Az Emberi Jogok Európai Bíróságán mintegy 20 százalékban vannak jelen olyan bírák, akik korábban Soros György szervezeteinél is tevékenykedtek. Felvetődik a kérdés: mennyire függetlenek a bírák és mennyire sérülhet a bírói függetlenség ilyen helyzetben? – erről is kérdezték Grégor Puppinck francia alkotmányjogászt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Soros György
Új könyv jelent meg: Soros „nagy tervéről”
A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép-és Kelet-Európában című könyv szerkesztője Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója. A kötetről mesélt az Origónak. Az alábbiakban a cikk néhány részletét ismeretetjük. 1983–84-ben érlelődött meg Sorosban a gondolat, vagy ültették el benne, hogy megkezdje közép- és kelet-európai tevékenységét. 1984-ben, Aczél Györggyel való … Olvass tovább
Mert hamarosan konfliktus lesz a magyar kormánnyal
A Magyar Nemzet újságírója fedte fel a kapcsolatot a Nyílt Társadalom alapítvány és a norvég kormány között. Így trükközött Soros György a Norvég Civil Alap pénzével, a magyar kormány kárára „A Soros György által alapított és fenntartott Open Society Foundations (OSF) adományozói szervezet munkatársaival éveken át szoros kapcsolatot ápoltam, ennek … Olvass tovább
Orbán Viktor a demokráciáért harcol – Tucker Carlson a Mandinernek
A magyar miniszterelnök ellenáll Soros György milliárdos azon törekvéseinek, hogy átalakítsa az országát – véli a Fox News sztár-műsorvezetője. Tucker Carlsonnal exkluzív interjút készített a Mandiner, amelyből néhány részletet emelünk ki, kedvcsinálóként. Néhány éve észrevettem, hogy az amerikai kormány, az ngó-k, azok az emberek, akiket ismerek Washingtonban, mind Magyarországot kezdik … Olvass tovább
A norvégok már a spájzban vannak
A baloldali liberális sajtó PC mesterei egyre nagyobb dühvel vezetik félre a magyar polgárokat. Gender típusú szabadosságuk a tények elferdítésére szolgál, és folyamatosan kiszolgálói a hazai ellenzéknek. Azt terjesztik, hogy a magyar állam lemondott 77 milliárd Norvég Királyság által nyújtandó támogatásról, amely a civil egyesületeknek és alapítványoknak járna. Ezzel szemben … Olvass tovább
Orbán Viktor interjút adott a Fox Newsnak
A héten Budapestről sugározza Tonight című műsorát Tucker Carlson az amerikai Fox News csatornán, műsorait esténként több mint ötmillió néző követi. A Tonight tegnapi adásában Orbán Viktor miniszterelnökkel készített interjút, amelyről Kacsoh Dániel számolt be a mandiner.hu portálon. A tolmács nélkül, angol nyelven készült beszélgetésben a műsorvezető felvetette: miért állt … Olvass tovább
Arculcsapás tesztüzemben
Az Európai Unió illetékesei nem boldogan, de elismerik a magyar gazdaság kiemelkedő eredményeit. A pandémia leküzdésében élenjáróan teljesített országunk! Pénzügyi stabilitásunk nem megkérdőjelezhető. Nemzetünk bővülő aranyfedezete biztonságot ígér. A piacot figyelő sasszemű befektetők kedvelt területévé lettünk. Mindennapi életünket nyugalomban élhetjük, hála a határvédelmi intézkedéseknek és polgáraink józan ítélőképességének. Aki akarja, … Olvass tovább
Agresszív álhírekkel támadják Magyarországot
A hamis tényeken nyugvó jogellenes támadások a július elején meghozott gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarországgal szemben most még agresszívabb formában folytatódnak – írja Eva Maria Barki a Cicvil Összefogás Fórumnak, de minden német médiának, pártnak is eljuttatott állásfoglalásában. „A 2017-ben Párizsban alapított „Forbidden Stories” nevű szervezet két nappal ezelőtt feltételezte, hogy … Olvass tovább
Hol az antiszemitizmus mostanában? Nyugat-Európában!
Tudják, van a pofátlanságnak egy-egy olyan foka, ahova csak a legnagyobbak képesek fellépni. Mondjuk Dobrev Klára, amikor demokratikus alapértékekről beszél. Esetleg Gyurcsány Ferenc, kínosan másolva általa fiatalosnak hitt trendeket. Cseh Katalin, egy-egy nyilatkozatát követően, amikor arról értekezik, hogy csak azok kaphatnak uniós támogatást, akik a kormány lekötelezettjei. És persze a … Olvass tovább
Sorosék pénzelik a gyermekek megrontását
Magyarországon egyre intenzívebb kampányt folytatnak az LMBTQ-szervezetek, amelyek nyíltan és erőszakosan terjesztik a homoszexuális propagandát már a gyerekeknek is. Az Origo.hu összeállításából kiderül, hogy az amerikai spekuláns, Soros György hálózata finanszírozza azokat az álcivil NGO-kat, amelyek meglehetősen sunyi módon próbálják befolyásolni a gyerekeket, egészen fiatalon, már az óvodás kortól. … Olvass tovább