Kiállás Sulyok Tamás és a demokrácia mellett: tüntetés a Sándor-palotánál

Sándor-palota

Újabb jobboldali demonstrációt tartanak a hétvégén Budapesten: vasárnap a Sándor-palota előtt szerveznek szimpátiatüntetést azok mellett a közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett, akiknek távozását Magyar Péter követeli. Az esemény szervezői szerint a cél az alkotmányos intézmények függetlensége melletti kiállás. Alig három nap alatt már a második nagy tüntetést szervezi meg … Olvass tovább

Ízekre szedték Magyar Péter tervét a jogászok

Technikailag lehetséges, de elfogadhatatlan – így foglalható össze több megkérdezett jogász álláspontja Magyar Péter elképzeléséről, amely Sulyok Tamás eltávolítására irányul. A szakértők szerint a köztársasági elnök és más közjogi méltóságok politikai alapú elmozdítása hosszú távra kiható károkat okozna a magyar alkotmányos rendszerben. Körkérdést küldött a Pesti Srácok négy neves jogásznak: … Olvass tovább

Magyar Péter túlment minden határon – a köztársasági elnököt a hivatalából erőszakkal elmozdítani diktatúrában szokás

Sulyok Tamás

A vasárnapi demonstrációval a szervezők célja, hogy kiálljanak azon közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett, akiknek távozását követeli Magyar Péter. A tüntetéssel arra szeretnék biztatni az érintetteket, hogy a jövőben se engedjenek a nyomásnak. Vasárnap délután négy órától a budapesti Sándor-palota előtt rendezik meg a Ne féljetek! – Szimpátiatüntetés Magyarország … Olvass tovább

A Velencei Bizottság már sürgős eljárás keretében vizsgálja a Sulyok-ügyet

Sulyok Tamás

Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai készek Magyarországra utazni, hogy teljes körűen tájékozódjanak a kialakult helyzetről. A köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget – közölte Sulyok Tamás államfő csütörtökön közzétett Facebook-posztjában. A köztársasági elnök hangsúlyozta: … Olvass tovább

„Mindennek van határa!” – Orbán Viktor is támogatja a Sulyok Tamás melletti tüntetést

Sulyok Tamás

A Fidesz elnöke is támogatásáról biztosította a június 7-re meghirdetett, állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetést. A demonstráció szervezői szerint fontosak az alkotmányos fékek és ellensúlyok a demokratikus rendszer működésében. Ne féljetek! – Szimpátiatüntetés Magyarország állami intézményvezetői mellett címmel demonstrációt tartanak június 7-én, vasárnap délután négy órától a budapesti Sándor-palota elé. Az … Olvass tovább

Üzent a német lap Magyar Péternek: Abszurd a cenzúra vádja

MERZ, Friedrich; MAGYAR Péter

Megdöbbenéssel fogadta a német politikatudományi folyóirat, hogy Magyar Péter a Sulyok Tamással készített interjú kapcsán cenzúrát emlegetett. A Cicero közölte: a magyar köztársasági elnök részéről semmiféle cenzúrára irányuló kísérlet nem történt velük szemben. Magyar Pétert a Friedrich Merz német kancellárral, Berlinben tartott sajtótájékoztatóján kérdezték a Cicero folyóirat Sulyok Tamással készült … Olvass tovább

Brüsszel húzhatja keresztbe Magyar Péter tervét

magyar péter sulyok tamás

Komoly aggályokat vethet fel a Tisza Pártnak a köztársasági elnök elmozdítására irányuló terve. A hazai jogi környezet azonban vélhetően nem tudja megállítani Magyar Péteréket, hogy személyre szabottan módosítsák az Alaptörvényt. Azonban lehet, hogy az Európai Bizottság nem nézi tétlenül a folyamatot. A hatályos magyar szabályozás szerint az Országgyűlés kétharmados többséggel … Olvass tovább

Fidesz: Magyar Péter diplomáciai ámokfutása szégyent hozott Magyarországra Berlinben

MERZ, Friedrich; MAGYAR Péter

A Fidesz felszólította a miniszterelnököt, hogy hagyjon fel a köztársasági elnök elleni támadásokkal. A párt úgy látja, a nyilatkozatok és bírálatok túllépnek azon a politikai hangnemen, amely a közéletben elfogadható lenne. A Fidesz felszólítja Magyar Péter miniszterelnököt, hogy fejezze be a köztársasági elnök elleni, alkotmányellenes támadásokat. Az ellenzéki párt keddi … Olvass tovább

CÖF-CÖKA: Ragaszkodunk a köztársasági elnök hivatali idejének kitöltéséhez!

SULYOK Tamás

Aggodalmát fejezi ki a civil társadalom a köztársasági elnök tekintélyének erkölcsi és jogi megkérdőjelezése miatt. Sulyok Tamás hivatalból való eltávolításának szándéka hazánk biztonságát súlyosan veszélyeztető cselekedet. Miközben a szomszédunkban háború dúl, a honvédség főparancsnoka elleni támadás gyengíti és megbontja a teljes magyar katonaság egységét, morálját és védelmi képességét. A nemzet … Olvass tovább

Sulyok Tamás: Fenyegetéseken nem alapulhat sem demokrácia, sem jogállam

Sulyok Tamás

Az államfő tisztázta, az Alaptörvényre tett esküje felelősséggel jár. Ezek a nyílt fenyegetések nemcsak az alkotmányt, de a demokratikus alapelveket is sértik – fogalmazott Sulyok Tamás a Cicero című német politikatudományi lapnak, miután hétfőn Magyar Péter és Görög Márta igazságügyi miniszter a Sándor-palotába mentek, hogy közöljék vele, vagy lemond önszántából … Olvass tovább