„Mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő” – hangsúlyozza Katarina Barley.

A Klubrádiónak adott interjút Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke, ezt szemlézi a Mandiner. 

„Amit mindig is mondtunk az Európai Parlamentben, miszerint az Orbán-kormányra pénzügyi nyomást kell gyakorolni – az működni látszik”

– fogalmazott a beszélgetés elején Barley. Szerinte Orbán Viktornak nem érdeke a hatalommegosztás, „az, hogy a demokratikus oldal szerephez jusson”.

„A szupermérföldkövek teljesítését értékelő összesítés alapján szerintem elég egyértelműen kirajzolódik az az álláspont, hogy mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő. Úgyhogy

ezek után csak a reményemet tudom kifejezni, hogy Orbánt továbbra is nyomás alatt lehet tartani

– hangsúlyozta az EP alelnöke.

Hozzátette:

„őszintén szólva, nagyon jól tudtuk, hogy Orbán megpróbálja majd letudni ezeket a kötelezettségeket amolyan hamis-, álintézkedésekkel”.

A német politikus szerint a korrupció felszámolásában csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás hozhatna változást, mert „addig Orbán nem csak becsapja az embereket, de meg is lopja őket”.

Orbán úgy alakította át ezt a gyönyörű országot, hogy nem lehet ráismerni.

A médiát, a kultúrát, a tudományokat, a civilek működését is megkárosította” – fogalmazott Barley.

Summázva, annak az Európai Parlamentnek az alelnöke, mely testületnek korrupció vádja miatt legkevesebb hatvan tisztviselője ellen van folyamatban nyomozás, ismét csak a magyar jogállamiság miatt aggódik. A már unalomig ismételt Orbán-kormány ellenes vádak továbbra is csak általánosságok, azzal pedig, hogy az Európai Bizottság által kijelölt jogállamisági intézkedéseket „amolyan hamis-, álintézkedéseknek” nevezi, hitelességének még a csíráját is kioltja. Nincs is min csodálkozni, ma az Európai Unió egyik legfőbb intézményének teljesítménye ennél magasabb szintet képtelen megugrani. Leköti az energiájukat a katari pénzek számolgatása.

Címlapkép: twitter, pestisracok.hu