Tizenkét év irányítás. Egyszer azt találta mondani – már a „rendszerváltozás” utáni években – Petrovics Emil, az Operaház főigazgatója, hogy intézményt vezetni végső soron nem lehet demokratikusan. Volt is belőle felzúdulás, pedig pusztán annyi történt, hogy kimondta, az elképzelésekről a döntést mindig a vezető hozza meg. A választás lehet demokratikus, a döntés felhatalmazás alapján személyes. És ezt elmondhatjuk hazánk irányítóiról és a képviselőnk személyéről is. Ennyit a fékek és ellensúlyok követelőinek. Négyévente, illetve a népszavazásokon és a nemzeti konzultációk alkalmával nekünk is megadatott, hogy közvetlenül döntsünk egy-egy kérdésről és élhessünk demokrácia adta jogainkkal. Hogy ez a felhatalmazás hova vezetett, hogy sokan voltunk-e és elegen, erről beszélgetünk a meghívottjainkkal.
Green NEW Deal: a holland gazdák belezöldülnek!
Ahogy csökken az általános jólét, úgy nő az elégedetlenség és harag Nyugat-Európában. Hollandiában korábban kardlapozó lovasrendőröket küldtek a tüntető nyugdíjasokra, most már célzott lövéseket adnak le a tiltakozó gazdákra. Frans Timmermans uniós biztos joggal fél az elhibázott brüsszeli politika elleni népfelkeléstől – idézi az Origó a Mozgástér blogon Kiszelly Zoltán, … Olvass tovább