Varga Judit: április 3-án a gyermekek és a szülők jogait is megvédjük

Forrás: Facebook

A keresztény értékek védelméről és nemzeti szuverenitásunk megőrzéséről tartottam előadást a KDNP Önkormányzati Tanácsának tavaszváró konferenciáján. – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán Miközben baloldal különféle divatokat követ és különböző importtermékeket akar ráerőltetni Magyarországra, addig mi alulról felfelé építkezünk, legyen az családvédelem, gyermekvédelem vagy a migráció kérdése, mert azt képviseljük, … Olvass tovább

A politikai szakma, nem szakmapolitika

Forrás:hetek.hu

Több mint félévvel a gyermekvédelmi törvényünk  módosítása után váratlanul felébredt Csipkerózsika a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság elnökségi nyoszolyáján, s felkelvén rabágya kőpárnáiról leköszönő elnöksége utolsó életmegnyilvánulásával tollat ragadott. Nagy igyekezetében a leginkább érdekelteket a gyermekekkel és a családdal foglalkozó szakmai és civil szervezeteket nem vonta be álláspontja kialakításába, ezek között különösen a Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaságot. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy felnőttek vették kezükbe a gyermekekre vonatkozó állásfoglalást. Mint ahogy a szűken vett elnökségen kívül magában a szakmai társadalomban is derült égből csapott le a törvénymódosítást elítélő szöveg. Túlzás volna tudományos alapossággal sorravenni a végül is propaganda szöveget. De a legfontosabb állításait mégis meg kell említenem s igyekszem rövid szakmai és logikai véleményemmel helyretenni; mert a lélekgyógyászatban mégsem mindenki képzett. S az átlagember joggal feltételezhetné, hogy egy szakmai testület hozzáértően nyilatkozik meg.

Olvass tovább

Már az ENSZ Ember Jogi Tanácsa is nekiment a gyermekvédelmi törvénynek

gyermekvédelmi törvény gender ngo lmbtq

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában offenzíva indult a magyar gyermekvédelmi törvény ellen, a világszervezet tagjai a Soros-szervezetek álláspontját visszhangozzák. Norvégia például egészen világosan fogalmaz, amikor azt követeli, hogy a magyar kormány helyezze hatályon kívül azt a jogszabályt, amely megtiltja a „homoszexualitás népszerűsítését” kiskorúak körében. A skandináv országhoz számos más állam … Olvass tovább

Kocsis Máté: döntsenek az emberek, ez a leghelyesebb!

Kocsis Máté: Az a leghelyesebb, ha az emberek döntenek a gyermekvédelmi vitában! Amikor Brüsszel és a Soros-féle szervezetek támadják Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, akkor az a leghelyesebb, ha a magyar emberek döntenek – mondta az április 3-i gyermekvédelmi népszavazásról a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában … Olvass tovább

Varga Judit: A CDU elhagyná a nevéből a „keresztény” kifejezést!

kép: Facebook

Az igazságügyi miniszter az elmúlt órákban két fontos bejegyzést tett fel a Facebook oldalára. Idézzük mindkettőt: Megvédjük gyermekeinket! A Kormány nevében elküldöm válaszunkat az Európai Bizottságnak a Gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Méltatlan az a támadás, amely Magyarország ellen a Gyermekvédelmi törvény miatt zajlik, amely egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik. … Olvass tovább

Varga Judit: Megvédjük gyermekeinket!

A Kormány nevében szerdán elküldöm válaszunkat az Európai Bizottságnak a Gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Méltatlan az a támadás, amely Magyarország ellen a Gyermekvédelmi törvény miatt zajlik, amely egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik – emelte ki Varga Judit. Hazánk az Unióhoz történt … Olvass tovább

Több sebből vérzik a pszichológusok álszakmai „állásfoglalása”

Forrás: V4NA/vasarnap.hu
Sem a tagsággal, sem a tágabb vezetőséggel nem egyeztette a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint az új törvény veszélyes a gyermekek mentális egészségére. Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja azonban homlokegyenest más véleményt képvisel és továbbra sem támogatja ezeknek a vitatott állításoknak a szexuális nevelésbe való integrálását – adta hírül a Vasarnap.hu.

Olvass tovább

Márki-Zay és barátai simán ráengednék az LMBTQ-propagandát a gyerekekre

Grafika: 2022plusz

A baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter újra megerősítette, hogy nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást és kijelentette, hogy szét fogja tépni a gyermekek védelméről szóló kérdéseket tartalmazó szavazólapot.

Olvass tovább

Az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi tárgyú népszavazást

Országgyűlés-népszavazás

Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak. Az országgyűlési határozat négy kérdést tartalmaz. Ezek a következők: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben … Olvass tovább

Az igazi szabadság nem a realitástól elszabadult önkény

Székely János/Fotó: MH

A témában már számos szakember és egyházi vezető fejtette ki gondolatait, legutóbb Székely János szombathelyi megyéspüspök írt nyílt levelet „másként gondolkodó testvéreinknek” a szexuális nevelés témájában. A főpásztor az azonos neműek közötti kapcsolatokról kifejtette: „úgy gondoljuk, hogy a valóság, a realitás nem ellenségünk, nem akadálya a szabadságnak, ugyanakkor az igazi szabadság nem a realitástól elszabadult önkény. Inkább azt a gyönyörű harmóniát kellene megsejtenünk, ami bele van írva a világunkba, a testünkbe, a lelkünkbe, és ennek mentén, ezzel összhangban kellene megtanulnunk élni”.

Olvass tovább