembenéznének a ténnyel, miszerint sok választó elégedetlen az unióval. Giorgia Meloni szerdán az olasz parlamentben mondott beszédében élesen bírálta az uniós vezetőket, mivel szerintük a csúcspozíciókat háttéralkuk keretében osztják ki. Meloni szerint szürreális, mennyire nem veszik figyelembe azt, amit … Olvass tovább
Melonit látogatja meg a magyar kormányfő
Nem kizárt, hogy a találkozó közös megegyezéssel történő válással zárul, ez azonban nem jelent kockázatot a magyar-olasz kapcsolatokra nézve, közölték az olasz lapok. Orbán Viktor magyar kormányfő hétfőn Rómába utazik, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel találkozzon. A tárgyalások középpontjában Magyarország uniós soros elnöksége, valamint a Fidesz csatlakozásának letisztázása lesz a … Olvass tovább
A választások világosan jobbra tolták Európa tengelyét
Minden Giorgia Meloni kezében van, akinek célja, hogy befolyásos szerephez juttassa Itáliát az európai intézményekben. A baloldallal szembeni alternatív politikai front kialakítását tekinti feladatának Giorgia Meloni olasz kormányfő, aki szerint meglepetések várhatók az Európai Parlamentben az egyes dossziékról szavazó többség tekintetében – derül ki abból az interjúból, amelyet az Il … Olvass tovább
Kocsis Máté: Kizárt, hogy a Fidesz a szélsőséges román párttal üljön egy frakcióban!
A Fidesz frakcióvezetője elképzelhetetlennek tartja az AUR-ral való együttműködést. Szerdán a konzervatív ECR lett az új parlament harmadik legnagyobb pártja legalább 88 mandátummal, miután a román nacionalista AUR párt is csatlakozott – írja a Dagens Nyheter svéd lap. Az ECR Európai Parlamenti képviselőcsoportja a csatlakozás második fordulójában 83 taggal bővült. … Olvass tovább
Meloni és Ferenc pápa a magyar modellt méltatta
Demográfiai szakértők egyre jobban aggódnak Európa jövője miatt, az olasz miniszterelnök és a pápa szerint a magyar kormány családpolitikája a válság kezelésének tökéletes példája. A gyermekek születésének üteme Európában zuhan, ami megdöbbentő társadalmi változásokat eredményez a demográfiai szakértők szerint – írja a Daily Mail. A cikk rámutat, a stabil nemzeti … Olvass tovább
Ilaria Salis célkeresztjében: Magyarország
A magyarverő antifa az Európai Parlamentben is hazánkkal akar foglalkozni, miközben felhalmozott tetemes adósságát még mindig nem kezdte törleszteni. Olaszország példát vehetne Magyarországról a jobboldali olasz sajtó szerint: hazánk ugyanis azonnal eleget tett az Ilaria Salisnak járó mentelmi jog megadásában, amivel szemben Liguria tartományi vezetője eljárás nélkül hetek óta házi … Olvass tovább
Kiszelly: Hiába szavaztak az emberek Melonira vagy Le Penre
Orbán: Európában a békepártiak győztek
Az történt az európai parlamenti választáson, amit elterveztünk, és szerettünk volna elérni: sikerült lelassítani Európa háborúba sodródását – mondta a magyar miniszterelnök a közmédiának adott exkluzív interjúban. Interjút adott Orbán Viktor az m1-nek, amelyen a vasárnapi választást értékeli. A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy a 44,6 százalékos eredmény, … Olvass tovább
Meloni sziklaszilárdan nyerte az olasz megmérettetést
A harmadik és a negyedik helyért is a jobboldali erők küzdenek. Az első exit poll adatok szerint a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia) szerezte meg a legtöbb szavazatot, az összes voks mintegy 28 százalékát a kétnapos európai parlamenti (EP-) választáson Olaszországban. Másodikként a legnagyobb baloldali erő, a Demokrata … Olvass tovább