Ellopták a hangját – ezt a címet adta a The Sun Emily Handről, aki a héten szabadult a Hamász fogságából.

A 9 éves Emilyt a Hamász terroristái rabolták el a dél-izraeli kibucok elleni véres támadás során. Egyes források először azt feltételezték, hogy a kislányt megölték a terroristák október hetedikén, azonban később kiderült, hogy valójában Gázába hurcolták, ahol több mint 50 napot töltött fogságban, mielőtt a héten szabadon engedték.

A cikkben a kislány édesapja megemlíti, hogy „Emily egy boldog, cserfes gyerek volt, most meg mindig suttog és meg van rémülve”, majd hozzátette, hogy a gyermeket terrorizálták, amíg fogságban volt.

A CNN-nek adott interjújában Thomas Hand, Emily édesapja elmesélte, hogy lányát azon a véres szombat reggelen a terroristák húzták-vonták, végül Gázába hurcolták.

„Félelmetes lehetett szegénynek, ahogy a terroristák vonszolták, lökdösték, miközben véres kivégzést folytattak az ártatlan lakosok ellen” – mondta az apa.

Ez egyike azoknak a részleteknek, amelyeket lánya lassan megosztott vele az október 7-i történtekről. A kislány, lassan, apránként mondja el, mi minden történt vele.

Emilyt, aki kilencedik születésnapját a fogságban töltötte, barátnőjével és annak édesanyjával rabolta el a Hamász.

Barátnője édesanyja sajátjaként vigyázott Emilyre, a két kislány szabadulása előtt azonban a nőt elszakították tőlük és őt nem engedték el a terroristák a Hamász és Izrael között kötött megállapodásokkal ellentétben. Ez is a kegyetlen pszichológiai hadviselés része.

Emily éppen vendégségben volt barátnőjénél a Beeri kibucban, mikor a terroristák rájuk törtek és a kibuc legalább 130 lakosát hidegvérrel kivégezték, többeket meg elhurcoltak Gázába.

Körülbelül két nappal később a kibuc vezetői közölték, hogy megtalálták Emily holttestét.

„Ez volt a legjobb hír, amit akkor kaphattam. Úgy véltem, hogy a halál jobb, mint a Hamász fogságában lenni. Ki tudja, mit műveltek volna a lányommal, belegondolni is rossz…” – vélekedett akkor az apa.

Aztán jött a fordulat, majdnem egy hónappal később az izraeli hadsereg közölte vele, hogy Emily „nagy valószínűséggel” életben van.

„Innentől kezdve minden nap kínszenvedés volt számomra, nem tudtam, hogy mi van a lányommal. Rettenetes volt.”

Nyolc héttel azután, hogy utoljára látta a lányát, Hand értesült arról, hogy Emily rajta van azon a listán, amelyen az Izrael és a Hamász közötti ideiglenes tűzszünet keretében szabadon engedendő túszok második csoportja szerepel. A férfi megpróbálta visszatartani izgatottságát amikor elérte a bázist, ahová a kiszabadított túszokat vitték. Hosszú késedelem után jött a hír: a lány a Vöröskeresztnél van.

„Hirtelen kinyílt az ajtó, és ő csak rohant felém. Gyönyörű érzés volt, pont olyan volt, ahogyan megannyiszor elképzeltem” – mondta Thomas.

„Amikor hátrébb léptem, csak akkor láttam, hogy lányom arca beesett, üveges volt a tekintete és szörnyű sápadt. A hajában hemzsegtek a tetvek. Előtte kis pufók, lányos, gyerekes arca volt.”

A többi túszhoz hasonlóan Emily is sokat fogyott.

„A legmegdöbbentőbb, legfelkavaróbb rész azonban az volt, hogy csak suttogott, nem lehetett hallani amit mondott. A fülemet az ajkára kellett tennem, hogy értsem, miről beszél” – mondta, hozzátéve: arra kényszerítették a fogságban a gyereket, hogy ne csapjon zajt.

A család kutyáját is magával vitte az apa az első találkozásra, hogy feltétel nélküli szeretetet nyújtson a gyermeknek. A férfi attól tartott, hogy Emily haragszik rá, mert nem mentette őt meg a fogságból. Amikor pedig megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyi ideig volt távol, a lány azt válaszolta, hogy „egy évig”.

„A suttogás mellett ez úgy érintett, mintha gyomorszájon vágtak volna. Egy év!” – mondta az apa.

Hand szerint a túszoknak volt elég élelmük a túléléshez, és mindig volt mit inniuk is.

A kislány azt is elmondta, hogy nem érte őket fizikai bántalmazás, ezt az apja úgy értelmezte, hogy az agresszív viselkedés, az erős hangok elegendőek voltak ahhoz, hogy a túszok csendben maradjanak. A gyerekek csak rajzolhattak, vagy kártyázhattak.

Emily mindössze 2 éves volt, amikor elvesztette édesanyját egy súlyos betegség következtében. A mostohaanyját meg az október 7-i támadásban gyilkolták meg.

„Nagyon nehéz volt beszélni erről neki. Amikor elmondtuk a szomorú hírt, kis szeme elkerekedett, és szaporán vette a levegőt” – mondta a Hand.

Lassan azonban kezdi feldolgozni a dolgokat. Fél elaludni, ezért addig húzza a fektetést, ameddig csak lehet.

„Tegnap este addig sírt, amíg az arca vörös és foltos nem lett, nem tudta abbahagyni a zokogást. Nem akarta, hogy vigasztaljam, vagy, hogy hozzáérjek. Azt hiszem, elfelejtette, milyen az, ha vigasztalják” – mondta Hand, hozzátéve, hogy a kislány bebújt az ágy takarója alá, teljesen betakarta magát, és csendben sírt.

Thomas Hand most több dologra fókuszál: lánya lelkét szeretné minél előbb meggyógyítani, illetve mindent megtesz azért is, hogy lánya barátnőjének anyja is hazajuthasson az összes többi tússzal együtt.

„Harcolnunk kell a túszok szabadon bocsátásáért! Senki ne hallgasson, adjunk hangot az elraboltaknak” – fejezte be Hand.

Zsidó.com

Borítókép: Emily szabadulása után édesapjával
Forrás: The Hill